Szerdán az adósságplafon körüli nyugtalanító hírek, a tárgyalások lassú haladása miatt a részvénypiacokon esés volt, a dollár erősödött a bizonytalanság mellett, és késő este a Fitch Ratings is megszólalt a kiélezett helyzetben, hiszen az amerikai pénzügyminiszter már hetekkel ezelőtt arra figyelmeztetett, hogy június 1-ig (az amerikai köznyelvben X-napnak mondott határidőig) kifuthat a pénzből a tárca, azaz nem tud majd minden esedékes kifizetést teljesíteni, azaz a köznyelv szerint csődbe mehet.
Ahhoz, hogy ez ne történjen meg, az kell, hogy a 31400 milliárd dollár körül nominálisan rögzített adósságplafon szabályt vagy felfüggesszék, vagy megemeljék. Ehhez pedig az kell, hogy az ellentétes politikai táborok között megegyezés szülessen (a Képviselőház republikánus vezetésű, a Szenátus demokrata, és az elnök is demokrata), és az alku minél előbb átmenjen minden szükséges jogi procedúrán.
A fentiek után tehát szerdán a Fitch negatív figyelőlistára tette az amerikai adósságbesololást, ami azt jelzi, hogy a besorolás rontásának fokozott valószínűsége fennáll, ráadásul akár rövid távon, így tehát eltér attól, mint amikor egy hitelminősítő negatív kilátást rendel az adott besoroláshoz, mert ezzel azt üzeni a befektetőknek, hogy a leminősítés esélye 1-2 éves távon történhet meg.
Éppen ezért a Fitch ki is emeli a döntés kapcsán, hogy
A Fitch továbbra is arra számít, hogy az adósságplafon ügyében még az X-dátum előtt megoldás születik. Úgy véljük azonban, hogy megnőttek a kockázatok arra, hogy az adósságplafont nem emelik vagy nem függesztik fel az X-dátum előtt, és ennek következtében a kormány elkezdheti elmulasztani egyes kötelezettségeinek kifizetését.
A Fitch szerint a politikai táborok közötti megállapodás elmaradása "negatív jelzés lenne az Egyesült Államok szélesebb körű kormányzásáról és hajlandóságáról, hogy időben teljesítse kötelezettségeit", és valószínűleg nem lenne összhangban az "AAA" besorolással.
Az amerikai pénzügyminisztérium szóvivője a Fitch lépését figyelmeztetésnek nevezte, és azt mondta, hogy ez is rávilágít a megállapodás szükségességére. A Fehér Ház szerint ez "újabb bizonyíték arra, hogy a fizetésképtelenség nem opció".
A Fitch egyébként úgy látja, hogy az idei évi GDP-arányos szövetségi költségvetési hiány 6,5%-os lesz, és ez jövőre 6,9%-ra tovább emelkedhet.
Kilátásrontás vagy negatív figyelőlista?
A Fitch a lehetséges jövőbeli leminősítést két aktussal tudja jelezni. Az egyik az ismertebb kilátásrontás ("negative outlook"), a másik a figyelőlistára helyezés ("negative watch"). A kétféle lépés között nincs erősorrend. A negatív figyelőlista erősebb jelzésnek tekinthető abból a szempontból, hogy gyorsabban, fél éven belül követheti leminősítés. Ugyanakkor puhább jelzésnek számít a tekintetben, hogy nem a gazdaság általános, trendszerű romlására, hitelkockázat-növekedésére reagál, hanem egy konkrét esemény miatt növekvő kockázatra. Ilyen szempontból a mostani lépés tökéletes példa: az adósságplafon körül zajló, intézményi természetű vita egy egyszeri feszültségpontnak számít, ami súlyos ugyan, de a vita rendeződésével az Egyesült Államok hitel-visszanemfizetési kockázata drasztikusan csökken.
A piaci reakciók árulkodók: a dollár ma még erősödik is az euróval szemben, tehát a piacot nem aggasztja a hitelminősítési jelzés, pont azért nem, amiért az elmúlt napokban a részvénypiac is emelkedni tudott. Nevezetesen, a piaci szereplők nagyon erősen hisznek abban, hogy az adósságplafon körüli, időről időre újragenerálódó politikai természetű vita megoldódik. Ez természetesen arra is rávilágít, hogy amennyiben a piac téved, annak nagyon jelentős tőkepiaci hatásai lehetnek.
Címlapkép forrása: Getty Images