Rosszul indult az év
Idén a három nagy hitelminősítő közül a Fitch Ratings és a Standard & Poor’s (S&P) is kiemelten foglalkozott Magyarországgal, hiszen a szokásos kettő helyett három alkalommal vizsgálták a besorolásunkat. A harmadik nagy minősítő, a Moody’s ezzel szemben beérte két vizsgálattal.
Érdemi változtatást is az aktívabb cégektől láttunk, hiszen januárban egy hét különbséggel a Fitch stabilról negatívra rontotta a kilátásunkat, míg az S&P ennél is tovább ment és leminősítette Magyarországot. Így jelenleg a Fitchnél és a Moody’s-nál két fokozattal vagyunk a befektetésre ajánlott kategória határa felett, a harmadik minősítőnél viszont csak egy lépésre állunk a bóvli kategóriától.
Az év eleji izgalmak után aztán nem történt további változás, kivártak a hitelminősítők. Reálisan az év végén, decemberben lehetett volna esély újabb módosításokra, hiszen korábban a decembert jelölték meg egyfajta puha határidőként az uniós forrásokról való megegyezés kapcsán. Végül aztán sem a Fitch, sem az S&P nem módosított, amiben elsősorban a brüsszeli tárgyalásokkal kapcsolatos kedvező hírek játszhattak szerepet. Emellett további pozitívum volt a folyó fizetési mérleg egyenlegének vártnál gyorsabb javulása, illetve az energiaellátás biztonsága, hiszen év közben egyszer sem fenyegetett komolyabban az orosz földgázszállítások leállítása.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja jelenleg 2490 forint, ami augusztus 13-tól 2990 forintra emelkedik. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29845 forint, így tehát még jobban megéri éves előfizetésre váltani. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!