lázár jános csepreghy nándor
Gazdaság

Lázár János újra a kormány tagja - Kiderült, mire készül

Portfolio
Csütörtök délután zajlik Lázár János miniszterjelölt meghallgatása a Gazdasági Bizottság előtt. Beszédét azzal kezdte, hogy országépítési minisztérium létrehozására kérte fel Orbán Viktor és bemutatta a csapatát. Céljai között említette, hogy eltűnjön az infrastrukturális különbség, az épületképekben is Ausztria és Magyarország között. A miniszterjelölt az eddigi meghallgatásokkal ellentétben konkrét feladatokat hirdetett meg.

Szerdán és csütörtökön zajlik az ötödik Orbán-kormány minisztereinek meghallgatása. Ezekről itt írtunk egy összefoglaló, értékelő anyagot:

A csapat

Lázár Jánost építési és beruházási miniszterjelöltként áll a bizottság előtt.

Országépítési minisztérium létrehozására kért fel a miniszterelnök,

ez az egyetlen új minisztérium a kormányban - kezdte beszédét a kormány új minisztere, aki bemutatta a csapatát:

  • Csepreghy Nándor miniszterhelyettes és politikai államtitkár.
  • Juhász Tünde, a Csongrád Megyei Komrányhivatal vezetője lesz a minisztérium közigazgatási államtitkára.
  • Nagy Bálint beruházásokért felel.
  • Lánszki Regő pedig az építésügyért felel.

Építeni jöttem és nem rombolni.

Célom, hogy létrejöjjön egy olyan rendszer és szervezet, amely segíti az építkezést. A cél, hogy 2030-ra Magyarország Európa egyik legjobb országa legyen, megvalósuljon a felzárkózás - mondta.

2010 és 2022 között 23,5 ezer milliárd állami beruházás valósult meg Magyarországon. Ennek 80%-a infrastrukturális beruházás, és ennek fele közúti beruházás - részletezte Lázár János, aki szerint ezzel nem lehetünk elégedettek. Amit elértünk, az a közepes fejlettségi szint - vélekedett.

Látjuk már Ausztria hátát, de nem tudjuk beérni őket

- fejtette ki. A következő 10 év fontos ebből a szempontból, megvan hozzá a politikai stabilitás. 2024-2026-tól újra felívelő szakaszba ér Európa, ez pedig új esélyeket ad az országnak. Ha gazdasági nehézségekkel szembesül az ország, akkor nehezebb lesz az építkezések terén is - mondta a jelölt, aki megnyugtatta a budapestieket és a főváros vezetését is.

Ennek kapcsán ugyanis úgy fogalmazott, hogy a város híve, nem Budapest kap kevesebbet, hanem a vidék többet. Leszögezte ugyanakkor, hogy ő egy vidéki képviselő, ezért Magyarország aranytartalékát a vidékben látja.

Nekem a vidék az első - jelezte Lázár János, aki új rendet ígért az állami beruházásokban. Rendet és átláthatóságot hirdettem eddig is és a jövőben is. Ami rám lesz bízva, ott rendezett állapotok lesznek - fogalmazott.

A célok

A cél, hogy Magyarország válságálló állapotban kerüljön ki a háború után. A minisztérium célja, hogy hatékonyabbá tegye a beruházások előtti útvonalat - emelte ki.

A célok között említette, hogy az ország képe ne legyen rosszabb, mint Ausztriáé.

Amikor ugyanis valaki Németországból Ausztriába utazik, nem érzékel különbséget az infrastruktúrában, például az utak minőségében, az infrastrukturális szolgáltatásokban, a fű magasságában, a kátyúk számába - sorolta. Ez viszont nincs így ha valaki Magyarországra jön Ausztria felől. Az én dolgom ennek a különbségnek az eltüntetése a következő 10 évben.

A magyar építészet, építőipar a legnagyobb lehetőséget kapja az elmúlt 100 évhez képest. A következő évtized minden magyar építő és beruházó számára a legjobb étvized kell legyen - jelezte előre. Lázár János elmondása szerint mérnöki nyugalommal tervezi felállítani az új minisztériumot.

A célja továbbá, hogy

  • mindent magyar építészek tervezzenek,
  • mindent magyar vállalatok építsenek.

Engem ugyanis Orbán Viktor egy magyar világ építésére kért fel és nem másra

- hangoztatta. A városvédelem, városkép kiemelt szempontok lesznek, és olyan jogszabályokban gondolkodik, ami nem növeli a bürokráciát és hozzájárul a nemzeti értékek védelméhez.

Feladatok

A következő néhány hét feladatait is felsorolta:

  1. 10 ezer milliárd forint beruházás van folyamatban. Ezeket számba kell venni. Ez átlátható legyen - ez a cél. Párhuzamos struktúrák vannak szerinte. Erre javaslatot fog tenni. Minisztériumok, állami ügynökségek és állami társaságok vezetik ezeket a beruházásokat egyszerre. Számba kell venni, mire van szerződés, de még nem haladt, mire van szerződés és forrás is, és mi az, ami már elkezdődött, de valamilyen akadály van előtte. Adott esetben felül kell vizsgálni bizonyos beruházásokat - vetítette előre.
  2. Egyeztetéseket kezd kamarákkal (építész, mérnöki), szakszervezetekkel, a VOSZ-szal, MKIK-val, és a gyáriparosok szövetségével is. A Fővárosi Önkormányzattal, a Megyei Jogú Városok Szövetségével, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségével és az építőiparban foglalkoztatottak szakszervezeteivel.
  3. Ha megtörtént a helyzet felmérése, akkor javaslatot kell tenni a jövő évi beruházásokra és javaslatot szeretnék tenni a szeptemberi időszakra egy új állami beruházási kerettörvény létrehozására. Amit ezek után fogunk elkezdeni beruházások, újra kell gondolni, hogyan valósítjuk meg. Indokoltság, okság és fenntarthatóság - említette meg a szempontokat. Itt nemcsak a zöld szempontokra gondol a miniszterjelölt. Például mennyibe kerül fenntartani egy iskolát.
  4. Tervezés és előkészítés megváltoztatása. Törvény tiltsa meg, hogy a tervezést elvigye a kivitelezés - jelezte határozottan. Szerinte most sok esetben a kivitelező végzi a tervezési munkákat, ami szerinte nem helyes. Kimunkált kiviteli tervekre van szükség minden munka megkezdése előtt.
  5. Új struktúrára tesz javaslatot Lázár János a beruházások lebonyolítása tekintetében. Minisztériumi beruházási modellt hoz létre a jelölt, erre felhatalmazást kapott Orbán Viktor miniszterelnöktől. Itt megjegyezte, hogy a mélyépítéseket jelenleg a NIF zrt-n keresztül vezényli le az állam (ide sorolható az útépítés és vasútépítés), a magas építéseket a beruházási ügynökség, BMSK valósítja meg, míg a vízes beruházásokat önálló és kiszervezett cégeken és cégbirodalmakon keresztül valósítja meg az állam. A cél itt, hogy a minisztérium alá rendeljük ezeket a beruházásokat. A képviselők ellenőrzési jogköre is helyreáll ezáltal szerinte.

Kérdések és válaszok

Az építésügy, építészet, örökségvédelem nagyobb fókuszt kap a minisztériumban - felelte képviselői kérdésekre Lázár János.

A mit építünk, az a kormány felelőssége. A hogyan építjük, már az én kompetenciám és a minisztérium feladata. Óriási lehetőséget látok a dolgok rendbetételére - folytatta.

Kiemelte: minden beruházás előtt a helyieket kell megkérdezni. Ha ők támogatják azt, akkor lehet szó a beruházás megvalósításáról. A lokális szempontok fontosak nekem - emelte ki.

Ez az ország már most túlépített

- húzta alá. Lázár János megemlítette, hogy ő alföldi emberként kifejezetten zavarja, ha növekszik a lebetonozott földek aránya és nő a beépítési arány. Felértékelődik az ökológiai egyensúly fenntartásának szerepe. Az urbanisztikai célokat végig kell gondolni.

Arról is beszélt kérdésre válaszolva, hogy a gazdasági helyzet fényében meg kell nézni, milyen beruházásokra van még tér. Ahol nincs még szerződéskötés és közbeszerzés lebonyolítása, csak a politikai döntés, azt meg kell vizsgálni - jelezte.

Liget Beruházás: a most meg nem kezdett beruházások közül egy új Nemzeti Galériára szükség van. Hogy a főváros ebben meggyőzhető-e, azt nem tudom - vélekedett Lázár János. Az eredeti kormányzati elképzelés nemcsak a Városligetről szólt, hanem a Nyugati Pályaudvar és Állatkert közötti területről is.

Nincs vita abban, ha erre a területre sok zöld felületet építünk. Most is vannak ilyen elképzelések - fejtette ki.

A magyar építésgazdaság jelentősége nagy a magyar gazdaságban. A Covid ellenére 13%-os bővülésre volt képes ez az ágazat - értékelte a jelölt. Az acélban és fában ellátási nehézségek vannak. Gigantikus méretű áremelkedés előtt állunk, ezért az építkezések is brutálisan drágul. Bizonyos alapanyagok beszerezhetetlenek az ellátási láncok sérülése és a háború miatt - fejtette ki.

Az ÉVOSZ tett már javaslatot az áremelkedés kezelésére. Az áremelkedések egyik tényezője, hogy az állam hogyan valósítja meg a beruházásait - mondta.

Tőlem nem áll távol az a gondolat, hogy ha csak egy pályázó van, akkor az érvénytelen pályázat

- jelezte a miniszterjelölt: jusson és maradjon is. Jusson az építkezési vállalkozásoknak, de maradjon is az államnak. Win-win szituációt kell elérni - jelezte.

Szűkösek a kapacitások, kevés az építőipari vállalkozás, de közben van egy nyomás a pénzek elköltésére. Ezek a tényezők megborítják a piacot. Ezért ütemezni kell az állami beruházásokat. Nem mondom, hogy kevesebb kell, hanem ütemezni kell. Maga az állam is gerjeszti az áremelkedést és nyomást - értékelte a helyzetet.

A magyar építőipari vállalkozások közül nagyon sok még nem versenyképes, nem jelenik meg a digitalizáció és modernizáció. De ezt nem lehet parancsszóval megváltoztatni, hanem konszenzussal lehet eredményt elérni. Ez az ajtók mögötti műfaj, nem a Kormányinó műfaja - magyarázta Lázár János.

A Fertő-tó kapcsán jelezte: ha valamit Ausztriában lehet, azt miért nem lehet Magyarországon?

A Biodomot be kell fejezni szerinte, érdemes ebbe pénzt fektetni.

Végül a meghallgatás végén 13 igennel, 1 nemmel, és 3 tartózkodás mellett támogatta a bizottság Lázár János miniszterségét.

Címlapkép: Lázár János építési és beruházási miniszterjelölt a meghallgatásán, az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén 2022. május 19-én. Mellette Csepreghy Nándor (b). Forrás: MTI/Kovács Attila

biden g7
covid
számla befizetés
repülő nyaralás léiközlekedés beach
olaj

Holdblog Pénzzúzás

Pénznyomtató jegybankok, infláció, kétségbeesett jegybankok… ez az elmúlt 12 év ciklusa (is) eddig. Viszont...

Díjmentes online előadás
Hogyan csináld a gyakorlatban?
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu
2022. október 18.
Portfolio Future of Finance 2022
2022. szeptember 6.
Sustainable World 2022
2022. szeptember 7.
Private Health Forum 2022
2022. szeptember 15.
Property Investment Forum 2022
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
norvégia