Már 2024. január 1-től élesedik a globális minimumadó rendszere Magyarországon: az új, OECD által kezdeményezett szabályozás azokat a vállalatokat és konglomerátumokat érinti, amelyek egyéni vagy cégcsoportszintű bevételei meghaladják a 750 millió eurót. Ennek értelmében a társasági adó effektív – vagyis ténylegesen beszedett – szintjét esetükben legalább 15 százalékra emelték, ami azt jelentette, hogy Magyarországon is adóemelés vált szükségessé: itthon ugyanis a nominális szint 9 százalék, míg az adókedvezmények révén 4-5 százalékra is redukálódhatott.
A magyar kormány korábban ellenezte az új, a legnagyobb cégek adóoptimalizációját, tavaly nyáron meg is vétózta az Európai Unió direktívatervezetét. Miután azonban az OECD megerősítette, hogy az olyan egyéb, profitra érvényesített terheket is beszámíthatónak tekintik, mint a magyarországi innovációs illeték, vagy a helyi iparűzési adó, végül decemberben megszavazta az uniós irányelv elfogadását.
A kabinet végül az őszi adócsomag részeként két hete be is mutatta a szabályozást. Most pedig Varga Mihály már jelezte, hogy indul a parlamenti vita a szabályozásról.
Úgy akarjuk ezt a kötelező európai adót bevezetni, hogy megőrizzük a magyar adórendszer versenyképességét
– írta a parlamenti beszédét összefoglaló Facebook-bejegyzésében.
Jelezte, hogy a 9% és 15% közötti különbség számításába a helyi iparűzési adó, az innovációs járulék, az energiaellátók jövedelemadója (vagyis a Robin Hood adó) is beszámítható lesz, továbbá az adó kiszámításakor Magyarországon is elérhető lesz a bérköltség és az eszközérték kedvezménye. (Ezek elszámolhatóságáról korábban részletesen írtunk a Portfolio-n.)
Közölte, hogy az új adókedvezményt vezetünk be K+F területre, amely az elszámolható költség 10 százaléka lesz.
Pontosította azt is, hogy az adó a magyar gazdaság 3000 cégét érinti, szemben a korábbi 2500-2700-as szakértői becslésekkel.
Címlapkép: Varga Mihály pénzügyminiszter elõterjesztõként felszólal az egyes adótörvények módosításáról szóló vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2023. november 9-én. Mögötte Lezsák Sándor, az Országgyűlés fideszes alelnöke. A fotó forrása: MTI Fotó/Soós Lajos