Nem csak a férfiaknak van helye az autóiparban
Gazdaság

Nem csak a férfiaknak van helye az autóiparban

Portfolio
Egyre több kutatás mutat rá, hogy az a vállalat, ahol férfi és női vezetők is részt vesznek a vállalatirányításban, üzletileg is sikeresebbek. Emellett számos tanulmány erősíti meg, hogy a vegyes csapatok a vállalat minden szintjén jobb termékeket és szolgáltatásokat fejlesztenek. A Bosch idén tizenegyedik alkalommal, négy helyszínen engedett bepillantást az autóipari innováció és gyártás világába a Lányok Napján. A Bosch maklári telephelyén a tudományok és a technológia iránt érdeklődő fiatalok a járműalkatrész-gyártással ismerkedhettek meg.

A kutatás-fejlesztés, informatika, vagy az autóipar világa hagyományosan inkább a férfiak terepe, a pályaválasztás előtt álló fiatal lányok pedig sokszor nem választanak férfiasnak gondolt munkaköröket. Ennek oka a kellő információk hiánya vagy épp a berögzült előítéletek. A Nők a Tudományban Egyesület által indított

Lányok Napja országos programsorozat célja, hogy a felsőtagozatos általános és középiskolás lányok figyelmét felhívja a természettudományi, technológiai, mérnöki és informatikai szakmákban rejlő lehetőségekre.

A Bosch idén négy helyszínen, a Bosch Budapest Innovációs Kampuszon, valamint a vállalatcsoport maklári, hatvani és miskolci telephelyein fogadta az érdeklődő fiatalokat, akik nemcsak betekintést kaptak a legmodernebb gyártási folyamatokba, hanem inspiráló női karrierutakkal is megismerkedhettek.

Mesterséges intelligencia és hipermodern robotok Makláron

A Bosch maklári telephelyén a tudományok és a technológia iránt érdeklődő lányok a járműalkatrész-gyártás folyamatával ismerkedhettek meg. A maklári üzemben a legmodernebb körülmények között, digitalizált, mesterséges intelligenciával támogatott környezetben készítik a járművek egyik legfontosabb részegységét.

Kormányműveket, kormányoszlopokat, kormánytengelyeket és felújított alkatrészeket szállítanak innen a világ több mint száz járműgyártójának.

A fiatalok idén a Servocom (haszongépjármű kormánymű) egységek alkatrészeinek gyártását és összeszerelését követhették nyomon, ahol emberi felügyelettel, magasan automatizált gépek dolgoznak összhangban a termékeken.

Emellett bepillantást nyerhettek a termékellenőr, a metrikus és az anyagvizsgáló munkatársak mindennapjaiba, akik funkcionális teszteket, dimenzionális (3D) méréseket, valamint különböző anyagvizsgálatokat végeznek, többek között röntgen segítségével. A gyárlátogatáson a maklári Bosch telephely munkatársai mutatták be a gyártási folyamatokat, akik – a sztereotípiákkal ellentétben – nőként is sikeres karriert építettek férfiasnak gondolt munkakörökben.

Sokszínűség, mint alappillér

Egyre több kutatás mutat rá, hogy az a vállalat, ahol férfi és női vezetők is részt vesznek a vállalatirányításban, üzletileg is sikeresebbek. Emellett számos tanulmány erősíti meg, hogy a vegyes csapatok a vállalat minden szintjén jobb termékeket és szolgáltatásokat fejlesztenek. A nők sikeres karrierjéhez ugyanakkor elengedhetetlen a rugalmas és családbarát munkakultúra, ezért a Boschnál számos eszközzel támogatják az egyedi élethelyzetek, a munka-magánélet egyensúlyának megteremtését, és kiemelt figyelmet fordítanak a munkába visszatérő édesanyákra is.

Címlapkép forrása: Bosch

Ricardo

Öröm van

Megjelent idehaza Carl Menger A közgazdaságtan alapelvei című 1871-es klasszikus műve. Tolle, lege!

Kasza Elliott-tal

3M Company

Nemrég írtam a Solventumról, levált az MMM-ről és áprilisban a tőzsdére ment. Minden MMM részvényes a 4 részvénye...

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Raiszi halálának beláthatatlan következményei lehetnek Iránra és az egész világra
Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Property X 2024
2024. május 29.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Portfolio AgroFood 2024
2024. május 22.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
autó