albán parlament tűz
Gazdaság

Felvételek: a szó szoros értelmében fellángoltak az indulatok az albán parlamentben

Portfolio
|
MTI
Ellenzéki képviselők hétfőn újból megzavarták az albán parlament ülésszakát a Szocialista Párt vezette kormány „tekintélyelvű hatalma” ellen tiltakozva.

Az ellenzéki Demokrata Párt képviselői székeket halmoztak egymásra az ülésterem közepén, és füstgyertyákat gyújtottak, amikor Edi Rama kormányfő megérkezett, és leült szavazni a jövő évi költségvetésről. Az ellenzéki képviselőket testőrök akadályozták meg abban, hogy közel kerüljenek a kabinet tagjaihoz.

A kormányzó Szocialista Párt (PS), amely 74 képviselőt küldött a 140 tagú törvényhozásba, gyors szavazás keretében, 5 perc alatt lezárta az ülésszakot. A különböző költségvetési tételekről később várható tárgyalás.

Az egyik meggyújtott füstgyertya miatt kisebb tűz keletkezett, amelyet az ellenzéki képviselők oltottak el.

Az ellenzék parlamenti bizottságot szeretne felállítani Edi Rama és más vezető kormánytisztviselők feltételezett korrupciós ügyeinek kivizsgálására. A szocialisták azonban úgy gondolják, hogy az említett bizottság megalakítása nem felelne meg az alkotmányos feltételeknek.

Gazmend Bardhi ellenzéki képviselő kijelentette:

azért küzdünk, hogy megmutassuk: a parlament nem képviseli az albánok érdekeiket.

Bledar Cuci belügyminiszter, a szocialisták parlamenti frakcióvezetője viszont azzal érvelt, hogy a tiranai kormány az eddigi legnagyobb költségvetést készül elfogadni, amely kétszerese a szocialista vezetés hatalomra kerülésekor elfogadott 2013-as büdzsének.

Egy demokráciában az ellenzék alternatívákkal, nem füstgyertyákkal kommunikál

– mondta a politikus.

A rendbontás októberben kezdődött, két nappal azután, hogy korrupcióval vádolták meg Sali Berisha volt miniszterelnököt, a Demokrata Párt elnökét egy földvásárlási programmal összefüggésben. Az ügyben jelenleg a tiranai ügyészség folytat vizsgálatot.

Az ügyészek azzal is megvádolták a 79 éves Berishát, hogy jogtalanul szerzett előnyöket a vejének. A volt miniszterelnök azonban azt állítja, hogy az ellene indított támadás politikai indíttatású, hátterében pedig Edi Rama kormányfő áll.

Címlapkép: Az ellenzéki Albán Demokrata Párt képviselői füstbombát dobnak a tiranai parlament üléstermében 2023. november 20-án. Az ellenzéki képviselők a szocialisták szerintük egyre autokratikusabb kormányzása elleni tiltakozásul zavarták meg az ülést. MTI/AP/Florian Abazi

budapest-kelebia
tőzsde
zelenszkij-orban
gyemant-oroszorszag-ekszer-szankcio
nav nemzeti ado- es vamhivatal
grönland
Tematikus PR cikk
Tanfolyam
22+1 órás komplex tanfolyam, ahol a tőzsdei kereskedés és befektetés alapjait sajátíthatod el.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
2024. március 19.
Agrárium 2024
2024. március 7.
Property Warm Up 2024
2024. március 20.
Portfolio-MAGE Járműipar 2024
2024. április 11.
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
gyemant-oroszorszag-ekszer-szankcio