EM egyeztetes napelem bejelentes
Gazdaság

Három nagy hírt kaptak ma este a napelemesek!

Weinhardt Attila
Három nagyon fontos üzenetet is beleírt az Energiaügyi Minisztérium a hétfő esti Facebook-posztjába, amely a vállalati és lakossági napelemeseknek egyaránt rendkívül fontos a szaldó, illetve a bruttó elszámolási rendszer kapcsán.

A tárca azután rakott ki egy Facebook-posztot, hogy a vezetése ismét találkozott a napelemes szövetségek vezetőivel, hogy átbeszéljék a szakmai témákat. Legutóbb, miután tárgyaltak, megszülettek a szaldós elszámolásban a kulcsfontosságú jogszabályok, miszerint aki szeptember 7-ig jelezte a telepítési, vagy bővítési tervét, azok még mind 10 évig az éves szaldó szerinti elszámolásba kerülhetnek a telepítéstől számítva.

A poszt szerint „Steiner Attila energetikaért és klímapolitikáért felelős államtitkár több részletkérdésben egyértelműsítette a kormányzati álláspontot. Szilágyi László, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke és Szolnoki Ádám, a MANAP Iparági Egyesület elnöke felvetéseire határozottan rögzítette” az alábbiakat. Ezután jött az első fontos üzenet a posztban, miszerint egyértelműsítette a tárca:

ez a fenti lehetőség nemcsak a lakossági szegmensre érvényes, hanem a kisvállalati és ipari hátterű háztartási méretű kiserőmű (hmke) üzemeltetőkre is.

Ez azért lényeges tisztázás, hiszen a hmke szegmens 50 kW-ig terjedő rendszereket takar, amibe a sima háztartási méretnél (átlagosan 7 kW) jóval nagyobb méretű naperőművi kapacitások is beletartoznak.

Mindezt így tartalmazza a poszt: „Az éves szaldó elszámolás fenntartása minden háztartási méretű kiserőműre érvényes. Az általános határidők betartása esetén a családokon kívül a további üzemeltetők (köztük például vállalkozások, önkormányzatok és intézmények) napelemes rendszerei is a kedvezőbb elszámolásban maradhatnak.”

Ezután jött a második kifejezetten fontos és egyúttal új üzenet, ami azt jelenti, hogy az a 35 ezer háztartás, amelynek a helyreállítási programos EU-s pályázatában kötelezően a bruttó elszámolási rendszerbe kellett volna kerülnie, mégsem kerül át oda, hanem a fenti csoporthoz hasonlóan a feltelepítéstől számítva 10 évig éves szaldóban maradhat.

Ezekről a témákról is szó lesz a Portfolio oktber 5-i Energy Investment Forum konferenciáján. További részletek:

Ezt úgy rögzíti a poszt, hogy „A folyamatban lévő lakossági napelemes pályázaton nyertes beruházások a kormányzati szándék szerint szintén éves elszámolásban működhetnek az üzembe helyezésüktől számított tíz éven át. Az Energiaügyi Minisztérium elkezdte újratárgyalni azt az uniós társfinanszírozású programban megszabott feltételt az Európai Bizottsággal, amely alapján az érintettek korábban elfogadták, hogy automatikusan átkerülnek a kötelezően bevezetendő bruttó elszámolásba.”

A fentiek után érkezett a harmadik, rendkívül fontos üzenet, a bruttó elszámolási rendszerbe tartozó leendő hmke-tulajdonosok felé, miszerint az öt forintos árambetáplálási ár mellett lesz olyan ösztönző (piaci ár alapú értékesítési lehetőség) a rendszerben, hogy tényleg érdemes legyen majd betáplálni.

Ezt úgy rögzíti a tárca, miszerint "A bruttó elszámolás kapcsán közös nevezőként fogalmazódott meg, hogy az adminisztratív átvételi ár szintje mellett lényeges szempont az is, hogy a napelemes termelők piacra lépése lehetővé váljon.”

A poszt azzal zárul: „a résztvevők megállapodásuk szerint a közeljövőben folytatják a hasznos megbeszéléseket. A minisztérium a jövőben is ösztönözni kívánja a tiszta napenergia hazai térnyerését. A tárca egyebek mellett az előkészületben lévő új támogatási lehetőség kapcsán is kikéri az iparági szövetségek álláspontját”.

Címlapkép forrása: Energiaügyi Minisztérium Facebook-poszt

orosz ukrán háború kedd frontvonal percről percre
bull bear tőzsde
KSH
Tematikus PR cikk
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
2023. október 17.
Budapest Economic Forum 2023
2023. november 9.
Gen Z Fest /Green
2023. szeptember 28.
Property Investment Forum 2023
2023. október 11.
Pécs - Új lendület a hazai vállalkozásoknak!
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
KSH