Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.
Eszerint marad a rendszerváltás óta követett – az időközben megindult uniós támogatások mellett a külföldi cégek becsábítására, vagyis a munkaerő virtuális exportjára épülő – sikertelen felzárkózási stratégia. Sikertelen, mert az ebből származó bevételeinknek (a külföldi cégek által kifizetett társasági és más adó, valamint az alkalmazottaiknak juttatott munkabér) és a költségeknek (adókedvezmények, egyéb állami támogatások, plusz a költségvetés által fedezett infrastruktúrafejlesztés) a különbözete nem elég ahhoz, hogy biztosítsa felzárkózásunkat a legfejlettebb országok életszínvonalához. Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk óta eltelt húsz év ezt már bebizonyította.
A jövőben még rosszabb lesz a stratégia egyenlege, a munkaerőhiány miatt ugyanis az újonnan betelepülő cégek – de a már itt lévők is – egyre nagyobb számban fognak megtakarításaikat hazautaló vendégmunkásokat foglalkoztatni, ami csökkenti a munkabérekből a gazdaság körforgásába bekerülő pénz mennyiségét.
A magyar tulajdonú cégek feladata lenne, hogy hozzárakják a gazdaság teljesítményéhez a megfelelő ütemű növekedéshez szükséges részt, erre azonban nem képesek. Zömük itthon értékesíti döntően mezőgazdasági, élelmiszeripari termékét, illetve valamilyen szolgáltatását. Suppan Gergely is írja, hogy a belföldre termelő és szolgáltató vállalatok kapacitásaik kihasználatlanságával küzdenek, vagyis rövid távon – legalább addig, amíg helyre nem áll a fogyasztás korábbi szintje – nem tudnak érdemben hozzájárulni a növekedéshez, nem fognak sem beruházni, sem új munkahelyeket teremteni. De közép-, vagy hosszabb távon sem fognak tudni, mert a termékeikkel hozzávetőleg telített hazai piacon növekedni nem, vagy csak konkurencia rovására lehetnek képesek. Ugyanez érvényes az exportpiacokra is.
A helyettes államtitkár szerint a fogyasztás fenntartható mértékű növekedése indokolt lenne abból a szempontból, hogy a hazai háztartások egy főre eső fogyasztása évek óta messze elmarad az uniós átlagtól, csakhogy a különbözet főleg olyan termékekből áll össze, amelyek eredendően nem tartoznak a hazai tulajdonú vállalkozások kínálatába, így az erősödő fogyasztás nem azok értékesítési lehetőségeit növelné, hanem az import megugrását eredményezné.
Az oktatás lehet a kiút
A fejlődni, növekedni képes piacgazdaság építőköve a külföldön is piacképes termék.
Még a legnagyobb nemzetek sem tudnak kitalálni, előállítani mindent, amire állampolgáraiknak – életszínvonaluk fenntartásához, javításához – szükségük van. Egy országnak – hogy ne adósodjon el – legalább annyi bevételre kell szert tennie termékei külpiaci értékesítése révén, mint amennyi pénz – a lakossági fogyasztásra, az államszervezet működtetésére, a vállalkozások szükségleteire, az infrastruktúra fejlesztésére behozott termékek ellenértékeként, vagy egyéb okok miatt – kiáramlik.
A legfejlettebb országok azért lettek sikeresek, mert nem munkaerejüket adják el a világpiacon, hanem a termékeikben megtestesülő ötleteiket.
Magyarország számára sem kínálkozik más út a felzárkózáshoz szükséges pénz előteremtésére. Ötletekre van szükségünk, amelyek termékek formájában vagy szabadalomként értékesíthetők külföldön. Ennek legfontosabb feltétele egy széles, rátermett, produktív, innovatív vállalkozói réteg megléte, amelynek megteremtése és utánpótlásának biztosítása az oktatás feladata.
A jelenlegi magyar oktatás pusztán munkaerőképzésre alkalmas. A politikusok, gazdasági és oktatási szakértők is kizárólag a munkaerőképzést említik az oktatás feladatai kapcsán, holott a fejlődésben, növekedésben jóval nagyobb szerepük van a vállalkozóknak.
A mai magyar vállalkozói réteg alapvetően a rendszerváltáskor jött létre, nem talált ki semmi újat – erre most sem képes –, egyszerűen átvette a megszűnő állami, szövetkezeti vállalatok feladatait. Kapcsolati tőkéjük tett gazdaggá sokakat, de egészében véve a szféra teljesítménye a támogatások ellenére nemhogy erősödött volna azóta, hanem gyengült is a külföldi konkurenciával folytatott versengésben. Nemcsak a koruk miatt kiesők egyszerű pótlására lenne szükség, hanem minőségi váltásra.
Alacsony vállalkozói kedv
A magyar fiatalok vállalkozói hajlandósága rendkívül alacsony.
- Egy 2006-os – a kezdő vállalkozói aktivitást vizsgáló, majd ötven országra kiterjedő – felmérés rangsorában Belgiummal az utolsó helyet foglaltuk el.
- Egy későbbi uniós felmérésben a vállalkozói hajlandóság országok közötti összehasonlításában Magyarország utolsó előtti helyen szerepel Olaszország előtt. Eszerint a magyar megkérdezettek mindössze 28%-a indítana vállalkozást, ami 15% ponttal marad el az átlagos értéktől (43%).
- Megjegyzem, ezek az adatok köszönőviszonyban sincsenek a ténylegesen saját vállalkozásba kezdők arányával, amely a korábbi, valóban ezt vizsgáló felmérés eredményét figyelembe véve nálunk 1-2 % lehet.
A helyzet azóta sem javult. A legutóbbi statisztikai adatok alapján egyre kevesebb pályakezdő vállalkozik, csökken az önfoglalkoztató fiatalok száma, és a felsőoktatási hallgatók többsége sem saját cégében képzeli el a jövőjét.
Téves uniós megközelítés
Egyfajta megoldásként a vállalkozóvá válást elősegítő programok indítása tűnhet, ám fölöttébb kétséges, hogy az időnként meghirdetett, főleg munkanélküli fiatalokat megcélzó pályázatok változtatni tudnának ezen az állapoton, hiszen a bevonhatók száma néhány ezer fő. Legalábbis az EU-ba történt belépésünk óta a legtöbb évben indultak hasonló programok, a legcsekélyebb eredmény nélkül. Az sem valószínű, hogy a pár hetes gyorstalpalókat elvégző fiataloktól többre telik majd vállalkozóként, mint a jelenlegiektől, akik nagy részének "vállalkozói vénájából" csak annyira futja, hogy két, egymástól húsz méterre lévő vegyesbolt között nyissanak egy harmadikat.
Ezek a programok nem segítik a ténylegesen hasznot hajtó, produktív, innovatív vállalkozások létrejöttét. Az Európai Bizottság 2013-ban kidolgozott, a vállalkozóvá válás folyamatának totális félreértéséről tanúskodó cselekvési tervét követik, amely céljaként az európai vállalkozók számának növelését jelölték meg, és különösen a munkanélküli fiatalokra fókuszál.
Másik tragikus tévedése az uniós programalkotóknak, hogy a felsőoktatást tekintik a vállalkozóképzés meghatározó terepének, holott a közoktatásban fejleszthetők azok a készségek, képességek – gondolkozás, kreativitás, vállalkozószellem, problémamegoldó, alkalmazkodó, kommunikációs képesség stb. –, amelyek nélkülözhetetlen jellemzői a rátermett, produktív, innovatív vállalkozó típusának.
Az EU által a közoktatásban fejlesztendőként vagy két évtizede megjelölt – s Magyarország által is elfogadott – nyolc kulcskompetencia között szerepel a vállalkozói is, de igazán kezdeni valamit ezzel sehol sem tudtak. A jelenlegi kormány a pénzügyi képzés közoktatásbeli beindításától egyebek mellett a vállalkozói aktivitás növekedését is reméli.
A kutatási eredmények viszont azt mutatják, hogy még a pénzügyekben jártasabb magyar fiatalok is alig mernek, akarnak vállalkozni. Egy 2011-es adat szerint a Budapesti Gazdasági Főiskola végzett hallgatóinak mindössze 1 százaléka indított saját vállalkozást. Abszurd az a feltételezés, hogy egy lényegesen felületesebb képzés jobb eredménnyel járna. A fiatalok vállalkozói aktivitásának növekedését a gyakorlati vállalkozói képzésben való részvételükkel lehet biztosítani – ezt uniós felmérés bizonyítja, mely szerint a résztvevők egyötöde tanulmányai befejezése után saját céget alapít –, amit általánossá kell tenni. Folyik ilyesmi jelenleg is néhány intézményben – szakköri tevékenység formájában –, de az 1990-es évek közepe óta a Junior Achievement nevű amerikai szervezet által összefogott diákvállalkozások nem javítanak a helyzeten.
Vállalkozásokat az iskolákba!
Az új, rátermett vállalkozói réteg kinevelésének legfontosabb eszköze a minél több diák részvételével zajló gyakorlati vállalkozói képzés.
Vállalkozásokat kell létrehozni az iskolákban, amelyekben a diákok tantárgyaikhoz kapcsolódó, vagy más jellegű gazdasági tevékenységet végeznének.
- Meg kell teremteni működésük jogi kereteit, és adómentességet kell nekik biztosítani.
- Ösztönözni kell az intézményeket létrehozásukra, a diákokat a részvételre. Az utóbbinak többféle módja lehet, például plusz pontot adnak érte az egyetemi felvételin, beszámítják a 9-12. évfolyamon kötelező 50 órás közösségi szolgálatba.
- Finanszírozni kell – a szükséges mértékig – munkájukat, s olyan tevékenységeket kell biztosítani számukra, amelyek a tanulók képességeivel is gazdaságosan végezhetők, s valamilyen formában az iskola egészét megmozgathatják (léteznek ilyenek).
Mielőtt valaki félreértené, a vállalkozói tevékenység iskolai gyakorlása – amelynek fontosságáról, hasznáról, mikéntjéről az a néhány pedagógus sem rendelkezik megfelelő ismeretekkel, aki jelenleg diákvállalkozás irányítójaként részt vesz benne – nem a munkáról szól (bár abba sem árt belekóstolni), és nem is a pénzről (ami viszont megbízható értékmérő és ösztönzőnek sem utolsó). Az a fontos, hogy életszerű feladatokat kapjanak a diákok, melyek elvégzésekor megismerhetik a gazdaság működését.
Nagyon fontos az is, hogy a vállalkozói tevékenység a legalkalmasabb terepet nyújtja a fiatalok innovációs aktivitásának fejlesztéséhez. Itt ugyanis arra vannak késztetve a diákok, hogy próbáljanak piacképes termékeket kitalálni.
Minél többször lépnek piacra áruikkal – és találkoznak annak értékítéletével – , annál jobban lesznek ösztönözve arra, hogy törjék a fejüket, mivel érhetnek el sikert, annál inkább rögzül bennük ez a gondolkodásmód. Nem muszáj minden tanulónak a vállalkozói tevékenység összes folyamatában részt vennie – pl. a termékek előállításában –, azokba viszont, amelyek szerepet játszanak fontos készségek, képességek fejlesztésében, ajánlatos minél többüket bevonni. Az innovatív gondolkozás fejlesztésére például alkalmasak lehetnek új termékek kitalálását célzó iskolai ötletpályázatok.
Munkamegosztást, kooperációt is ki lehet alakítani a különböző iskolák vállalkozásai között, vagy egy iskolán belül a vállalkozás és egy tantárgy között. Az előbbire példa lehet a termékcsere, amellyel az abban részt vevők bővíthetik termékválasztékukat, az utóbbira mondjuk az, hogy a diákvállalkozás által készített tárgyakat rajzórán festik meg, vagy a több részből állókat a technika órán rakják össze. Széles lehetőségei lennének az együttműködésnek, különösen, ha létrejönne a kreativitás fejlesztésére egy konkrétan tárgyakkal, szerkezetekkel, tervezéssel, alkotással foglalkozó tantárgy, amire amúgy nagy szükség lenne.
Felzárkózásunk kulcsa nem a fogyasztással, inflációval, külső egyensúllyal, költségvetési hiánnyal, egyebekkel történő zsonglőrködés, hanem a közoktatás korszerűsítése akként, hogy a képzés középpontjába a gondolkozás, a kreativitás, a vállalkozószellem fejlesztése kerüljön. Ez – s mellette az oktatás többi problémája – csakis a tartalom és az iskolaszerkezet egyidejű átalakításával oldható meg.
Csak a fiatalok jelenleg katasztrofálisan alacsony szintű vállalkozói, innovációs potenciáljának fejlesztése és mozgásba hozása biztosíthatja az ország állampolgárai által elvárt ütemű, felzárkózáshoz vezető fenntartható fejlődését.
Címlapkép forrása: Getty Images
