Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.
A jin és jangról szóló ősi kínai elképzelés azt mutatja, hogy az emberek hajlamosak a körülöttük lévő világban az egymásba fonódó ellentétek mintázatait látni, és ez az attitűd a társadalmi és gazdasági jelenségek természetes ciklusainak különböző elméleteihez vezetett. Ahogyan a nagy középkori arab filozófus, Ibn Khaldún egy birodalom összeomlásának útját látta annak felemelkedésében, a XX. századi közgazdász, Nyikolaj Kondratyjev is azt állította, hogy a modern világgazdaság folyamatai „hosszú hullámú” szuperciklusokban zajlanak. De egyetlen elmélet sem volt olyan népszerű, mint az a – Karl Marxig visszanyúló – teória, amely a termelési viszonyok egyikének megsemmisülését egy másik megteremtéséhez köti. Werner Sombart német közgazdász 1913-ban azt írta, hogy „a rombolásból a teremtés új szelleme születik meg”.
Joseph Schumpeter osztrák közgazdász volt az, aki népszerűsítette és kiszélesítette azt az érvelést, hogy az új innovációk folyamatosan felváltják a korábban domináns technológiákat, és ezzel romba döntik a régebbi ipari óriásvállalatokat. Számos társadalomtudós épített Schumpeter teremtő rombolás (creative destruction) elméletére, hogy magyarázatot adjon az innovációs folyamatokra és azok szélesebb körű következményeire. Ezek az elemzések egyben az elméletben rejlő feszültségeket is feltárták.
- Felmerül például a kérdés, hogy a rombolás hozza-e magával a teremtést, vagy a rombolás a teremtés elkerülhetetlen mellékterméke?
- Még inkább lényegre törően megfogalmazva a kérdést: vajon minden rombolás elkerülhetetlen-e?
A közgazdaságtanban Schumpeter elképzelései alakították a gazdasági növekedés, a termékciklus és a nemzetközi kereskedelem elméletének alapjait. Két kapcsolódó fejlemény azonban az elmúlt évtizedekben még magasabb piedesztálra emelte a teremtő rombolás elméletét.
- Az első ilyen fejlemény Clayton Christensen, a Harvard Business School professzorának 1997-ben megjelent, The Innovator’s Dilemma című könyvének sikere jelentette, amely a „romboló innováció” (disruptive innovation) elméletét alkotta meg. A romboló innovációk olyan új cégektől származnak, amelyek olyan üzleti modelleket követnek, amelyeket a régebbi cégek (inkumbensek) nem tartanak vonzónak, gyakran azért, mert ezek a cégek csak a piac alsó szegmensét szólítják meg. Mivel az inkumbensek jellemzően ragaszkodnak saját régi üzleti modelljeikhez, lemaradnak a technológia „következő nagy hullámáról”.
- A második fejlemény a Szilícium-völgy felemelkedése volt, ahol a technológiai vállalkozók a kezdetektől fogva kifejezett stratégiává tették a „diszrupciót”. A Google az internetes keresés üzletágának felforgatását tűzte ki célul, az Amazon pedig a könyvértékesítés üzletágának, majd sok más kiskereskedelmi terület üzletágának diszrupcióját célozta meg. Aztán jött a Facebook a „mozogj gyorsan és törj össze dolgokat” mantrájával. A közösségi média egy csapásra átalakította a társadalmi kapcsolatainkat és a kommunikációnkat, egyszerre megtestesítve a teremtő rombolást és a diszrupciót.
Ezeknek az elméleteknek az intellektuális vonzereje abban rejlik, hogy a rombolást (destruction) és a diszrupciót látszólagos költségekből nyilvánvaló hasznokká alakítják át. De amíg Schumpeter felismerte, hogy a destrukció folyamata fájdalmas és potenciálisan veszélyes, addig a mai diszrupciós innovátorok csak win-win helyzeteket látnak. Marc Andreessen kockázatitőke-befektető és szoftvermérnök ezért írja azt: „A technológia által hajtott termelékenységnövekedés a gazdasági növekedés, a bérnövekedés, valamint az új iparágak és új munkahelyek létrehozásának fő hajtóereje, mivel az emberek és a tőke folyamatosan felszabadul, hogy a korábbinál fontosabb és értékesebb dolgokat végezzenek".
Most, hogy a mesterséges intelligenciához fűzött remények még a Facebook korai időszakában megfogalmazott reményeket is túlszárnyalják, jól tesszük, ha átértékeljük ezeket az elméleteket.
Nyilvánvaló, hogy az innováció néha természeténél fogva diszruptív hatású, és a teremtés folyamata ugyanolyan destruktív hatású lehet, mint amilyennek azt Schumpeter leírta. A történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy a teremtő rombolással szembeni hajthatatlan ellenállás gazdasági stagnáláshoz vezet. Ebből azonban nem következik az, hogy a rombolást (destruction) ünnepelni kellene. Ehelyett inkább olyan költségnek kellene tekintenünk, amelynek mértéke néha csökkenthető, nem utolsósorban a veszteseket segítő jobb intézmények kiépítésével, és néha a technológiai változás folyamatának irányításával.
Gondoljunk csak a globalizációra. Jelentős gazdasági hasznot hoz létre, ugyanakkor cégeket, munkahelyeket számol fel, és megélhetést tesz tönkre. Ha ösztönösen ünnepeljük ezeket a költségeket, nem biztos, hogy eszünkbe jut megpróbálni enyhíteni ezeket. Pedig sokkal többet tehetnénk azért, hogy
- segítsük a hátrányosan érintett cégeket (amelyek beruházhatnak, hogy új területeken jelenjenek meg),
- segítsük az állásukat elvesztő munkavállalókat (átképzéssel és biztonsági hálóval),
- és támogassuk a lepusztult közösségeket.
Ha nem ismerjük fel ezeket a nüansznyi különbségeket, az megnyitja az utat a túlzott mértékű teremtő rombolás és a diszrupció előtt, amelyet a Szilícium-völgy az elmúlt évtizedekben ránk kényszerített. A jövőre nézve három alapelvnek kell vezérelnie a megközelítésünket, különösen, ha a mesterséges intelligenciáról van szó.
- Először is, a globalizáció esetéhez hasonlóan azok megsegítése rendkívül fontos, akik károsultjai a globalizációnak, és ez nem lehet utólagos szempont. Másodszor, nem szabad azt gondolnunk, hogy a diszrupció elkerülhetetlen. Amint azt egy korábbi írásomban kifejtettem, a mesterséges intelligenciának nem kell a munkahelyek tömeges megszűnését okoznia. Ha azok, akik megtervezik és alkalmazzák a mesterséges intelligenciát, csak az automatizálást tartják szem előtt (ahogyan azt a Szilícium-völgy sok titánja szeretné), akkor a technológia csak még több nehézséget fog okozni a dolgozó emberek számára. De vonzóbb alternatív folyamatok is kialakulhatnak. Elvégre is a mesterséges intelligencia óriási potenciállal bír arra vonatkozóan, hogy a munkavállalók termelékenyebbé tegye, például azáltal, hogy jobb információkkal látja el őket, és felkészíti a munkavállalókat az összetettebb feladatok elvégzésére.
- A teremtő rombolás elméletének imádata nem terelheti el figyelmünket ezektől az ígéretesebb forgatókönyvektől, vagy attól a torzított irányvonaltól, amelyet jelenleg követünk. Ha a piac nem tereli az innovációs energiát a társadalom számára kedvező hatásokkal járó irányba, a közpolitika és a demokratikus folyamatok sokat tehetnek azért, hogy a folyamatok a helyes irányba tartsanak. Ahogyan számos ország már bevezetett támogatásokat a megújuló energiaforrások terén történő innováció ösztönzésére, úgy lehet többet tenni a mesterséges intelligenciából és más digitális technológiákból származó károk csökkentésére is.
- Harmadrészt azt kell kiemelni: nem szabad elfelejtenünk, hogy a meglévő társadalmi és gazdasági kapcsolatok rendkívül összetettek. Ha ezek terén zavarok lépnek fel, az mindenféle előre nem látható következményekkel járhat. A Facebook és más közösségi médiaplatformok nem azt tűzték ki célul, hogy szélsőségességgel, félretájékoztatással mérgezzék a közbeszédet, és függőséget okozzanak. De a kommunikációnk módjának átalakítására vonatkozó igyekezetükben saját elveiket követték, ami szerint gyorsan kell cselekedni, majd utána elnézést kell kérni.
Sürgősen nagyobb figyelmet kell fordítanunk arra, hogy a diszruptív innováció következő hulláma milyen hatással lehet társadalmi, demokratikus és polgári intézményeinkre. Ahhoz, hogy a legtöbbet hozzuk ki a teremtő rombolásból, megfelelő egyensúlyt kell kialakítanunk az innovációt elősegítő közpolitikák és a demokratikus input között. Ha a technológiai vállalkozókra bízzuk intézményeink védelmét, akkor az azzal a kockázattal jár, hogy nagyobb mértékű rombolás (destruction) következik be, mint amire eredetileg számítottunk.
Copyright: Project Syndicate, 2024.
Daron Acemoglu
Az MIT (Massachusetts Institute of Technology) közgazdászprofesszora. Kutatásai többek között a politikai gazdaságtan, a gazdasági fejlődés és növekedés, a technológiai fejlődés, a jövedelmi egyenlőtlenség kérdéseire vonatkoznak.
Címlapkép forrása: Getty Images
