Az év utolsó negyedévére veszített lendületéből a német gazdasági aktivitás, az első három negyedévben 0,8, 0,1 és 0,5 százalékos volt a növekedés negyedéves bázison. A német gazdaságot a negyedik negyedévben elsősorban az infláció, valamint ezzel összefüggésben az energiaárak jelentős emelkedése terhelte meg. Mindez a lakossági fogyasztáson különösen mély nyomot hagyott, ami a negyedik negyedévben az előzőhöz képest ár, szezonális és naptári kiigazítással 1,0 százalékkal csökkent. Az építőipari beruházások 2,9 százalékkal csökkentek, az eszközberuházások gépekbe és járművekbe 3,6 százalékkal estek vissza.

A szolgáltató szektor termelése 1,4 százalékkal csökkent a negyedik negyedévben az előző negyedévhez képest ár, szezonális és naptári kiigazítással. A feldolgozóipar termelése 0,4 százalékkal csökkent, az építőipar termelése 2,4 százalékkal csökkent. Az építőiparban már a harmadik egymást követő negyedévben csökkent a termelés az előző negyedévhez képest.
Éves bázison a negyedik negyedévi bruttó hazai termék árkiigazítással 0,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az előzetes becslés 0,5 százalékos növekedés volt.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja jelenleg 2490 forint, ami augusztus 13-tól 2990 forintra emelkedik. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29845 forint, így tehát még jobban megéri éves előfizetésre váltani. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!