A mohácsi csata 500. évfordulójára készül a kormány
A friss Magyar Közlöny kimondja, hogy magyar kormány az 1526. évi mohácsi csatát a magyar nemzet és a keresztény Európa történelmének olyan meghatározó eseményének tekinti, amelynek 500. évfordulója alkalmából történő méltó megemlékezés történelmi, kulturális, nemzet- és külpolitikai, illetve térségfejlesztési szempontból is kiemelkedő jelentőséggel bír.
A kormány ezért támogatja az 1526. évi mohácsi csata 2026. évi 500. évfordulója alkalmából szervezett programok és fejlesztések megvalósítását,
amelyek lehetővé teszik, hogy a nemzet megfelelő módon emlékezzen meg a történelmi eseményről.
A meghatározott fejlesztések előkészítésével, a beruházások előkészítésének kormányzati felelőseként az építési és közlekedési minisztert, tehát Lázár Jánost jelölte ki. A fejlesztések előkészítési és megvalósítási fázisaiban részt vállal Mohács Város Önkormányzata, illetve több minisztérium is.
A szervezett programok és fejlesztések érdekében a kormány több milliárd forintnyi többletforrást különít el.
A kormány felhívja a pénzügyminisztert, hogy – az építési és közlekedési miniszter bevonásával – a fejlesztések előkészítése érdekében idén gondoskodjon 1.200.720.000 forint (egymilliárd-kétszázmillió-hétszázhúszezer forint) többletforrás biztosításáról a 2023-as költségvetés javára, illetve jövőre gondoskodjon 285.171.000 forint rendelkezésre állásáról a 2024. évi költségvetés javára.
2023-ban Mohács önkormányzata az Építési és Közlekedési Minisztérium által 2023-ban 1,2 milliárd forintot kap, míg 2024-ben 285 millió forinthoz juthat. Az Agrárminisztérium idén 190,5 millió forintot, jövőre 295,91 millió forintot kap. Az Építési és Közlekedési Minisztérium pedig 76,2 millió forintot kap közútfejlesztési beruházásokra.
A határozat Mohács önkormányzata számára három, Nagynyárád Község Önkormányzata számára négy ingatlan megvásárlásához nyújt forrásokat a belügyminiszter bevonásával: Mohács esetében 1.225.000.000 (egymilliárd-kétszázhuszonötmillió forint), Nagynyárád esetében pedig 4 millió forint összegben.
A kormány emellett felhívja a pénzügyminisztert, hogy – az agrárminiszter bevonásával – gondoskodjon a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság útján megvalósuló további fejlesztésekkel, programokkal összefüggésben
2023-ban
- a Mohács Emlékközpont kiállítási tervezése céljára 127.000.000 forint,
- a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen található sírjelek, kopjafák restaurálása céljára 63.500.000 forint,
- a Szegedi Tudományegyetem által megvalósított antropológiai kutatások céljára 127.000.000 forint,
- a pécsi Janus Pannonius Múzeum csatatérkutatási projektjének céljára 50.000.000 forint,
tehát összesen 367,5 millió forint többletforrás biztosításáról;
2024-ben
- a Mohács Emlékközpont kiállítási tervezése céljára 63.500.000 forint,
- a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen található sírjelek, kopjafák restaurálása céljára 76.200.000 forint,
- a Szegedi Tudományegyetem által megvalósított antropológiai kutatások céljára 190.500.000 forint,
- a Nagyharsányi Szoborpark felújítása céljára 203.200.000 forint,
- a pécsi Janus Pannonius Múzeum csatatérkutatási projektjének céljára 100.000.000 forint,
tehát összesen 633,4 millió forint rendelkezésre állásáról;
2025-ben
- a Nagyharsányi Szoborpark felújítása céljára 232.980.000 forint, valamint
- a pécsi Janus Pannonius Múzeum csatatérkutatási projektjének céljára 100.000.000 forint
tehát összesen 332,98 millió forint rendelkezésre állásáról.
A Nemzeti Örökség Intézete 2023-ban 5 millió forintot, 2024-ben és 2025-ben 36-36 millió forintot, 2026-ban pedig 15 millió forintot kap a projektek megvalósítása érdekében.
A történeti kutatások, rendezvények, valamint terepi műszeres tevékenység lebonyolítása érdekében a Miniszterelnökség által 2023-ban, 2024-ben és 2025-ben is 100-100 millió forintot csoportosítanak el az évforduló miatt, míg a Honvédelmi Minisztérium által a Hadtörténeti Múzeum 2023-ban 88,9 millió forintot, 2024-ben 127 millió forintot kap.
A „Mohács 500” Program fejlesztései
Kelet-Baranyát (Mohács térsége) érintő infrastrukturális fejlesztések:
- az M6-os autópályának a horvát határig történő megépítése a Bóly és Ivándárda közötti, mintegy 20 km-es szakaszon,
- a mohácsi Duna-híd megépítése,
- az új országos közforgalmú kikötő megépítése Mohácson,
- Villány összekötése az épülő M6-os autópályával,
- Villány északkeleti részén új elkerülő út építésének tervezése, majd az út megépítése,
- Mágocs és Szászvár térsége közúti kapcsolatainak erősítése, a Szekszárd–Kaposvár közötti településeket elkerülő út tervezésével és megépítésével.
Kulturális, turisztikai és egyéb beruházások és fejlesztések Mohácson:
- Mohács főterének átépítése, a Fogadalmi Templom és környezete továbbépítése, a városházamagántulajdonban lévő részének megvásárlása és felújítása, a főtéren eddig történt parkoláskiváltása a tér közelében területvásárlással és parkolóház építésével,
- Mohács város szállodai kapacitásainak növelése a Szent János Hotel korszerűsítésével, bővítésével, valamint a város központjához kapcsolódó dunai partszakasz rendezésével, a Sokac-rév felújításával,
- a Csatatéri Emlékkápolna és a Kálvária felújítása a hozzájuk kapcsolódó közterülettel,
- a II. Lajos Emlékhely fejlesztése, látogatóközpont kialakítása, tematikus sétány létrehozása
- Mohács város minden felekezete valamennyi templomának felújítása a hozzájuk kapcsolódóközterületekkel (ideértve négy katolikus, egy-egy református, evangélikus, ortodox templomot és a mohácsi zsidó emlékhelyet), valamint a város szigeti oldalán egy emlékkápolna létrehozása.
A mohácsi síkon:
- a Mohácsi Nemzeti Emlékhely teljes felújítása, az ott lévő tömegsírok feltárása után a hősök méltóeltemetése, emlékkápolna megépítésével,
- a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyhez kapcsolódóan Mohács Emlékközpont létrehozása és azok közösműködtetése,
- a csata központi emlékművének létrehozása,
- kilátó a csatasíkot övező tereplépcső legmagasabb pontján, Nagynyárádon,
- a két csatasíkot (Mohács–Nagyharsány) összekötő kerékpárút hátralévő szakaszának fejlesztése,
- a kelet-baranyai kerékpáros törzshálózat fejlesztése, különösen Mohács meglévő kerékpárúthálózatának a határig történő meghosszabbítása Törökdomb mellett elhaladva,
- a mohácsi csatasíkot körbefogó települések templomainak felújítása,
- a csatasík közútjainak felújítása.
Villány–Nagyharsány térségében:
- a II. mohácsi csata, az 1687. évi győztes Harsány-hegyi csata emlékhelyének továbbépítése,
- a Nagyharsányi Szoborpark felújítása,
- Villány város szállodai kapacitásának bővítése,
- a csatasíkot körbefogó települések templomainak felújítása,
- a csatasík közútjainak felújítása.
A „Mohács 500” fejlesztések keretében megvalósuló, előkészítendő fejlesztések:
- Mohács főterének átépítése, a Fogadalmi Templom és környezete továbbépítése, a városháza felújítása, a főtéren eddig történt parkolás kiváltása parkolóház építésével.
- Mohács város szállodai kapacitásainak növelése a Szent János Hotel korszerűsítésével, bővítésével, valamint a város központjához kapcsolódó dunai partszakasz rendezése, a Sokac-rév felújítása.
- A Csatatéri Emlékkápolna és a Kálvária felújítása a hozzájuk kapcsolódó közterülettel.
- A II. Lajos Emlékhely fejlesztése, látogatóközpont kialakítása, tematikus sétány létrehozása.
- A Mohácsi Nemzeti Emlékhely teljes felújítása, a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyhez kapcsolódóan Mohács Emlékközpont létrehozása, a csata központi emlékművének létrehozása, kilátó a csatasíkot övező tereplépcső legmagasabb pontján, Nagynyárádon.
- A II. mohácsi csata, az 1687. évi győztes Harsány-hegyi csata emlékhelyének továbbépítése.
- A két csatasíkot (Mohács–Nagyharsány) összekötő kerékpárút hátralévő szakaszának fejlesztése.
Címlapkép forrása: A Magyar Honvédség közreműködésével készítette Hámor Szabolcs, MTI Fotó