Paks 2: átment a teszten a mintaerőmű
Gazdaság

Megszólalt a Roszatom a paksi bővítés ügyében

MTI
A Roszatom szakemberei által végzett paksi atomerőmű-bővítés egy pillanatra sem állt le, még a koronavírus-járvány és a szankciók ellenére sem - hangsúlyozta Alekszej Lihacsov, az orosz állami atomenergetikai konszern főigazgatója csütörtökön Szentpéterváron, a Nyevszkij nemzetközi ökológiai kongresszuson.

Függetlenül az Európai Unióval való kapcsolatainktól, ez a projekt rendkívül fontos számunkra

- mondta Lihacsov. A főigazgató hozzátette, a paksi bővítés mindig is egy elsőbbséget élvező projekt volt, ez válasz arra a figyelemre és támogatásra, amelyet a magyar vezetés szentel neki. Lihacsov kijelentette, ennek köszönhetően az építkezés egy pillanatra sem állt le, a járvány és a szankciók ellenére sem.    

A Roszatom főigazgatója elmondta, hogy a magyar partnerek szeretnék még inkább felgyorsítani a projektet, hogy még az évtized végéig az ország megkaphassa az első blokkot.

Ehhez bizonyos szervezési és jogi erőfeszítésekre lesz szükség. Mindent elkövetünk, hogy kollégáinkat ne hagyjuk cserben

- tette hozzá Lihacsov.

A címlapkép illusztráció. A címlapkép forrása: Shutterstock

Ukrajna Gabona Haboru Export Importtilalom
olaf scholz g7 globális minimumadó
Ukrán zászló
európai unió, európai bizottság, eu, brüsszel
Kapaszkodik vissza a forint a mélypontról, 1,25 közelébe esett a dollár
csatorna
dél-afrika
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Szenior ügyfélkapcsolati koordinátor

Szenior ügyfélkapcsolati koordinátor

Sales manager

Sales manager

Senior webfejlesztőt keres a Portfolio Csoport

Senior webfejlesztőt keres a Portfolio Csoport
2023. június 7.
Portfolio Property X 2023
2023. június 8.
Portfolio Balaton Business Forum 2023
2023. június 1.
Financial IT 2023
2023. június 6.
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
európai unió, európai bizottság, eu, brüsszel