Korrupciós botrány miatt előrehozott parlamenti választást tartanak Portugáliában
Gazdaság

Korrupciós botrány miatt előrehozott parlamenti választást tartanak Portugáliában

MTI
Előrehozott parlamenti választás kezdődött vasárnap Portugáliában, az előzetes közvélemény-kutatások szerint feltehetően koalíciós kormány alakul majd.

A szavazóhelyiségek helyi idő szerint nyolc órakor nyitottak és mintegy 10,8 millió választásra jogosultat várnak az urnákhoz, hogy képviselőket válasszanak a 230 tagú törvényhozásba.    

Bár a legtöbb közvéleménykutató a jobboldali pártokat tömörítő Demokratikus Szövetség (AD) győzelmét jósolta, az előrejelzések szerint a két legesélyesebb jelölt - a kormányzó baloldali Szocialista Párt (PS) színeiben induló Pedro Nuno Santos és az AD-t vezető Luis Montenegro - közül bármelyik győz, aligha lesz meg a kormányalakításhoz szükséges többség, így vélhetően koalíciós tárgyalások indulnak.    

A közvélemény-kutatások mindemellett a radikális jobboldali, populista Chega (Elég!) előretörését jelzik. A kampány során Montenegro azt mondta, nem fognak koalícióra lépni a Chegával.    

António Costa miniszterelnök november 7-én mondott le, miután a hatóságok korrupció gyanúja miatt őrizetbe vették kabinetfőnökét. Marcelo Rebelo de Sousa államfő két nappal később kiírta az előrehozott parlamenti választásokat, a parlamentet január 15-én, a 2024-es költségvetés elfogadása után oszlatta fel.

Címlapkép forrása: Horacio Villalobos#Corbis/Corbis via Getty Images

Holdblog

És ha kikapcsolják az internetet?!

HOLD After Hours. Problémamegoldó podcastünk újabb fejezetében Szabó Dáviddal tárjuk fel a bitcoin, az avokádók, a kapitalizmus, az AI, a négynapos munkahét és Rosenberg összes baját.... Th

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Lehullt a lepel Oroszország harckocsijairól - Ez lesz majd, ami eldöntheti a háborút?
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Ez is érdekelhet
balaton