Előfizetői tartalom

Véget ért az árstopkorszak a benzinkutakon - Mi vár ránk ezután?

Portfolio
A Mol eddig bírta - importőrök nélkül - egyedül ellátni nagykereskedőként a teljes magyar üzemanyagpiacot, amely nehézségre rátett egy-egy lapáttal a százhalombattai finomító műszaki problémája, és az ellátási problémákból fakadó tankolási pánik. Ez a három fő ok vezetett ahhoz, hogy kedden éjjel 23 órától ki kellett vezetni Magyarországon a 480 forintos üzemanyag árstopot, illetve az, hogy a bizonytalan helyzetben nem lehetett újra hozzányúlni az éppen feltöltés alatt álló országos stratégiai üzemanyag készletekhez sem. A kormány kedd éjjel bejelentett döntésében az országszerte kialakult ellátási káosz mellett persze az az előre gondolkodás is szerepet játszott, hogy idő kell ahhoz, mire az importőrök visszatérnek a piacra és így felkészültebb lesz az ország a február 5-i dátumra, amikortól az új uniós szankció miatt már finomított olajtermékeket se vehet az EU az oroszoktól, illetve a Mol se tudja majd ide-oda szállítani a százhalombattai és pozsonyi finomítója között a termékeket.

Viharos körülmények között szűnt meg az árstop A Mol, illetve energetikai szakemberek már több hónapja mondogatták, hogy a 480 forintos, tavaly novemberben bevezetett hatósági ársapka fokozza az üzemanyag ellátási kockázatokat, és ez az elmúlt napokra lett országszerte egyértelműen látható. Ennek az egyik alapvető összetevője az volt, hogy a Mol korábbi 70%-os piaci súlya...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés