A Reuters emlékeztet, az amerikai gyógyszeripari és biotechnológiai cég májusban jegyeztette be sanghaji egységét.
Vizsgáljuk a lehetőségeket, hogy eljuttassuk a Moderna mRNS-technológiájának erejét a kínaiakhoz
- mondta egy szóvivő a Reuters kérdésére.
A vállalat ezelőtt nem volt jelen Kínában, azonban terjeszkedésük részeként tavaly irodát nyitottak Hongkongban.
A Reuters arról ír, hogy a lépésre akkor került sor, mikor a globális kereslet csökkenése miatt a Moderna bevételei megcsappantak.
A vállalat februárban még úgy számolt, 2023 akár még veszteséges is lehet, ugyanakkor hangsúlyozták, csupán átmeneti évről van szó, mielőtt megjelennének a légúti vírusos és az influenza elleni vakcinákból származó bevételeik.
A Moderna elmondta, korábban is szívesen üzletelt volna Kínával, azonban Peking csak saját gyártmányú koronavírus elleni vakcinákat használt a lakosság oltására.
Stephane Bancel vezérigazgató a múlt hónapban Sanghajba látogatott, ahol elmondta, hogy a Moderna felgyorsítja beruházásait a városban.
Címlapkép forrása: Getty Images