zsiday viktor 2017 cfo summit
Gazdaság

Zsiday Viktor üzent a Z generációnak: így kell okosan befektetni

Portfolio
A Portfolio Gen Z Fest 2023 konferenciáján tartott előadásában Zsiday Viktor, a Citadella Származtatott Befektetési Alap befektetési szakembere útravalót adott a fiataloknak: találják meg azt a részterületet, ahol valami újat tudnak alkotni.

Zsiday Viktor arra hívta fel a figyelmet, hogy - bár intenzív a verseny - a diplomások körében nagyon alacsony a munkanélküliség. Felidézte, hogy egyetemi évei alatt, a 90-es években, amikor eljött Magyarországra a kapitalizmus „szinte senki nem értett semmihez.” Aki akkor pozíciókhoz jutott, kis túlzással, azóta is ott van. A befektetési szakember azonban megnyugtatta fiatal nézőit, ennek ellenére már az ő idejében is mindenki el tudott helyezkedni a gazdasági pályán.

Zsiday elmesélte, hogy Európában a 60-as években indultak el az úgynevezett abszolút hozamú vagyonkezelők, amelyek a befektetés után szinte garantált hozamot kínáltak. 2002-ben itthon is segédkezett egy ilyen konstrukció elindításában, az ide vonatkozó törvényi passzusokat is ő írta. Zsiday elmondta, hogy talált egy olyan részterületet, amelynek volt egy hosszú távú felfutása. Zsiday szerint bár a 80-as és 90-es években egyszerűbb volt elhelyezkedni, de újat találni most sem lehetetlen, és ha a választott területen nincs sok versenytárs, ott később még jelentős sikert lehet aratni.

A leginkább égető kérdés, hogy mikor lesz lakása ennek a generációnak, az ő alapélményük ugyanis, hogy ez soha nem fog bekövetkezni. Az MNB lakáspiaci jelentése szerint 1995-höz képes ma tizenkétszeres lakásárakkal találkozhatnak a fiatalok. 2013-tól a lakásárak megháromszorozódottak, és aki ilyenkor akart vásárolni, az brutális növekedéssel szembesülhetett. A szakember szerint a helyzet azért nem teljesen reménytelen, mivel a korábbi évek nagy fellendülése, ami a lakásárak gyors felfutásához vezetett, véget ért.

Az elmúlt 30 évben a lakásárak és a bérek egymáshoz viszonyított aránya széles sávban mozgott, most vélhetően a tetején vagyunk, ami azért lehet jó hír, mert ezután nagyobb bérnövekedés várható. Fontos megjegyezni, hogy az arány szűk sávban mozog: lakást venni mindig is nehéz volt, sok éves megtakarításra van hozzá szükség. A befektetési szakember elmondta,

lakást csak akkor tud venni ez a generáció, ha jól alakul karrierjük, ehhez pedig valami újat kell kitalálniuk.

Amikor a kamatok az infláció szintje alatt vannak, nem érdemes betétekben tartani a pénzt, ilyenkor általában részvénybe vagy lakásba érdemes fektetni. Figyelmeztette a közönséget: mindig a kamatok és az infláció egymáshoz viszonyi arányát érdemes nézni. Részvényeket akkor érdemes venni, amikor a gazdaság mélyrepülésben van, ezt követően általában jó hozamra lehet számítani.

A Portfolio Gen Z Fest 2023 konferenciájáról készült fotókat az alábbi képre kattintva lehet megtekinteni:

moszkva-voros-ter-oroszorszag-kreml
török líra
szerbia-koszovo-konfliktus
Kevesebb fizetést ígérő álommunkahelyért hagyják ott a bankokat a dolgozók
spanyolország zászló
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Szenior ügyfélkapcsolati koordinátor

Szenior ügyfélkapcsolati koordinátor

Sales manager

Sales manager

Senior webfejlesztőt keres a Portfolio Csoport

Senior webfejlesztőt keres a Portfolio Csoport
2023. június 7.
Portfolio Property X 2023
2023. június 8.
Portfolio Balaton Business Forum 2023
2023. június 1.
Financial IT 2023
2023. június 6.
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
rubel-szankcio-haboru