A bruttó átlagkereset – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 500 000, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 510 200 forint volt júliusban. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 332 500, a kedvezményeket is figyelembe véve 344 700 forintot ért el.
A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 15,3%-kal nőtt. A kedvezmények (valamint az adó- és járulékmentességek) figyelembevételével számított nettó kereset 16,0%-kal növekedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 465 700 forintra becsülhető, ez 14,8 %-kal magasabb, mint egy évvel korábban.

Mediánbér
Az átlagember sokkal inkább a mediánbért kapja meg, és nem az átlagot. A bruttó kereset mediánértéke 400 900 forintot ért el, amely 14,5%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 279 400 forint volt, 16,6%-kal felülmúlta az előző év júliusit. (A mediánbér a keresetek sorba rendezésével állapítható meg, a középen álló dolgozó bérét jelenti, akinél a társadalom fele kevesebbet, fele többet keres.)
Kedves Olvasónk!
Az Ön által keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés
2 223 Ft / hónap
- Portfolio.hu teljes cikkarchívum
- Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái