Előfizetői tartalom

Palkovics László: több ezer helyen nem volt még gázszerződés, akár havi távhő árfixálás is jöhet

Portfolio
Nem lehetett előre látni a nagy volatilitás miatt, hogy hogyan alakulnak a holland gáztőzsdei árak, így ebből következett az, hogy végül az Energiahivatal az utolsó napokban határozta meg a hazai távhőszektor számára a gáz elismert árát, de az csak három hónapra szól és decembertől akár havi ármegállapítás is jöhet – jelezte a Portfolio keddi Energy Investment Forum konferenciája után adott interjúban az RTL-nek Palkovics László. A technológiai és ipari miniszter elárulta azt is, hogy az ő adataik szerint múlt pénteken, tehát az új gázév előtti utolsó napon, még 2900 vételezési helyen (cég és intézmény) nem volt érvényes gázszerződés, de jelezte, hogy az MVM képes kezelni a helyzetet és nem fogják lekapcsolni ezen vételezési helyek felé a gázt, illetve leszerelni a gázórákat.

Távhő ármegállapítás és nehézségek Palkovics a Portfolio keddi konferenciáján tartott előadásában azt vázolta, hogy a nyáron meghozott lakossági rezsimódosításokon felül a távhőrendszerben is jelentős gázmegtakarítási lehetőségeket lát, de ez még nem látszik, mert csak a múlt pénteken jelentek meg a közlönybeli rendeletek, illetve a különböző városokban eltérő...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés