Putyin Oroszorszag Kina India
Gazdaság

Putyin Kínával és Indiával kezdett még jobban szövetkezni, hogy pótolja a nyugati szankciók miatti piacvesztést

Portfolio
|
MTI
Az ukrajnai háborút újabb, az emberiségnek szóló vészjelzésnek nevezte a BRICS országok gazdasági fórumán tartott nyitóbeszédében Hszi Csin-ping kínai elnök, igaz továbba sem bírálta Oroszországot a lépéseiért. Ugyanezen a fórumon Vlagyimir Putyin orosz elnök többek között azt jelentette be, hogy növelik az olajszállításokat Kínába és Indiába, amellyel párhuzamosan több kínai autó, illetve indiai üzletlánc jelenhet meg Oroszországban és a pénzügyi rendszer terén is igyekeznek szorosabbra fűzni a kapcsolatokat a legnagyobb feltörekvő piaci gazdaságokkal.

A kínai elnök főbb üzenetei

A béke helyreállítását sürgette Ukrajnában a BRICS-országok üzleti fórumának megnyitóján szerdán videókapcsolaton elmondott beszédében Hszi Csin-ping kínai elnök.

A Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika gazdasági társulására megalakított fórum megnyitóján Hszi az ukrajnai háborút újabb, az emberiségnek szóló vészjelzésnek nevezte az MTI tudósítása szerint. A kínai elnök ezúttal sem bírálta Oroszországot a konfliktus miatt, és bár a NATO-ról sem tett említést, kritikusan szólt a katonai szövetségek bővítéséről és a biztonság mások kárára történő biztosításáról.

Hszi úgy vélekedett, hogy a nemzetközi közösségnek együtt kell dolgoznia a hegemónia és a hatalmi politika visszaszorításán.

A történelem megmutatta, hogy a hegemónia, a blokkpolitika és a blokkok közötti konfrontáció nem békéhez vagy stabilitáshoz, hanem háborúhoz és konfliktushoz vezet.

A kínai elnök továbbá kétélű fegyvernek nevezte a szankciókat. A BRICS országcsoport tagjai eddig mind az Oroszországot sújtó, nyugati szankciók ellen foglaltak állást.

Hszi szót ejtett a világjárvány utáni gazdasági helyreállásról is, szorosabb egyeztetéseket sürgetve a gazdaságpolitika terén. Elmondta: Kína hatékonyabb intézkedésekkel és a gazdaságpolitika javításával igyekszik elérni az idei évre kitűzött gazdasági és társadalmi fejlődési céljait.

Peking márciusban 5,5 százalékos gazdasági növekedést tűzött ki 2022-re, ám e cél elérése egyre nehezebb feladatnak tűnik a szigorú járványkezelési stratégia fenntartása mellett.

Az orosz elnök főbb üzenetei

Vlagyimir Putyin orosz elnök ugyanezen az eseményen online megtartott beszédében többek között arról beszélt a Reuters tudósításában, hogy a nyugati szankciók hatására folyamatban van Oroszország kereskedelmi és olajexportjának átirányítása a feltörekvő gazdaságokat tömörítő BRICS-csoport országai felé.

Elmondása szerint

a szankciók kivédésére Oroszország igyekszik szorosabbra fűzni kapcsolatait Ázsiával, hogy így pótolja az Európai Unióval és az Egyesült Államokkal folytatott vitában elvesztett piacokat.

Putyin a beszédében konkrétan arról is említést tett, hogy Oroszország tárgyal a kínai autók jelenlétének növeléséről az orosz piacon, valamint az indiai szupermarketláncok megnyitásáról. Számok említése nélkül azt is mondta:

Érezhetően nőtt az orosz olaj exportja Kínába és Indiába.

Ez a kínai vámhivatal adatai alapján azt jelenti, hogy Kína nyersolajimportja Oroszországból az egy évvel korábbihoz képest 55%-kal nőtt, és májusban rekordszintre emelkedett, ezzel pedig kiszorította Szaúd-Arábiát az első számú szállító pozíciójából, mivel a finomítók lecsaptak a kedvezményes orosz árakra.

Putyin azt is elmondta, hogy Oroszország a BRICS-partnerekkel közösen alternatív mechanizmusokat dolgoz ki a nemzetközi pénzügyi elszámolásokra. Szavai szerint "Az orosz pénzügyi üzenetküldő rendszer nyitva áll a BRICS-országok bankjaival való összeköttetés előtt. Az orosz MIR fizetési rendszer fokozza jelenlétét."

Vizsgáljuk egy nemzetközi tartalékvaluta létrehozásának lehetőségét a BRICS-országok valutakosarára alapozva

- mondta.

Címlapkép forrása: Mikhail Svetlov/Getty Images

munkás dolgozó fizikai acélipar
szárazság mezőgazdaság
trader23
orosz ukrán háború konfliktus katona helikopter repülő légierő fegyveres ukrajna oroszország stock
rakéta High Mobility Artillery Rocket System himars
kremencsuk pláza robbanás rakétatámadás
Díjmentes online előadás
Érdemes most beszállni?
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
2022. október 18.
Portfolio Future of Finance 2022
2022. szeptember 6.
Sustainable World 2022
2022. szeptember 7.
Private Health Forum 2022
2022. szeptember 15.
Property Investment Forum 2022
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
munkás dolgozó fizikai acélipar