Előfizetői tartalom

Veszélybe került Paks II.? - Súlyos üzenetet küldött Szijjártó Péter

Portfolio
„Egész egyszerűen felháborító és elfogadhatatlan” az, hogy a német kormány két zöld minisztere „ki tudja milyen politikai, vagy ideológiai okból blokkolja” a Paks II. vezérlőrendszereihez egy exportengedély kiadását a német Siemens Energy részére – fakadt ki a mai budapesti sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A német kormányzati magatartás a jelek szerint egyelőre blokkolja, hogy a Roszatom a német-francia konzorciummal leszerződve teljesíteni tudja a vezérlőrendszer megépítését. A miniszter kijelentése néhány órával azután érkezett, hogy Orbán Viktor kormányfő a közrádióban leszögezte: semmilyen nukleáris szankcióhoz nem járul hozzá a magyar kormány az Oroszországgal kapcsolatos fellépés során, ami akadályozná például a Paks II. megvalósulását.

Szijjártó Péter az élőben közvetített eseményen (lásd 31. perctől) leszögezte Paks II. kapcsán, hogy ha valaki nem tudja megépíteni, ha valaki ellehetetleníti, az a nemzeti érdekeinkkel mélyen ellentétes lépést tesz. Úgy folytatta: „nem engedhetjük meg, hogy bárki kockára tegye a magyar energiaellátás biztonságát és ezért már hétfőn is jeleztem Brüsszelben, hogy...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Cikkarchívum előfizetés

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés