Előfizetői tartalom

Kulcsfontosságú pillanat az energiatörténetben: világszerte vissza fog esni a fosszilis kereslet

Portfolio
Az energiapiacok és a vonatkozó szakpolitikák alapvetően alakultak át Oroszország ukrajnai háborúja miatt nem csak átmenetileg, hanem vélhetően az elkövetkező évtizedekre vonatkozóan is, írják a Nemzetközi Energiaügynökség elemzői a legfrissebb éves jelentésükben. A mostani energiaválság jóval szélesebb körű és összetettebb, mint a korábbiak voltak, ezzel kapcsolatban az IEA ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott, hogy az első igazán globális energiaválság közepén vagyunk. A jelenlegi helyzetre adható megoldások köre komplexebb és átfogóbb, mint a '70-es évekbeli olajválságnál volt, ugyanis nem csupán egyetlen energiahordozóról való leválásra van szükség, hanem magának az energiarendszernek a megváltoztatására, mégpedig úgy, hogy közben az energiaszolgáltatások megfizethetőek és biztonságosak legyenek. Ebben a környezetben jelentősen felerősödnek a versenyképes és megfizethető tiszta technológiák mellett szóló gazdasági érvek, ami mentén az elemzők úgy vélik, hogy az előttünk álló években tetőzhet a globális kereslet az összes fosszilis tüzelőanyag iránt.

A legsúlyosabb globális energiaválság Minden energiaválságnak vannak visszhangjai a múltból, és a piacokat ma érintő akut feszültségek a modern energiatörténet legsúlyosabb energiapiaci zavaraihoz hasonlíthatók a Nemzetközi Energiaügynökség legfrissebb éves jelentése (World Energy Outlook, WEO 2022) szerint, ezek közül is leginkább az 1970-es évek olajsokkjához lehet hasonlítani...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés