Áprilisban is spórolniuk kellett az embereknek, ami látszik a kiskereskedelmi forgalom adatain. Az élelmiszerforgalom volumenének visszaesése több mint 10%-os volt, ami azt jelezte, hogy a lakosság hasonló cipőben jár, mint a 2008-2009-es világgazdasági válság időszakában. Ezt erősíti meg a KSH friss keresetei statisztikája, amely szerint áprilisban közel 7%-kal esett vissza a fizetések reálértéke.

Áprilisban a bruttó átlagkeresete 568 ezer forint volt, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 392 ezer forinton alakult. A bruttó átlagkereset 15,5, a nettó átlagkereset 15,4%-kal magasabb volt, mint egy évvel korábban. Ez azt jelzi, hogy az elmúlt hónapokban látott gyors (16-18%-os) béremelkedési ütem kissé alábbhagyott.

A fegyverpénz egyszeri hatását kiszűrve a fenti ábrán látható, hogy a bérdinamika enyhén mérséklődik, így nem tudja tartani a lépést az árak 20% feletti növekedésével. Ez arra utal, hogy az ár-bér spirál ezekben a hónapokban lassulhat, így megtörhet az a folyamat, amikor az árak és a bérek egymást erősítő hatását láttuk (amit még tavaly a minimálbér és a bérminimum 20%-os növekedése indított el). Az ár-bér spirál makacsságát azonban a rendszeres kereseti adatok mutatják. Itt ugyanis nem érzékelhető a bérdinamika lassulása, sőt, a vállalati szektorban tartósan magas a béremelkedési ütem. A költségvetési szektorban ugyanakkor tovább lassult a béremelkedés.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!