Folytatódik a KRESZ megújításának előkészítése
Gazdaság

Folytatódik a KRESZ megújításának előkészítése

Portfolio
Félszáz szakmai, érdekképviseleti, tudományos, közigazgatási és civil szervezet bevonásával folytatódik a KRESZ megújításának előkészítése. Az Építési és Közlekedési Minisztérium a szakfeladatokat ellátó KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft.-vel kétnapos szakmai fórumon, széles körű együttműködés keretében gyűjti össze a közúti közlekedésben részt vevők elvárásait, és tárja fel a főbb problémaköröket, amelyek a felülvizsgálat szempontrendszerének kiemelten fontos részét adják.

Az 1976. január 1-én bevezetett, ma hatályos KRESZ a jóval korábbi, 1968-as Bécsi egyezményhez való csatlakozás eredményeként született, így az alapjai már több, mint 55 évesek. Az Építési és Közlekedési Minisztérium átfogó felülvizsgálatot indított a közlekedési magatartást meghatározó jogszabályi környezetet érintően, amelynek kiemelt része a KRESZ megújítása. A KRESZ az állampolgárok körében legismertebb és legtöbbször alkalmazott jogszabály, ezért kiemelten fontos, hogy a megújítása során olyan gyakorlatias szabályozás szülessen, amely középpontjában a biztonságos közlekedés áll, és amely növeli a közlekedésben részt vevők szabálykövető magatartását - írják a közleményben.

Az ÉKM a korábbiakban 12 szakmai szervezettől 381 javaslatot gyűjtött össze, amelyek mintegy harmada koncepcionális alapokat érintett. Ez világossá tette, hogy a szabályozás átfogó megújítására van szükség, amelynek szakfeladataival a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft.-t bízta meg. Annak érdekében, hogy a KRESZ megújítása a lehető legszélesebb körű társadalmi együttműködésben valósuljon meg, az ÉKM és a KTI 2024. február 12-13-án kétnapos közlekedésszakmai fórumot szervezett, amelynek keretében 50 szakmai, érdekképviseleti, tudományos, közigazgatási és civil szervezet bevonásával mérik fel a közúti közlekedésben részt vevő hivatásos, vagy civil szereplők elvárásait, gyűjtik össze a tudományos, szakmai, vagy érdekképviseleti szervezetek javaslatait, illetve azonosítják a főbb problémaköröket, amelyek mind a felülvizsgálat szempontrendszerének kiemelt részét fogják képezni.

A hétfő délelőtti konferencia keretében felmerült többek között a kijelölt gyalogátkelőhelyek biztonságosabbá tétele, valamint a jármű műszaki szabályok felülvizsgálatának és aktualizálásának kérdése. Szó esett arról is, hogy a közlekedésre való felkészítésben a gépjárműoktatás mellett nagyobb hangsúlyt kellene kapnia a közlekedésoktatásnak, nevelésnek már az általános iskolákban.

Címlapkép forrása: Getty Images

KonyhaKontrolling

Sabbatical - ne így ne dolgozz!

Korábban ígértem, hogy beszámoljak a sabbaticalról, ezért most megteszem. Sajnos a bejegyzés írásának napján már 3 hónapja dolgozom, de igyekszem hűen visszaadni a részleteket. Pihenés Az e

Holdblog

Miért kellett a Mol-nak az UTE?!

HOLD After Hours. Horváth Ágnessel, a Mol vezető közgazdászával vitatkoztunk olajról, UTE-ról, Molról, meg Ryan Goslingról.  Jó szórakozást! 00:45    Miért kellett a Mol-nak a

RSM Blog

Mikor érdemes HR tanácsadóhoz fordulni?

Napjainkban az üzleti eredményesség egyik legfontosabb támogatója a stratégiához közvetlenül hozzájáruló, gyors változásokra képes, emberközpontú HR menedzsment. Biztosítja a szervezet n

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a csattanós válasz azoknak, akik nem vesznek lakást, mert alacsonyabb kamatokra várnak

Privát bankár

Privát bankár
Interaktív online előadás

Vételi és eladási zónák - Részvénypiaci panoráma

Mire számíthatunk a következő napokban a részvénypiacokon? Milyen fontos szintekre kell figyelni a főbb indexek esetén? Melyek lesznek a jól és rosszul teljesítő régiók, országok, szektorok és ágazatok?

Díjmentes online előadás

Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?

Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Retail Day 2024
2024. április 11.
EU Források 2024
2024. március 6.
Agrárium 2024
2024. március 19.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!