FONTOS Orbán Viktor bejelentette a Demján Sándor programot
 
Portfolio signature

Tavasszal még csökken az infláció, aztán újra emelkedni kezd

Portfolio
Holnap 3,6 százalékos márciusi inflációt jelenthet a KSH, ezzel a 14. egymást követő hónapban mérséklődhet az éves alapú drágulási ütem Magyarországon - ezt ígéri a Portfolio által megkérdezett szakértők előrejelzéseinek átlaga. A tavasz folyamán lassú emelkedésbe vált az infláció.

Februárban 3,7%-os volt a fogyasztói árindex, és ha a szakértők előrejelzése pontos, akkor tovább folytatódhatott a dezinfláció Magyarországon. A Portfolio által megkérdezett elemzők előrejelzéseinek középértéke (mediánja) szerint márciusban 3,6 százalékos lehetett az infláció. A prognózisok egyébként meglehetősen széles sávban, 3,4 és 3,9 százalék között szóródnak, de emelkedést csak egy szakértő vár.

Az infláció további kis visszaesése nem feltétlenül jelent nagy okot az örömre. Virovácz Péter úgy számol, hogy immáron zsinórban a harmadik hónapban lesz 0,7 százalékos havi alapú drágulás. Mivel azonban tavaly márciusban, a durva infláció idején ennél egy hajszállal még magasabb volt a havi áremelkedési ütem, ez is elég ahhoz, hogy most minimálisan csökkenhessen az éves alapú mutató. Az ING közgazdásza az erős havi átárazás mögött egyértelműen a szolgáltatások felhajtó erejét látja. Ez érinti a szabadidős szolgáltatásokat, az üdülést, az egyéb szolgáltatásokat (itt elsősorban a pénzügyi szolgáltatásra kell gondolnunk), valamint a telefon, internet szolgáltatásokat. Ez utóbbiak esetében a legnagyobb kérdés, hogy az áremelések mekkora aránya jelenik meg már a márciusi határidős számlákban és mekkora részük tolódik át áprilisra. Ezen múlhat ugyanis, hogy mikorra datálhatjuk a markáns, kétszámjegyű áremelések megjelenését az inflációs mutatóban.

Az ilyen típusú átárazási döntések egy része a szezonális termékek esetében a nyári szezon kezdetére tolódhat - ezt már Balog-Béki Márta, az MBH Bank elemzője teszi hozzá, kiemelve, hogy ezen felül a bizonytalansági faktorok közé tartozik a közösségi közlekedés tarifarendszerének átalakítása is.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés