FONTOS Nem is gondolnád, milyen befektetéseket találtunk itthon, a lakossági állampapírok elbújhatnak
háziorvos magyar egészségügy
Gazdaság

Nagy változások jöhetnek a magyar háziorvosoknál

Portfolio
Meg kell erősíteni az alapellátást a most kezdődő kormányzati ciklusban, hogy a háziorvosok minél több terhet tudjanak levenni a szakrendelőkről, kórházakról – mondta az országos kollegiális vezető háziorvos az Infostart beszámolója szerint.
Mi vár a magyar egészségügyre? Szeptember 7-i konferenciánkon kiderül:

A kormány januárban jelentette be, hogy a háziorvosok is béremelést kapnak, ennek mértékét attól tették függővé, hogy milyen formában vállalnak praxisközösséget, azaz milyen szorosan működnek együtt. Az egy telephelyen vagy egy járáson belül egymás közelében működő körzetekben legalább 5, maximum 10 orvosból álló praxisközösségeket a magasabb szintű egészségügyi szolgáltatás nyújtása érdekében hozták létre.

Békássy Szabolcs országos kollegiális vezető háziorvos az InfoRádiónak azt mondta, a 319 praxisközösség szilárd alapot jelent, ugyanakkor fontos, hogy a következő időszakban bővüljön az ezeknél elérhető szolgáltatások száma és hangsúlyosabb legyen a prevenciós munka.

"Meg kell vizsgálni azt, hogy a jelenlegi egészségügyi ellátórendszer mely szintjén vannak a betegek ellátva. Valószínűleg ez nem optimális jelenleg, és meg kell teremteni annak a feltételeit, hogy a lehető legtöbb beteg végleges ellátására, gondozására és szűrésére az alapellátás szintjén kerüljön sor,

meg kell próbálni tehermentesíteni a járóbeteg-szakellátást és a kórházi fekvőbeteg-ellátást

– mondta a vezető háziorvos.

Békássy Szabolcs azt mondta, az a cél, hogy az a háziorvos, akinek például diabetológus szakvizsgája is van, az alapellátásban is kezelhesse a betegeket, és ne kelljen a szakrendelőbe küldeni őket. Szerinte erre a kormányzati akarat is megvan, hasonló a szándéka az egészségügyért felelős tárca leendő irányítójának, Pintér Sándornak. Az alapellátás megerősítéséhez azonban még forrásokra és döntésekre van szükség – tette hozzá.

"Ezek a döntések azt készíthetik elő, hogy az alapellátás humánerőforrás-kapacitása, a szolgáltatások és a telemedicinális ellátások köre is bővüljön, de meg kell teremteni annak a feltételeit is, hogy egy-egy szakdolgozó, népegészségügyi szakember, dietetikus, gyógytornász meg tudja kezdeni a munkáját az alapellátás szintjén" – jelentette ki.

Békássy Szabolcs szerint ha egy alapellátásban dolgozó többféle szolgáltatást tud nyújtani, és nem csak egyfajta betegirányítóként dolgozik, az növeli majd a szakma presztízsét, azaz vonzóbb lesz a fiataloknak, ami az egyre nagyobb gondot jelentő háziorvoshiányt is mérsékelhetné.

Mi vár a magyar egészségügyre? Szeptember 7-i konferenciánkon kiderül:

Címlapkép forrása: MTI/Rosta Tibor

napelem-napelempark-napenergia-megujulo-energia
online fizetés
Forint Euro

Holdblog Ingatlan?! Ne!

Kollegánk, Balásy Zsolt (újra mikrofonnal a kezében!) nyilvánvalóan “Az ember, aki megjósolta az ingatlanpiac...

Holdblog Az új "szentháromság"

A 2008-09-es gazdasági világválság óta - minimális megszakításokkal - egy nagyon egyértelmű “szentháromság”...

Díjmentes online előadás
Mire érdemes figyelni?
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
2022. október 18.
Portfolio Future of Finance 2022
2022. szeptember 6.
Sustainable World 2022
2022. szeptember 7.
Private Health Forum 2022
2022. szeptember 15.
Property Investment Forum 2022
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
dollar