Előfizetői tartalom

Bejelentette a kormány a kiigazítást: a különadók mellett adóemelés is jön, elbocsátásokra is sor kerülhet

Portfolio
A mai Kormányinfón Gulyás Gergely és Nagy Márton ismertette az ágazati különadók (800 milliárd forint), illetve egyéb adóemelések (100 milliárd forint) részleteit, amely 900 milliárdos tétel együtt csak a kiigazítás 40%-át fedezi. A nagyobb rész kiadások lefaragásából, beszerzési stopból, beruházások elhalasztásából jön, és így gyorsértékelésünk szerint összességében jóval nagyobb idei kiigazításról van szó, mint amit akár mi is kalkuláltunk, két évre vetítve pedig a rendszerváltás utáni időszak egyik legnagyobb kiigazítása történhet meg. Kiderült, hogy néhány száz fős leépítés is várható a központi közigazgatásban. Nagy Márton érvelése szerint az tekinthető extraprofitnak, ami a normál működésből adódó profit felett képződik, és ennek vonják el a jelentős részét. A lépésnek szerinte nem lesz érdemi inflációs hatása, mert a cégek nem hárítják át a terhet a fogyasztókra, de azért szorosan figyelik a folyamatokat. Gulyás Gergely beszélt az uniós olajembargó tervéről, amelyet egyelőre továbbra sem támogat a kormány, csak akkor, ha az EU 15-18 milliárd eurónyi forrást biztosítana a magyar energiarendszer fejlesztésére. Bejelentette azt is, hogy holnaptól megszűnik a külföldi rendszámú/forgalmi engedélyű autók számára a 480 forintos üzemanyagár melletti tankolás lehetősége. Az alábbi hírfolyamunkban számoltunk be a legfontosabb információkról.

2022. május 26. 17:29 Megosztás Kiderült 100 milliárdos adóemelés is jön a cigire, alkoholra, chipsre, cégautókra Amellett, hogy nyolc konkrét ágazatból idén összesen 800 milliárd forintos „extraprofit” adót akar beszedni a kormány, az is kiderült...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés