Előfizetői tartalom

Rezsiemelés: rekordközeli hőségben spóroltak a magyarok a légkondik használatán

Egészen 2016-ig kell visszamenni az időben ahhoz, hogy az idei augusztusinál alacsonyabb országos villamosenergia-felhasználási értéket találjunk, pedig a nyár utolsó hónapja a második legmelegebb augusztus volt a 20. század kezdete óta. Ez arra utal, hogy folytatódott a rezsicsökkentés csökkentéséről szóló kormányzati bejelentés után indult spórolás, azzal együtt, hogy az egyre nagyobb háztartási naperőmű kapacitás nem bekalkulált termelésével a valós fogyasztás jóval magasabb lehet a közöltnél.

Csökkent augusztusban a villamosenergia-felhasználás

Augusztusban folytatódott a magyarországi áramfogyasztás csökkenő trendje; a hónap során a bruttó villamosenergia-felhasználás hatéves mélypontra süllyedt, 2,7 százalékkal elmaradva a 2021 augusztusi értéktől - derül ki a Mavir által közölt adatokból. Ez ugyan kisebb mértékű visszaesés, mint a júliusban regisztrált 5,6 százalékos éves összevetésű csökkenés, de az adat értelmezéséhez fontos megjegyezni, hogy míg idén júliusban a fogyasztást nagyban meghatározó havi átlaghőmérséklet (24,6 Celsius-fok) csak minimálisan tért el a 2021 júliusitól (24,8 fok), addig az elmúlt hónapban jelentősen, 3,5 fokkal magasabb volt a havi átlaghőmérséklet (24,5 fok), mint 2021 augusztusában (21 fok).

Az elmúlt évek tapasztalata alapján a nyári időszakban a magasabb külső hőmérséklet jellemzően nagyobb villamosenergia-fogyasztással jár a hűtési igény növekedése és a légkondicionáló berendezések fokozódó használata miatt, ez a hatás azonban a mostani adatokban nem jelenik meg, amiben vélhetően jelentős szerepet játszik a részleges rezsiemelés, illetve a piaci energiaárak emelkedése, ami a felhasználás visszafogása irányába hat. Tovább árnyalja a fogyasztási adat értékelését, hogy a mostani augusztus 24,5 fokos átlaghőmérséklete csaknem két évtizedes csúcsot jelöl, legutóbb ugyanis 2003-ban volt melegebb a nyár utolsó hónapja (24,6 fok). Az Országos Meteorológiai Szolgálat közlése szerint így az idei augusztus a 20. század kezdete óta a második legmelegebb volt.

A magyarországi villamosenergia-rendszer 3576,3 MW-os előző havi bruttó felhasználása 2016 óta a legalacsonyabb augusztusi érték, amely közel 5,5 százalékkal kisebb a 2018 augusztusi rekordnál (3779,5 MW).

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés