A hazai infláció év végéig emelkedő pályán halad, de egyre közelebb vagyunk a tetőzéshez. A következő hónapokban az emelkedést a monetáris politikán kívüli tényezők, a hatósági árak alakulása, illetve az aszályhelyzet okozza - mondta Virág Barnabás a közgazdász-vándorgyűlésen egy "folyosói" beszélgetésen. Az MNB elelnöke keresletérzékeny tényezők hatása az inflációban már szeptembertől kisebb lehet, és a továbbiakban ennek fékező hatása egyre inkább érvényesülni fog.
2023 elejétől jelenhetnek meg a fékező tényezők a gazdaságban, amely az infláció "lassú fordulatát" hozza majd
- mondta Virág Barnabás. A szeptemberi inflációban a rezsicsökkentés szigorítása 2,5-3 százalékpontos hatást jelent majd. Az MNB alelnöke hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzetben fontos a 70-es évek tanulságaira építeni, ami szerint szigorú, nagyon szigorú monetáris politikára van szükség, hogy elkerüljük az infláció beragadását. A következő időszakban a nagyon szigorú monetáris politika két pilléren áll majd: a kamatpolitikán és a likviditás szűkítésén. Ennek kapcsán Virág utalt rá, hogy októbertől dolgozni kezdenek azok a likviditásszűkítő eszközök, amelyekről augusztusban az MNB döntést hozott. Ezen intézkedések bejelentésének hatása az MNB tervei szerint alakult, hiszen a rövid lejáratú állampapírpiaci hozamok bő 3 százalékponttal emelkedtek.
Kedves Olvasónk!
Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés
2 223 Ft / hónap
- Portfolio.hu teljes cikkarchívum
- Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái