Az OMSZ által közölt hőtérkép szerint míg az ország egyes déli és nyugati területein akár 9-10 Celsius fokot is mértek vasárnap, az Északi-középhegységben fagypont körül alakult a napi csúcshőmérséklet. Hazánk legmagasabb csúcsán, a Kékestetőn napközben is mínusz 2,1 fokot mértek.
Ezzel szemben hétfő hajnalban a legnagyobb hideget éppen az ország délnyugati részén mérték: Nagykanizsán mínusz 1,5 fokig süllyedt a hőmérő higanyszála. Nem is olyan messze onnan, Balatonkenesén viszont 5,6 fokot mértek.
Vasárnap nagyrészt eső esett, de a Dunakanyarban havas eső, havazás is előfordult. Budapesten, a Normafán szintén kisebb havazást videóztak le.
A kettéosztottság hétfőn is megmarad.
Ma hozzávetőlegesen az ország északkeleti felén a nap nagyobb részében felhős lesz az ég, és arrafelé kevés helyen eső, zápor is előfordulhat. Az ország többi részén szakadozottabb lesz a felhőzet, a nyugati, délnyugati tájakon több órára kisüt a nap. A nyugatias szelet az északi területeken élénk lökések kísérhetik
– írja tájékoztatójában az OMSZ.
Hétfőt követően kedden is marad a sokévi átlagnál magasabb hőmérséklet, de főleg a déli vidékeken esőre, záporra is készülni kell.
Szerdán ugyanakkor már észak felől – gyors mozgással, megerősödő, néhol viharossá fokozódó északias széllel – száraz levegő érkezik fölénk, amely csütörtök hajnalra nyugalomba jut: országszerte fagy várható, a fagyzugos helyeken -10 fok köré is lehűlhet a levegő – írja a meteorológiai szolgálat.
Címlapkép forrása: Getty Images