vasarlas-bolt-akcio-elelmiszer-elelmiszerarak-elelmiszer-arak-kiskereskedelem-arak-inflacio
Gazdaság

Tényleg lépett egy nagyot lefelé a magyar infláció

Beke Károly
Az előzetes várakozásoknak megfelelően 24 százalékra csökkent áprilisban a fogyasztói árak emelkedése Magyarországon – derül ki a KSH szerda reggeli adatából. Egy hónap alatt 0,7 százalékkal emelkedtek az árak, míg a maginfláció 24,8 százalékra mérséklődött.

A márciusi 25,2 százalékos infláció után az elemzők előzetesen arra számítottak, hogy jelentősebb csökkenés jött áprilisban elsősorban a magasabb tavalyi bázis miatt. A Portfolio által megkérdezett szakemberek 24 százalékos áremelkedést vártak, ami be is igazolódott, a KSH éppen ekkora drágulást mért. A maginfláció is érezhetően csökkent a márciusi 25,7 százalékról 24,8 százalékra.

A viszonylag komoly visszaesés elsősorban a magasabb tavalyi bázisnak volt köszönhető, 2022 áprilisában 9,5 százalék volt az infláció. Erre utal az is, hogy

a havi áremelkedési ütem csak minimálisan csökkent a márciusi 0,8 százalékról 0,7 százalékra.

Szinte biztos, hogy még a mostani visszaeséssel is a magyar volt a legmagasabb infláció az Európai Unióban. Az utóbbi hónapokban ugyanis rajtunk kívül már nem volt ország, ahol 20 százalék feletti drágulást mértek volna. Vagyis az még egy hosszabb folyamat lesz, mire ismét megközelítjük a többi európai országot.

Az egyes termékköröket vizsgálva a legnagyobb újdonság, hogy az élelmiszerek éves áremelkedési üteme a korábbi 40 százalék feletti szintről 37,9 százalékra esett. És ami talán ennél is fontosabb, havi alapon is megállt a további drágulás, stagnáltak az élelmiszerárak márciushoz képest a KSH beszámolója szerint. Korábban sokan már márciusra vártak egy nagyobb esést az élelmiszerek esetében az egyre elterjedtebb bolti akciók miatt, a jelek szerint ezek hatása végül egy hónapot csúszott.

Az élelmiszerek mellett hónapok óta a háztartási energia a másik kiugró tétel, mely most 41,8 százalékos drágulást mutatott tavaly áprilishoz képest. Ebben a termékkörben egészen szeptemberig várható hasonlóan magas drágulás, hiszen a rezsicsökkentés tavalyi módosítása okozza a jelentős éves emelkedést, az pedig majd csak az ősz elején kerül ki a bázisból.

Áprilisban fokozódott az áremelkedés a szeszes italok és dohányáruk, valamint a szolgáltatások terén, bár utóbbi kategóriában az 1,7 százalékos havi drágulás már elmaradt a márciusitól. Ugyanakkor az kijelenthető, hogy március után ismét a szolgáltatások áremelkedése volt az, ami talán kellemetlen meglepetést jelentett.

A mostani adat az MNB számára is kicsit megnyugtató lehet, hiszen a jegybank is hónapok óta várta, hogy a nemzetközi pénzpiaci hangulat javulása mellett elinduljon egy komolyabb dezinfláció. Éppen ezért a ma megjelent statisztika

talán kicsit növelheti annak esélyét, hogy a Monetáris Tanács már a májusi ülésen a 18 százalékos irányadó kamat csökkentéséről dönt.

Legutóbb a jegybank is kiemelte, hogy a következő üléseken az asztalra kerülhet a kamat csökkentése, a kérdés csak az, hogy ezt a folyamatot már májusban megkezdik, vagy kivárnak vele a június végén esedékes negyedéves inflációs jelentésig. Erre két héten belül, május 23-án választ is kaphatunk, amikor a havi kamatdöntő ülését tartja a Monetáris Tanács.

A forint szempontjából is kettős lehet a hatás, hiszen egyrészt a vártnak megfelelő adat nem indokolna komolyabb piaci reakciót, azonban, ha emiatt elindulnak a komolyabb kamatcsökkentési várakozások, akkor az gyengítheti a magyar devizát. Közben pedig a csökkenő infláció alapvetően jó hír a magyar gazdaság szempontjából. Napközben kiderül, hogy a befektetők fejében melyik érv a legerősebb a fentiek közül.

A KSH összesítése szerint egy év alatt a tejtermékek ára 63,5 százalékkal, a vaj és vajkrémé 62,1 százalékkal emelkedett. Kiemelkedett még az édesipari lisztesáru (61,9%), a kenyér (61,6%), a tojás (51%), a száraztészta (47,6%), a péksütemények (46,7%), a sajt (45,4%) és a tej (43,2%) drágulása.

A tartós fogyasztási cikkekért 9,3, ezen belül az új személygépkocsikért 18, a konyha- és egyéb bútorokért 16,1, a fűtő- és főzőberendezésekért 15,7, a szobabútorokért 15,2%-kal kellett többet fizetni. Az állateledelek ára 59,1, a mosó- és tisztítószereké 39,8, a testápolási cikkeké 28,3, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 20,7%-kal lett magasabb. A járműüzemanyagok 26%-kal drágultak. A szolgáltatások díja 14,1%-kal emelkedett, ezen belül a taxi 36,2, a belföldi üdülés 28, a sport- és múzeumi belépők 27,9, az autópályadíj, gépkocsikölcsönzés, parkolás 27,6, a járműjavítás és -karbantartás 23,4, a lakásjavítás és -karbantartás 20%-kal került többe.

Egy hónap alatt a csokoládé és kakaó 3,5, az alkoholmentes üdítőitalok és az éttermi étkezés egyaránt 1,4, a kávé 1,2%-kal többe, a sajt 4,1, a tej 2,7, a tejtermékek 2, a száraztészta 1,4, a kenyér 1,3, a vaj és vajkrém 1, a párizsi és kolbász 0,9%-kal kevesebbe került. A háztartási energia ára 0,8%-kal mérséklődött, ezen belül a vezetékes gázért 2,1%-kal kellett kevesebbet fizetni. A járműüzemanyagok 0,7%-kal olcsóbbak lettek. A mosó- és tisztítószerek ára 4,7, a testápolási cikkeké 2,8%, az állateledeleké 1,6%-kal emelkedett. A szolgáltatások 1,7%-kal drágultak, ezen belül a belföldi üdülés 4,9%-kal.

Címlapkép: Getty Images

balaton balatonfüred
koszovó szerbia feszültség nato biztonsági erők
erdogan beszédet mond
zelenszkij public domain
orosz ukrán háború moszkva páncélos btr
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Sales manager

Sales manager

Senior webfejlesztőt keres a Portfolio Csoport

Senior webfejlesztőt keres a Portfolio Csoport
2023. június 7.
Portfolio Property X 2023
2023. június 8.
Portfolio Balaton Business Forum 2023
2023. június 1.
Financial IT 2023
2023. június 6.
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
balaton balatonfüred