A német statisztikai hivatal ma reggel tette közzé a végleges adatot, amely szerint 0,3%-kal csökkent havi bázison a GDP. Az első becslésben még stagnálást közöltek, ehhez képest jókora módosításnak nevezhető a második becslésben közölt adat.

Azzal, hogy az első negyedévben a német gazdaság esett, Németország 2020 után ismét recesszióba került,
ugyanis a tavalyi év utolsó negyedévében is mérséklődött a GDP negyedéves bázison, akkor 0,5%-kal. Megjegyzendő, hogy a negyedik negyedéves GDP-adatot is jelentős mértékben lefelé módosították az első becsléshez képest az akkori végleges közlésben, ez pedig értelemszerűen a következő első becslések pontosságát is megkérdőjelezheti majd.
Németország nincs egyedül a recesszióval Európában, Magyarországon és a balti országokban is több negyedév óta tart a visszaesés. A német GDP-adat lefelé módosításával persze felmerül a kérdés, hogy az eurózóna-átlag hogyan módosul. Az Eurostat eddig érvényben levő adatai szerint a valutaövezet gazdasága 0,1%-kal nőtt az első negyedévben.
A német GDP leginkább a fogyasztás miatt esett, az első negyedévben a lakossági fogyasztás 1,2%-kal mérséklődött, mivel a magas infláció felemészti a bérek reálértékét. A német gazdaság volt az egyik legnagyobb mértékben kitett az orosz energiahordozóknak, és az energiaárak téli emelkedése is az átlagon felül érintette őket.
A kilátások vegyesek: az infláció mérséklődésével és az energiaárak esésével a második negyedévtől élénkülhet az aktivitás, de nagy kérdés, hogy az EKB kamatemelései az év második felében mennyire vetik majd vissza a gazdaságot.
Címlapkép: Getty Images