Előfizetői tartalom

Foglalkoztatási csoda Magyarországon: az egyik régiónk az EU éllovasai között van

Portfolio
Egy magyarországi régió is bekerült az Európai Unió legalacsonyabb munkanélküliségi arányával bíró régiói közé. A közép-dunántúli régióban tavaly ugyanis 1,7 százalékos rátát mértek, ami a harmadik legjobb eredménynek számít az EU összes (242) régiója között.

2022-ben 6,2 százalék volt a munkanélküliség mértéke az EU-ban a 15-74 éves korosztály körében. Az uniós átlaghoz képest azonban jelentősen eltér az állástalanság aránya az EU különböző régióiban. A 242 régió közül Közép-Csehországban volt tavaly legalacsonyabb a munkanélküliség mértéke (1,2 százalék). A top 5 régió közé még további három cseh régió (Prága, Délkelet-Csehország, Délnyugat-Csehország), valamint a Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megyét magába foglaló közép-dunántúli régió került be. Prágában 1,6, míg a másik két cseh régióban, illetve Közép-Dunántúlon 1,7 százalék volt az állástalanság mértéke tavaly.

Ezzel szemben a spanyolországi Ceuta régióban volt a legmagasabb a munkanélküliség szintje (28,4 százalék). Az öt legmagasabb állástalansági mutatóval rendelkező európai régiók közé még két másik spanyol – Melilla (21,6 százalék), Andalúzia (19 százalék) – és két tengerentúli francia régió – Guadeloupe (18,6 százalék), Réunion (18,1 százalék) – tartozik.

  • Ami a többi hazai régiót illeti, Közép-Dunántúlon kívül még további öt régióban (Pest megye, Budapest, Nyugat-Dunántúl, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl) volt alacsonyabb az uniós átlagnál a munkanélküliség mértéke.
  • Észak-Magyarországon pedig éppen az uniós átlagnak megfelelő 6,2 százalék volt a ráta.
  • A nyolc magyarországi régió közül egyedül Észak-Alföldön haladta meg az uniós átlagot a munkanélküliek aránya, de ott is csak minimális, 0,1 százalékpontos mértékkel (6,3 százalék).
  • A közép-dunántúli régióban egyben az egész EU-ban a második legalacsonyabb volt a nők körében mért munkanélküliség mértéke. Az 1,5 százalékos aránynál csak egy lengyel régió (Wielkopolskie) adata volt jobb (1,4 százalék).
  • E téren a top 10 uniós régió közé még két hazai régió (Pest megye és Budapest) került be, ahol 2,1, illetve 2,2 százalék volt tavaly a nők körében mért állástalanság.
  • Tavaly a nők átlagosan 6,5 százaléka volt munkanélküli az EU-ban. Ennél a szintnél a hazai régiók közül egyedül Észak-Magyarországon, de ott is csak 0,1 százalékponttal volt magasabb a mutató (6,6 százalék).
  • A férfiak körében mért állástalanság esetében pedig a legjobb 10 mutatóval bíró uniós régió közé Közép-Dunántúl fért be az 1,8 százalékos rátával. A listát e téren is Közép-Csehország (1 százalék) vezeti, és két másik cseh régió (Délnyugat-, illetve Délkelet-Csehország) fér fel még a dobogóra (1,3, illetve 1,4 százalék).
  • A férfiak körében 5,9 százalék volt a munkanélküliség átlagos mértéke az EU-ban tavaly. A nyolc hazai régió közül hat esetében ennél alacsonyabb volt a mutató, Észak-Magyarországon éppen ekkora (5,9 százalék) volt a ráta, és csak Észak-Alföld adata (6,7 százalék) haladta meg az uniós átlagot. 

A 15-29 éves fiatalok körében mért állástalanság terén pedig a nyugat-dunántúli régió az ötödik legjobb mutatóval rendelkező uniós régiónak számít a 3,6 százalékos rátájával, miközben az EU-átlag 11,3 százalékot tett ki tavaly. A top 5-ben a hazai régió előtt Közép-Csehország (1,7), Délnyugat-Csehország (3,1), Prága (3,2) és Felső-Bajorország (3,3) szerepel.

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés