Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.
Az Egyesült Államok és Európa termelékenységnövekedése közötti különbség markáns – és az európaiak számára lehangoló – képet mutat. A 2004 óta eltelt két évtizedben az Egyesült Államok termelékenységének növekedése – az egy munkaórára jutó kibocsátás értékével mérve – több mint kétszerese volt az eurózóna mutatójának. Míg az eurózóna termelékenysége a Covid-járvány kitörése óta stagnál, sőt enyhén csökkent, addig az USA egy órára jutó kibocsátása (az agrárszektort nem számítva) ugyanebben az időszakban több mint 6%-kal nőtt, ami az eddigi amerikai adatokhoz viszonyítva több mint megfelelő adatnak lehet nevezni.
Úgy tűnik, hogy valami igencsak jól működik az USA-ban, és valami nagyon rosszul Európában.
Egyes elemzések ezzel kapcsolatban arra mutatnak rá, hogy az USA-ban a Covid kitörése óta milyen erőteljes költségvetési ösztönzőket vezettek be. Az európaiak számára ez a magyarázat megnyugtató lehet, mert azt sugallja, hogy az USA-val szembeni lemaradás csak átmeneti jelenség. Elvégre is az USA nem tud majd a végtelenségig hatalmas költségvetési hiányt fenntartani, a lehetőségeit meghaladva költekezni.
Miközben az erőteljes költekezési élénkítés gyors kibocsátási és foglalkoztatási növekedést indíthat el, az nem világos, hogy hogy ennek miért kellene gyorsabb termelékenységnövekedést is eredményeznie. Éppen ellenkezőleg, a foglalkoztatottság erős növekedése és a feszes munkaerőpiacok miatt arra lehetne számítani, hogy az amerikai vállalatok kénytelenek lesznek kevésbé produktív munkavállalókat felvenni, ami kedvezőtlenül hat az egy órára jutó kibocsátásra. Valószínűbb, hogy az amerikai munkaerőpiac feszessége azt jelentheti, hogy a cégek, mivel nem találnak megfelelő mennyiségű munkaerőt, arra kényszerülnek, hogy munkaerő-megatakarítást eredményező (munkaerőt kiegészítő, helyettesítő) technológiába fektessenek be.
A bankfiókokban az amerikaiak számos bankautomatával találkoznak, de néha egyetlen egy pénztárossal sem. Még az előkelő éttermekben is QR-kóddal rendelnek ételt. A párizsi vendéglők ettől a gondolattól borzongó vendégei azt mondhatják, hogy itt valójában a Franciaország és az USA közötti kulturális különbségről van szó. Nehéz azonban letagadni azt, hogy a feszes munkaerőpiac is szerepet játszik ebben.
Vegyük azonban figyelembe azt, hogy az amerikai termelékenység növekedésének üteme már a járványt megelőző évtizedben is gyorsabb volt az európai mutatóhoz képest, amikor a munkaerőpiac még nem volt annyira feszes. A 2008-as globális pénzügyi válságot követően mind az USA, mind Európa költségvetési konszolidációt hajtott végre. Európa talán valamivel jobban elszánta magát a megszorításokra, de a kereslet terén nem volt akkora különbség ahhoz, hogy magyarázat adjon az eltérő termelékenységi adatokra.
Ráadásul, az amerikai cégek bár gyorsabban tudtak pénzt csinálni a digitális technológiák használata révén, az sem ad kellő magyarázatot a termelékenység terén mutatkozó különbségekre, ugyanis Amerika Európával szembeni fölénye a számítógépgyártó és -felhasználó ágazatokban a globális pénzügyi válságot megelőző évtizedben volt a legnagyobb, nem pedig az azóta eltelt időszakban.
Ami az új digitális technológiák legújabb hullámát illeti, a cégek csak most kezdik felfedezni, hogy a nagy nyelvi modellek és a generatív mesterséges intelligencia miként használható a termelékenység növelésére. Más szóval, a mesterséges intelligencia és az ahhoz kapcsolódó fejlesztések nem adnak magyarázatot arra, hogy Amerika miért ért el ilyen szokatlanul erős termelékenységet az elmúlt négy évben. Valójában a történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy a radikálisan új technológiák kihasználása megköveteli a cégektől az üzleti tevékenység átszervezését, ami egy időigényes kísérletező, tanulási folyamat. Ebben a folyamatban a hibák elkerülhetetlenek, ami azt jelenti, hogy a termelékenység a növekedés beindulása előtt valószínűleg csökkenést mutat, amit a közgazdászok "termelékenységi J-görbének" neveznek.
És nem arról van szó, hogy az európai vezetők nem lennének tisztában a digitális technológiák munkaerő-megtakarítási és termelékenységnövelő potenciáljával.
Lehet, hogy az erős európai szakszervezetek a munkahelyek felszámolásától tartva ellenállnak ezen technológiák bevezetésének, bár az erős szakszervezeti hagyományokkal rendelkező Németországban található a világ leginkább robotintenzív gyárai közül néhány.
Az Európai Unió korlátozó szabályai is akadályozhatják az új technológiák alkalmazását. Az EU adatvédelmi szabályai, és a mesterséges intelligenciára vonatkozóan most javasolt szabályozás, ha szigorúan betartják őket, lassíthatják a mesterséges intelligencián alapuló alkalmazások fejlődését.
Végezetül arról is szó lehet, hogy Európának egyszerűen csak balszerencséje volt, ami különösen Vlagyimir Putyin orosz elnök politikája és az energiaár-sokk kapcsán mutatkozott meg. Az USA, mivel az energia terén önellátónak számít, nem volt ugyanolyan mértékben kiszolgáltatott az energiaellátási zavaroknak, mint Európa. Az európai cégek ezzel szemben kénytelenek voltak felfüggeszteni a leginkább energiaigényes tevékenységeiket, vagy pedig költséges átszervezéseket kellett végrehajtaniuk, ami nem tett jót a termelékenységnek.
Mario Draghi, Európa vezető gazdasági szakértője az EU számára idén bemutatja javaslatcsomagját a termelékenység növelésére. Biztosan javasolni fogja az európai tőkepiaci unió kiteljesítését, hogy a vállalatok könnyebben finanszírozhassák az új technológiákba történő befektetéseket. Draghi a versenyt akadályozó tényezők felszámolását is javasolni fogja, ami fokozná a cégekre nehezedő nyomást, hogy a túlélés érdekében innovációkat valósítsanak meg. Nagyobb energiahatékonyságot, valamint az energetika terén az önellátás fokozását fogja szorgalmazni, hogy Európa kivédhesse a Putyin által okozotthoz hasonló zűrzavarokat.
A hozzám hasonló elemzők magabiztosan megjósolhatják, hogy Draghi mit fog javasolni, mivel az ilyen javaslatok már évek óta ismertek. Európának most lépéseket kellene tennie ezen régi elképzelések megvalósítása érdekében. Emellett nagy szükség van arra is, hogy újakkal álljon elő.
Copyright: Project Syndicate, 2024.
Barry Eichengreen
A University of California (Berkeley) közgazdász és politológus professzora. 1997 és 1998 között a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezető tanácsadója volt. Kutatásai többek között az árfolyam-politika, az európai és az ázsiai gazdasági integráció, az IMF politikájának kérdéseit ölelik fel.
Címlapkép forrása: Getty Images
