kína, shanghai,
Gazdaság

Van egy ország, ahol úgy nő a koronavírus fertőzöttek száma, hogy ismét szigorítások jönnek

MTI
Kínában ismét több régióban rendeltek el járványügyi szigorításokat a koronavírus-fertőzöttek növekvő száma miatt. Több körzetet vontak karantén alá csütörtökön a közép-kínai Csengcsouban, valamint az ország déli részén fekvő Kuangcsouban (Kanton) is.

A csengcsoui hatóságok azt közölték, hogy a 6,6 milliós város központi körzeteiben élők ezentúl öt napon át csak negatív koronavírusteszttel és hatósági engedéllyel hagyhatják el otthonukat. Helyszíni beszámolók szerint a Henan tartománybeli városban élők között pánik tört ki a bejelentés hallatára. Csengcsouban van a világ legnagyobb iPhone összeszerelő-üzeme, amelynek munkásai többször tiltakoztak amiatt, hogy az ismétlődő karanténintézkedések következtében gyakorlatilag nem hagyhatják el a gyár területét, viszont nem jutnak elegendő ételhez.

Kínában ismét jelentősen nőtt a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma: csütörtökön a járványügyi hatóságok 31 444 új fertőzöttet jelentettek az elmúlt 24 órából.

Ez a legmagasabb napi emelkedés a járvány 2019-es kitörése óta.

Hat hónap óta először halálos áldozatot is regisztráltak, így a Covid-19-nek már 5232 igazolt halálos áldozata van az országban. Az esetek nagyjából felét Kuangcsouban (Kanton) és Csungkingban jegyezték fel.

A kormány több helyen ismét szigorításokat léptetett életbe, többek között Pekingben is, ahol a héten múzeumokat, parkokat és bevásárlóközpontokat zártak be, valamint megszigorították a városba való belépés szabályait is.

Bár a járvány által megtépázott gazdaság talpra állítása érdekében korábban Kínában is enyhíteni kezdtek a zéró-Covid-politikán, még mindig itt a legszigorúbbak a járványügyi korlátozások. Szun Csun-lan kínai miniszterelnök-helyettes hétfőn sürgette a helyi hatóságokat, hogy tartsák ellenőrzésük alatt a járványt.

Címlapkép: Getty Images

Csanyi Sandor Prima Primissima 2022
kina-karanten-koronavirus-covid-19
forint euró

Ricardo Hazlitt és az infláció

A nagyszerű Henry Hazlitt és az infláció természete címmel ma posztom olvasható a kiváló publicista, Seres László...

Tematikus PR cikk
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Díjmentes online előadás
December eleji részvénymustra, aktualitások, grafikonok, értékeltségek.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Könyvelő munkatárs

Könyvelő munkatárs
2022. november 30.
Agrárszektor Konferencia 2022
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Csanyi Sandor Prima Primissima 2022