Mikor robban Magyarországon a demográfiai bomba?

Egyre több az idős

A 2022-es népszámlálás előzetes adatai szerint 9 millió 601 ezren élünk a magyar határok között, mert a legutóbbi népszámlálás óta demográfiai okokból bekövetkezett 464 ezer fős csökkenést a környező országokból érkezett 131 ezer fős bevándorlási többlet enyhítette. A tartósan külföldön dolgozó magyaroknak a pandémia lecsengésével feltehehetően ismét 600 ezer fő körüli létszáma az előzetes népszámlálási jelentés tanúsága szerint valószínűleg szintén az itthon élő számláltak számát gyarapítja, különben az országhatáron belüli fogyás akár milliós nagyságrendű is lehetne.

Az eredmények szerint a 45 évesnél idősebb minden korcsoportban nő a népességszám, a 65 évesnél idősebbek aránya pedig elérte a 21%-ot. 2021-ben ez az arány még nem érte el a 20,5%-ot sem, miközben a demográfiai előrejelzések szerint 2030-ra várhatóan közelíti a 24%-ot, 2060-ra a 33%-ot, vagyis

• jelenleg minden ötödik,
• tíz év múlva minden negyedik,
• harminc év múlva minden harmadik magyar 65 évesnél idősebb lesz.

A legfrissebb magyar konvergenciaprogram ennél kedvezőbb adatokkal számol, miszerint a 65 évesnél idősebb lakosság aránya a 2019-es 19,6%-ról a 2030-as 21,7%-on át a 2070-es 29,6%-ig nő (ezek az arányok nyilván a legoptimistább demográfiai forgatókönyvön alapulnak, amelynek a megvalósulási esélye a népszámlálási adatok tükrében erősen kétséges). Bármely demográfiai forgatókönyvet vesszük is figyelembe, a pandémiamentes időszakokban évente átlagosan negyvenezer fővel csökkenő magyarországi lakosságon belül egyre nagyobb hányadot tesznek majd ki a 65 évesnél idősebbek.

Árnyalja a magyar helyzetet, hogy az Eurostat 2021-es (már a világjárvány negatív hatásait is tükröző) adatai szerint az EU átlagához képest a 65 éves életkorban várható további élettartam férfiak esetében jelenleg 4,1 évvel, nők esetében 3,6 évvel rövidebb.

Ez a szomorú tény a többi tagállamhoz képest csökkentheti a nyugdíjrendszer finanszírozási kockázatait.

A 65 éves korban egészségben várható további élettartam viszont a legutóbbi, 2020-as adatok alapján a magyar férfiak esetében 3 évvel (de például a svéd férfiakhoz képest 11 évvel), nők esetében 2,6 évvel (de a svéd nőkhöz képest 8 évvel) rövidebb - ez a tragikus tény viszont drámai mértékben növelheti a többi EU-tagállamhoz képest az egészségügyi ellátórendszer finanszírozási kockázatait. (A két nagy állami újraelosztó rendszert - a nyugdíjrendszert, valamint az egészségügyi ellátórendszert - egymástól függetlenül egyébként sem célszerű vizsgálni.)

Csökkenteni kell a halálozást

Továbbra is a mortalitási és morbiditási arányok csökkentésében rejlik az egyik kézenfekvő megoldás, ha lassítani szeretnénk a magyar lakosság fogyását: az idő előtti halálozások messze EU-átlag feletti számát kell csökkenteni.  

Ennek érdekében az egészségügyi és a szociális ellátórendszer modernizálása, az otthonápolási rendszer érdemi fejlesztése mellett a saját egészségünkért érzett felelősség forradalmi növekedésére is szükség van.

Miután a születések számát semmilyen intézkedéssel nem sikerült az éves átlagban 90 ezres szám fölé emelni, és erre a jövőben a szülőképes korban lévő magyar hölgyek számának folyamatos csökkenése miatt még kevésbé látszik esély, továbbá a tömeges bevándorlás lehetősége egyelőre teljesen kizárt, a népességfogyást csak a halálozások számának csökkentésével lehet lassítani.

A születéskor várható átlagos élettartam - a pandémia miatti csökkenést is beszámítva - az Európai Unióban 77,2 év a férfiak, 82,9 év a nők esetében, miközben a magyar férfiak születéskor várható élettartama 70,7 év, a nőké 77,8 év

• A magyar férfiak a születésükkor az uniós átlagnál 6,5 évvel rövidebb,
• a magyar nőkhöz képest pedig 7,1 évvel rövidebb életre számíthatnak.

Ez a fájdalmas tény tükröződik a 65 éves életkorban várható további magyar élettartamok európai átlagtól való riasztó elmaradásában.

Alacsony születésszám

A népességfogyási trendet még csak lassítani sem képes a termékenység alakulása, amely ugyan a 2000-es évek elején elért mélypontokról a hatalmas állami erőfeszítések hatására kicsit javult (a teljes termékenységi ráta 2021-ben 1,59 volt, tavaly viszont 1,53-ra csökkent, vagyis 100 termékeny korú hölgynek 153 gyermeke volt, a Budapesti Demográfiai Csúcs kapcsán elhangzott legfrissebb kormányzati bejelentés szerint ismét elérheti az 1,59-et).

A kívánt érték a köztudatban rögzült 2,1-es termékenységi arányszám lenne, csakhogy ez sem fordíthatná meg a fogyást, hiszen sokkal kevesebb szülőképes korú nő még sokkal nagyobb egyéni gyermekvállalási hajlandóság mellett sem képes annyival több gyermeket szülni és fölnevelni, mint amennyi kiesik az anyák sokkal kisebb létszáma miatt.

És mitől nőne a gyemekvállalási hajlandóság, ha előbb a pandémiától, aztán a szomszédunkban dúló háborútól és az elszabadult infláció következményeitől rettegnek a reménybeli kismamák?

A magyar társadalom elöregedése mindezek következtében olyan tény, amelyet legfeljebb a hazánkba irányuló tömeges bevándorlás lenne képes fékezni, de ennek a kapunak a kinyitására  a belátható jövőben feltehetően nincs politikai szándék.

Ratkó-korszak, Ratkó-unokák

A nyugdíjrendszer közeli jövője kapcsán a legfőbb kérdés, hogy a demográfiai folyamatok hogyan befolyásolják a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát. A nyugdíjkassza bevételi oldala alapvetően két tényező függvénye:

• hányan vannak járulékfizetők
• és mennyi az általuk fizetett járulék nyugdíjcélú mértéke (ideértve a munkáltatók által fizetett szociális hozzájárulási adó nyugdíjcélra fordítandó mértékét is).

A bevétel e két tényező szorzata. A nyugdíjkassza kiadási oldala alapvetően szintén két tényező függvénye:

• hányan vannak a nyugdíjasok
• és mekkora az átlagnyugdíj összege.

A kiadás e két tényező szorzata. Ennyiből is látszik, hogy a magyar nyugdíjrendszer fenntarthatósága alapvetően e négy tényező függvénye, amelyek közül kettő - a járulékfizetők és a nyudíjasok száma - közvetlenül függ a demográfiai folyamatoktól.

A nyugdíjkassza terhelését nyilvánvalóan enyhítheti, ha a beáramló évjáratok létszáma kisebb, és természetesen növelheti, ha a létszám nagyobb. Hogyan alakul ez a helyzet a következő években?

A következő négy évben a demográfiai terhelés enyhül, mert az 1958 és 1961 között született évjáratok létszáma kisebb, mint a megelőző években született Ratkó-évjáratok létszáma:

Így 4 év alatt összesen 435 ezer ember tölti be a 65 éves nyugdíjkorhatárát. A nyugdíjba áramló évjáratok létszámának csökkenési trendje a Ratkó-unokák (a "gyes-nemzedék") évjáratai nyugdíjas korba érésével megfordul, a nyugdíjkassza terhelése demográfiai okokból ismét gyorsan nő:

Ekkor tehát 4 év alatt összesen 553 ezer ember tölti be a 65 éves nyugdíjkorhatárát.

A Ratkó-unokák körében a legtöbb gyermek 1974 és 1977 között született Magyarországon, így a nyugdíjkassza terhelése demográfiai okok miatt minden korábbinál nagyobb ütemben nő 2039 és 2042 között:

2039 és 2042 között összesen 680 ezer ember tölti be a 65 éves nyugdíjkorhatárát.

Finanszírozási kockázatok

A nyugdíjasok létszáma a beáramló friss nyugdíjasok mellett természetesen a nyugdíjasok halálozási arányszámától is függ. Ha azt feltételezzük, hogy a 65 éves életkorban várható további élettartam Magyarországon is eléri legalább az EU mindenkori átlagát, akkor a nyugdíjasok létszáma gyorsan emelkedhet, hiszen nemcsak többen lesznek, hanem a jelenleginél legalább 4 évvel (vagy a várható élettartamok jövőbeni alakulása függvényében akár 5-8 évvel) hosszabb ideig is élhetnek a nyugdíjas társadalom tagjai az évszázad negyvenes éveitől.

A nyugdíjkassza finanszírozási kockázatai e demográfiai folyamatok következtében 2035-től erőteljes növekedésnek indulnak, majd 2040-2041 körül, a második világháború után született legnagyobb létszámú évjáratok nyugdíjba áramlásával tetőznek.

Legkésőbb tehát 2040-ig szükséges lesz egy érdemi nyugdíjreform bevezetésére, ha a 2025-re vállalt reform esetleg csak felületi kezelést alkalmazna a gondok enyhítésére vagy elrejtésére.

2040-től csapdában leszünk

A demográfiai csapda ránk csapódása - a társadalom elöregedése, az idősek létszámának és arányának erőteljes növekedése, a gyermekek és fiatalok arányának csökkenése - elkerülhetetlenül bekövetkezik legkésőbb a 2030-as évek végén.

A kockázatok enyhítésének legkézenfekvőbb módja a nyugdíjkorhatár emelése, nem véletlen, hogy a baby boomer generációk, majd az ő gyermekeik nyugdíjas korba érése miatt hasonló gondokkal küszködő EU-tagállamok közül egyre többen választják a nyugdíjkorhatár lépcsőzetes emelését.

Az EU átlagában jelenleg 42,4 év a munkában töltött idő, miközben 20,8 év a nyugdíjban töltött idő (ha ehhez az inaktív gesztációs éveket is hozzáadjuk, akkor az inaktív és aktív korszakok aránya nagyjából 45%-55% az Unióban). Az egyes EU-tagállamokban nagy eltérések tapasztalhatók, pillanatnyilag a nyugdíjas kor Luxemburgban és Franciaországban a leghosszabb, Dániában a legrövidebb (a dánok nyugdíjba vonulási korcentruma eléri a 70 évet). A nyugdíjban töltött idő az osztrák nőknél (25,5 év), a szlovén nőknél (26,1 év) és a francia nőknél (26 év) a leghosszabb, a férfiak esetében pedig Luxemburgban (22,1 év) és Franciaországban (22 év).

Minden állam arra törekszik, hogy a növekvő várható élettartam ne a nyugdíjban töltött időt növelje, hanem azt az időt, amit aktív dolgozóként és járulékfizetőként töltenek az emberek életük során.

Magyarországon jelenleg egy hölgy átlagosan közel 21 évig nyugdíjas (a nők kedvezményes nyugdíja miatt a hölgyek nyugdíjba vonulása korcentruma 62 év körül ingadozik, a férfiaknak meg kell várniuk a nyugdíjkorhatáruk betöltését, vagyis a 65 évet). Ha egységesen a 65 éves korban várható további élettartamot vizsgáljuk, akkor annak során egy hölgy átlagosan 17,3 évig (208 alkalommal), egy férfi 13,2 évig (158 alkalommal) kap nyugdíjat.

Magyarországon így pillanatnyilag nincs erős demográfiai nyomás a nyugdíjkorhatár emelésére, hiszen a 2030-as évek derekáig nem nő a nyugdíjba vonuló évjáratok létszáma, és a 65 éves korban várható további élettartam is jelentősen elmarad az uniós átlagtól. Magyarországon ráadásul egy évtizedig tartó emelési ciklusban a 62 éves korhatár 3 évvel 65 évre emelkedett (először az 1957-ben született évjárat tagjai számára), amely jelenleg is magasabb, mint 11 EU-tagállamban, így semmilyen közvetlen szükség nem indokolja a rövid időn belüli korhatáremelést.

Az elmúlt évtizedben gyorsabban nőtt a nyugdíjkorhatár, mint a korhatár betöltésekor várható további élettartam, így a közeli jövőben sincs szükség további emelésre.

A tervezett magyar nyugdíjreform kapcsán ezért a nyugdíjkorhatárnak a 65 éves életkorban várható további élettartam alakulásához kötését jelenleg egyfajta kegyelmi állapotban lehet meglépni, hiszen a korhatár emelésének szükségessége demográfiai okokból 2035-ig biztosan nem merül föl kényszerítő erővel.

Azok az EU tagállamok, amelyekben jelenleg is 65 év vagy magasabb a nyugdíjkorhatár, a jövőbeni korhatár emelési terveiket egyébként jellemzően e módszer révén, a 65 éves korban várható további élettartam alakulásától teszik függővé, vagyis ez az esetleges magyar reformlépés belesimulna az európai főáramlatba. Több tagállamban már a közeljövőben is 65 évesnél magasabb lesz a nyugdíjkorhatár (például Hollandiában 2024-től, Spanyolországban 2027-től, Belgiumban 2030-tól, Németországban 2031-től 67 évre, Dániában 2035-től 69 évre nő). A svéd teljes nyugdíj (amely idén 63 és 69 éves kor között igényelhető) már most is csak 69 éves kortól jár.

Recsegő-ropogó rendszer

A nyugdíjkorhatár emelése láthatóan minden állam részére kézenfekvő lehetőség a nyugdíjrendszer fenntarthatóságának biztosítására (a magas politikai kockázatok ellenére is. mint legutóbb a francia reformpélda is bizonyítja). Minél több az idős ember - mind létszámában, mind arányában -, annál végesebbek bármely állami nyugdíjrendszer lehetőségei. Legalábbis mindaddig, amíg a nyugdíjrendszer fenntartása a jelenlegi folyó finanszírozás szerint zajlik, vagyis a mindenkori dolgozó népesség járulékfizetései teremtik meg a mindenkori nyugdíjak fedezetét.

A felosztó-kirovó rendszer ugyanis drámai mértékben kiszolgáltatott a demográfiai folyamatoknak.

Nemcsak a tavalyi magyar népszámlálás, hanem a világszintű adatok szerint is gyorsan öregszik a lakosság: míg a 60 évnél idősebb emberek száma 1990-ben nem érti el a félmilliárdot, mára már 1 milliárdra emelkedett a számuk. A demográfiai előrejelzések szerint 2030-ra 1,4 milliárd, 2050-re 2,1 milliárd, 2100-ra 3,1 milliárd földlakó lesz 60 évesnél idősebb. A magyar adatok ugyanezt a folyamatot tükrözik, csak még gyorsabban, hiszen nálunk már nincsenek fiatal tömegek (mint például Törökországban vagy az afrikai országokban), amelyek javíthatnák a népesség kormegoszlását.

A helyzetet a migráció billentheti valamilyen irányba, elvileg a bevándorló fiatal tömegek sokat segíthetnek a befogadó államok nagy társadalmi elosztó rendszerei működőképességének fenntartásában, miközben a fiatalok kiáramlása súlyos helyzetbe hozhatja a jellemzően egyébként is szegény(ebb) kibocsátó államokat. Mindenesetre abban egyre biztosabbak lehetünk, hogy az elöregedő fejlett társadalmak egy idő után kényszerűen másként értékelik majd a migrációt, mint ma, hiszen ha nincs orvos, nincs asszisztens, nincs idősápoló, nincs szociális munkás, csak külföldről, akkor az időközben szintén megöregedett politikai aktorok migrációs szemlélete gyorsan változni fog.

Az európai versenyképesség növekedésének is egyre súlyosabb akadályává válhat a demográfiai öregedés, mivel egyrészt a nemzetgazdaság által előállított jövedelem évről-évre nagyobb hányadát kell fordítani a nyugdíjrendszerre, az egészségügyi és a szociális ellátórendszerekre, valamint a csökkenő lakoságszám miatt fölöslegessé váló infrastruktúra (közlekedés, energiaellátás, lakhatás, stb.) pazarló fenntartására, másrészt egyre zsugorodik az európai munkaerőpiacon hadrafogható fiatal, kreatív, innovatív, digitális bennszülött munkaerő létszáma.

A kormányzatok világszerte a legegyszerűbb megoldásokat szeretik alkalmazni az ilyen típusú gondok megoldására:

annak a vállára kell rakni a terheket, aki ez ellen nem vagy csak kevésbé tud védekezni.

Ezért vagy a nyugdíjasok, vagy az unokák helyzetét rontják, azaz

• csökkentik a nyugdíjhoz való hozzáférés lehetőségét (nyugdíjkorhatár emelése, ellátások szűkítése), vagy a nyugdíjak vásárlóértékét (az elinflálás különféle kifinomult módszereivel), és/vagy
• elzálogosítják a következő generációk jövőjét (például az explicit és az implicit államadósság növelése, a jövő generációk érdekeit szolgáló fejlesztésekre szánt források egy részének az aktuális nyugdíjfedezetre történő átirányítása révén).

Az államadósság kérdése a nyugdíjrendszer kapcsán azért merül föl, mert a legtöbb nyugdíjrendszer azt ígéri az állam polgárainak, hogy aki járulékfizetéssel vagy gyermekneveléssel megszerzi a szükséges szolgálati időt, az a nyugdíjtörvényben meghatározott nyugellátásra jogosult, függetlenül attól, hogy van-e elég fedezet rá. A fedezetet elsősorban a járulékbevételekből és egyéb nyugdíjcélú befizetésekből (itthon pl. a munkáltatók szocho-befizetéseiből) kell megteremteni, de ha ez nem lenne elég, akkor az állam köteles helytállni, vagyis más forrásból betömni a lyukakat és fizetni az ígéret szerint a nyugdíjakat. Emiatt beszélhetünk az állam implicit kötelezettségéről.

A világ minden fejlett országában elképzelhetetlen méretűre dagadt és tovább dagad a nyugdíjígérvények miatti implicit államadósság.

Ez a demográfiai öregedés egyenes következménye, hiszen egyre több embernek egyre hosszabb ideig kell fizetni a megígért járadékokat.

Sosem látott nyugdíjválság?

A World Economic Forum elemzése szerint a világ vezető államaiban a nyugdíjígérvények miatti implicit államadósság 2050-re a jelenlegi ötszörösére, 428 ezer milliárd dollárra nőhet. Ez az implicit deficit viszont nagyobb, mint a világgazdaság akkorra becsült teljes mérete. Nyilván lehetséges, hogy a technológiai robbanás, a termelékenység exponenciális növekedése átírja ezt a katasztrófa-forgatókönyvet, de ha mégsem, akkor soha nem látott mértékű nyugdíjválsággal szembesülhetünk harminc éven belül.

A fölvillantott fejlemények ellenére mi még mindig arra építjük a nyugdíjas jövőt, hogy az aktív korú járulékfizetők zokszó nélkül fedezik majd az idősek járandóságát, miközben teljes nyugalommal arra számítanak, hogy a gyerekek nemzedéke felnővén ugyanezt a szívességet megteszi majd nekik is. A nemzedékek közötti bizalom erős hajtóanyaga egy évszázadon át német precizitással működtette ezt az eredendően bismarcki rendszert, csakhogy mára e bizalom alapja megroskadt, így a paradigma elavult, mert a feje tetejére állt a fejlett társadalmak demográfiai szerkezete.

Megborultak az arányok, és a fejlett országokban már nem a fiatalok, hanem az idősek vannak többségben.

Soha nem volt még például olyan a történelemben, hogy a 60 évesnél idősebbek többen legyenek, mint az 5 évesnél fiatalabbak, sőt, Magyarországon a 65 évesnél idősebbek 21%-os arányával szemben a 14 évesnél fiatalabbak mindössze 15%-os aránya áll. Vagyis demográfiai okokból a jövőben csökken a járulékfizetők (a fiatalok és a középkorúak) száma, miközben tovább nő a nyugdíjasok száma. Így a járulékterhelés egyre kevesebb ember között oszlik meg, miközben a beszedett járulékbevételt egyre több ember között kell - a várható további élettartamok remélt növekedése esetén egyre hoszabb ideig - szétosztani.  

Mit lehet ilyen demográfiai kényszerek között tenni a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságának biztosítása érdekében?

Egyebek között ezt a kérdést kell megválaszolnia a kormányzat által az RRF (ellenállóképességi és helyreállítási eszköz) uniós forrásaihoz való hozzáférés érdekében bevállalt, és 2025-ben már életbe is léptetendő nyugdíjreformnak. A legnagyobb feladvány az, hogy a sokkal kockázatosabbá vált nemzetközi környezetben a magyar nyugdíjkassza

• csökkenő bevételei (az eredetileg 27%-os szociális hozzájárulási adó már csak 13%-os, miközben a százalékos arány csökkenését már nem képes ellensúlyozni a gazdasági növekedés, hiszen a gazdaság éppen recesszióban szenved) és
• növekvő kiadásai (például a 13. havi nyugdíj idén 418 milliárdos, jövőre 449 milliárdos plusz tétele, a nők kedvezményes nyugdíja idén 441milliárdos, jövőre 467 milliárdos plusz  költsége, vagy egyetlen százalékpontnyi nyugdíjemelés idén 55 milliárdos, jövőre 60 milliárdos pótlólagos költségvetési kiadási igénye)
• mellett hogyan tartható fenn a rendszer komolyabb változtatások nélkül? A magyar nyugdíjrendszer változatlanul fejnehéz, az állami nyugdíj teszi ki a nyugdíjaskori bevétel átlagosan 85 százalékát, így bármilyen változás, amely negatívan érinti a társadalombiztosítási nyugellátás jövőbeni finanszírozását, különösen veszélyes következményekkel járhat.

A kockázatok ellenére a reform elkerülhetetlen, és csak remélni tudom, hogy a lépések érdemi változásokhoz vezetve a jelenleginél jobban lesznek képesek biztosítani a magyar nyugdíjrendszer fenntarthatóságát, megfelelőségét, korszerűségét és méltányosságát.

Címlapkép forrása: Shutterstock