Az elmúlt napokban jelentős árfolyamingadozást láttunk a forint piacán. A volatilitás azt követően nőtt meg, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a múlt héten nagyobb ütemben csökkentette az alapkamatot, mint a megelőző hónapokban. Természetesen az sem tett jót a forintnak, hogy a gazdaságpolitika irányítói között egyre nagyobb a feszültség, miközben a magyar gazdaság, illetve a költségvetési hiány alakulása felől is kedvezőtlen hírek jönnek. Így könnyen lehet, hogy valóban csak átmeneti volt a jegybank gyorsítása.
„A Concorde előrejelzése szerint az MNB a második negyedévben érdemben lassítani fog a kamatvágás ütemén, hiszen a 100 bázispontos kamatvágást követő jegybanki kommunikáció hangsúlyozta, hogy az első félév végére a piac által várt 6-7%-os kamatszint reális lehet. A kamatelőnyünk természetesen az első félévben fokozatosan csökkenni fog, de várakozásunk szerint kisebb mértékben, mint amennyit jelenleg a piac áraz” - mondta a Portfolio-nak Jobbágy Sándor, a Concorde vezető makrogazdasági elemzője.
„A forint elmúlt néhány hét alatt bekövetkező gyengülése mindenképpen váratlan fejlemény volt – arra számítani lehetett, hogy hosszabb távon inkább gyengülni fog az árfolyam, de arra nem, hogy ennyire gyorsan” - írta a Portfolio-nak küldött elemzésében Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza. "A gyengülést nem tudnám egyetlen tényezőre visszavezetni, több tényezőt érdemes figyelembe vennünk – és ezek nem is feltétlenül mind gazdasági jellegűek" - vélekedett.
Egyre nagyobb az ingadozás a forint piacán
- Az MNB felkavarta az állóvizet az EURHUF-ban
- Gyengék a magyar gazdaság fundamentumai
- Meddig olvad a kamatelőny?
- Gyengébb vagy erősebb forint várható hosszabb távon?
- Hamarosan jön a 400 forint feletti euró?
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva! További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!