kokain kabitoszer drog
Gazdaság

Megbukott a budai kábítószerkereskedő család

MTI
Kábítószer-kereskedelem miatt őrizetbe vették egy család négy tagját Budán, mintegy 15 kilogramm drogot találtak náluk - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda pénteken a police.hu-n. A napokban tartott rajtaütéssel több mint 16 ezer adag kábítószer piacra kerülését akadályozták meg, a lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke mintegy 62 millió forint.

Az ügyben egy testvérpár, egyikük felesége, valamint a testvérek apja a gyanúsított. A nyomozók több tucat olyan fogyasztót azonosítottak, akik tőlük vásárolták a különböző kábítószereket.   Az elosztóközpont vélhetően a házaspár budai társasházi lakásában volt. A lefoglalt anyagok között van marihuána, mefedron, kokain, amfetamin, de még hasis is. A lakásban volt digitális mérleg, fóliázógép, vákuumfólia, nejlontasakok, vagyis minden olyan eszköz, amely a porciózást segítette. A drog mellett a rendőrök találtak több mint 9 millió forint készpénzt és mintegy 23 ezer eurót, valamint egy széfet is.

A család elfogott négy tagját - a 28 éves és a 30 éves férfit, utóbbi 41 éves feleségét, valamint az 50 éves apát - kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg, majd őrizetbe vették őket, és kezdeményezik a letartóztatásukat. Rajtuk kívül egy embert szintén eljárás alá vontak, neki kábítószer birtoklása miatt kell felelnie, szabadlábon védekezik. A nyomozók vizsgálják a gyanú szerint különböző forrásokból származó kábítószerek terjesztésének útját is. A gyanúsítotti kör valószínűleg bővülni fog - áll a közleményben.

Címlapkép: Getty Images

bull bear tőzsde
Marija Zaharova
repülőgép
fed épület fed fed fed fed fed
2022. október 18.
Portfolio Future of Finance 2022
2022. szeptember 6.
Sustainable World 2022
2022. szeptember 7.
Private Health Forum 2022
2022. szeptember 15.
Property Investment Forum 2022
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu
Díjmentes online előadás
Hogyan csináld a gyakorlatban?
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
fed épület fed fed fed fed fed