November 2-án menesztette a GYSEV közgyűlése a cég osztrák fióktelepének igazgatóját, Hana Dellemant, amely csütörtökön derült ki az osztrák sajtóból. A közgyűlés többsége magyar, a lap kérdésére pedig Lázár János minisztériuma elárulta, hogy volt közük Dellemann távozásához.
A lapnak küldött válaszlevélből az is kiderül, hogy Magyarország nehezményezi, hogy bár a GYSEV jelentős részét birtokolja, ez a cég működésében és fejlesztésében idáig nem érvényesült.
„A GYSEV-et többségi részben tulajdonló magyar államnak és az utasoknak viszont az az érdeke, hogy a cég valóban egységes vállalatként, nem csak az osztrák, hanem a magyar üzem területén is fejlődjön. A cég osztrák vezetőjének leváltásával és egy olyan utód megtalálásával, aki egységes vállalatként tekint a vasúttársaságra, ez a cél majd teljesülni tud” – írták.
Azonban nemcsak az osztrák és a magyar állam tulajdonolja a GYSEV-et: előbbi 28,2%-os, utóbbi 65,5%-os részesedése mellett ott van a Strabag 6,3%-os tulajdonrésze is.
A lap piaci forrásoktól kapott értesülése szerint Lázár János minisztériuma pályázik a Strabag részesedésére annak érdekében, hogy a tulajdoni arány elérhesse a kétharmadot.
Sem a magyar, sem az osztrák érintett nem kommentálta a piaci pletykákat.
Címlapkép forrása: Portfolio