irán
Gazdaság

Irán bejelentette, hogy izraeli kémeket kaptak el az országban

MTI
Iránban izraeli kémhálózatot lepleztek le, amelynek tagjait a Forradalmi Gárda emberei elfogták - közölte vasárnap a félhivatalos ISNA iráni hírügynökség.

"A cionista rezsim hírszerzési szolgálatának útmutatása alatt működő hálózat banditák közreműködésével állami és magántulajdon ellopásával, illetve megsemmisítésével, valamint emberrablásokkal és koholt tanúvallomások megszerzésével próbálkozott" - ismertette a Forradalmi Gárda sajtószolgálata közleményében Izraelre utalva.

Az állami sajtó mindemellett beszámolt arról is, hogy a Forradalmi Gárda egyik ezredesét ismeretlen elkövetők agyonlőtték Teherán belvárosában lévő otthona előtt. A tájékoztatás szerint Hasszán Szajad Hodajarival öt lövés végzett az autójában.

A sajtóértesülések mindössze "a szentély védelmezőjeként" hivatkoztak az ezredesre, ami utalás azon iráni katonákra, akik Szíriában és Irakban harcoltak az Iszlám Állam szélsőségesei ellen a Forradalmi Gárda külföldi műveletekért felelős al-Kudsz nevű elitalakulatának soraiban. Egyelőre senki sem jelentkezett a merénylet elkövetőjeként.

 Címlapkép: Getty Images

Liszicsanszk
Orosz útlevél
Puskák
Karikó Katalin
Maszk eldobva
Díjmentes online előadás
Érdemes most beszállni?
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
2022. október 18.
Portfolio Future of Finance 2022
2022. szeptember 6.
Sustainable World 2022
2022. szeptember 7.
Private Health Forum 2022
2022. szeptember 15.
Property Investment Forum 2022
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Karikó Katalin