Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.
A felszín alatt azonban továbbra is jelen maradnak azok a dinamikák, amelyek az elmúlt hetekben kiélezték az izraeli-iráni feszültséget. Rövidtávon így bizonyosan nem készülhetünk háborúra, közép- és hosszútávon azonban ez egyáltalán nem zárható ki. Több jel is mutat arra, hogy a jelenlegi, feszült helyzet fent fog maradni, elég lesz egy szikra a háború kitöréséhez.
Az eszkalációs spirál okai
Ahhoz, hogy ezeket a jeleket lássuk, először is számba kell vennünk, hogy mi vezetett az elmúlt hetekben az iráni-izraeli viszony elmérgesedéséhez. A két ország között az 1979-es iráni iszlám forradalom óta komoly ideológiai feszültség látható: a Teheránban hatalomra kerülő (és azt azóta birtokló) iszlamista vezetés számára Izrael a gyarmatosítás és az amerikai vezetésű elnyomó világrend szimbóluma. Ennek megfelelően a palesztin ügy támogatása nem csak kötelesség, de Irán regionális stratégiájának egyik kulcsfontosságú eleme, amellyel a síita ország a szunniták körében is növelni tudja befolyását.
Az ideológiai ellenállás az évtizedek alatt stratégiai vetélkedéssé alakult át. Mivel Izrael katonai kapacitásaival – beleértve a nukleáris ütőképességet és a különböző high-tech eszközöket – Irán nem tudta felvenni a versenyt, ezért egy nemzetközi hálózat felépítésével igyekezett egyensúlyt teremteni. Ez a hálózat, amelyet az „ellenállás tengelyének” neveznek, magába foglalja a palesztin Hamászt, a libanoni Hezbollahot, vagy a jemeni húszikat is, valamint számos iraki és szíriai milíciát, amelyek közvetlen fenyegetést jelentenek Izraelre nézve.
A kölcsönös fenyegetettségérzés következtében a 2010-es évekre a két ország között kialakult egy árnyékháború. Ennek keretében a két fél inkább közvetetten lépett fel egymás ellen kisebb támadásokkal, amelyeket gyakran nem is vállaltak fel (ezzel is csökkentve az eszkaláció esélyét). Az eszkalációt elkerülendő a két ország kialakított egy sajátos szabályrendszert, amelyhez többé-kevésbé tartották magukat, és amely meghatározta, hogy mi engedhető meg kettejük között, és mi nem.
A 2024 áprilisi eszkaláció legfőbb oka, hogy az iráni-izraeli vetélkedést meghatározó szabályrendszert mindkét fél átlépte.
Izrael a Hamász 2023 október támadását követően teljesen átgondolta a biztonságpolitikai stratégiáját, és tanulva a palesztin szervezet esetéből, nem akarja tolerálni, hogy a határán olyan milíciák szabadon fejlődjenek, amelyek képesek az október 7-eihez hasonló támadásokra. Ehhez azonban az eddigieknél erőteljesebb fellépésre volt szükség: januárban az izraeli légierő már Bejrútban hajtott végre akciót, április 1-jén pedig egy damaszkuszi iráni diplomáciai létesítmény ellen léptek fel.
A vetélkedés új szabályai
Ezekkel az akciókkal Izrael felrúgta az Iránnal és szövetségeseivel folytatott vetélkedés eddigi szabályait. Ebben a helyzetben az iráni vezetők úgy érezték, hogy ha nem reagálnak erőteljesen, azzal azt mutatják, hogy Izrael következmények nélkül, egyre bátrabban léphet fel ellenük. Így tehát több forgatókönyvet latolgatva az iráni vezetés amellett döntött, hogy ők is ledöntenek egy tabut, és Izraelt közvetlenül, a saját területükről támadják meg.
Az iráni vezetés ezzel az Oroszország által is előszeretettel követett stratégiát alkalmazta: eszkalált annak érdekében, hogy de-eszkaláljon. Az elgondolás szerint ha hirtelen az egyik fél növeli a téteket, és mutatja, hogy képes egy az eddigieknél sokkal komolyabb támadásra, azzal el tudja rettenteni a másik felet a további katonai lépésektől.
Ez a taktika veszélyes tud lenni: az üzenetet félreérthetik, egy sikertelen támadás pedig épp ellenkező hatást válthat ki. Ebből a szempontból végülis az április 14-ei iráni támadás sikeres volt, több mint 300 rakéta és drón elindításával ugyan nem okoztak érdemi kárt Izraelnek, de mégis jelezték, hogy a vetélkedés szabályai megváltoztak.
Ezzel a labda átkerült Izrael térfelére, ahol az elmúlt héten több lehetséges opció is felmerült, hogy miként reagáljanak. A hírek szerint a kabineten belül is komoly vita folyt arról, hogy mennyire erősen válaszoljanak, a helyzetet pedig két szempont bonyolította.
- Egyrészt az amerikai kormány nagy nyomást helyezett Izraelre, hogy ne válaszoljon, és a védekezés 99%-os sikerét győzelemként megélve lépjen tovább.
- Másrészt a védekezés során kialakult egy ad hoc koalíció, amelynek fellépéséhez Izrael és több nyugati állam mellett arab országok, így például Jordánia, Szaúd-Arábia, az Emírségek és Katar is hozzájárultak. Ez a koalíció példanélkülinek tekinthető, amelyre a jövőben Izrael tud építeni – ugyanakkor egy Iránnal szembeni támadás esetén nem tudna már rájuk számítani.
Így tehát Izrael mindenki megkönnyebbülésére egy korlátozott támadással élt április 19-én, amelyben ugyan iráni területen, de egy katonai célpont ellen intézett egy laza támadást. Egy ilyen akció nem feszegette tovább a vetélkedés szabályait, sőt, a régi szabályokba is beleillett.
Ezzel Izrael kettős üzenetet küldött: nem akar eszkalálni, ugyanakkor ha akarja, képes az iráni légvédelmet kijátszani.
Az eszkaláció lehetőségei
Áprilist tehát sikerült katasztrófa nélkül átvészelni, és láthatóan jelenleg sem az izraeli, sem az iráni kormány nem akar háborút egymással. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy hátradőlhetünk, mert a mostanihoz hasonló helyzet szinte bármikor ismét kialakulhat, több okból kifolyólag is.
- Egyrészt a vetélkedés új szabályait nem csak mi nem tudjuk, de Irán és Izrael sem. Ezek a szabályok idővel alakulnak ki, és elsősorban nem közvetlen kommunikáció útján, hanem viselkedési formákra és azokra adott reakciók alapján. Ebben a helyzetben a tévedés, az elkalkulálás lehetősége folyamatosan magas – mint ahogy április 1-jén Izrael sem gondolta volna, hogy Irán oldaláról a damaszkuszi akció ilyen válaszlépést szülhet.
- Másrészt a gázai konfliktus továbbra sem oldódott meg, a regionális feszültségek pedig fennmaradtak. Ahogy telnek a hetek, úgy egyre kisebb esély van az Izrael és a Hamász közötti megállapodásra, úgy tűnik ugyanis, hogy a Gázában fogvatartott túszok túlnyomó többsége halott. Ez csökkenti a megállapodási nyomást az izraeli kormányon, amely eddig is a Hamász teljes eltörlését prioritizálta.
- Harmadrészt a két ország továbbra is fenyegetést jelent egymásra, és ez a fenyegetés csak növekedni fog. Irán folytatni fogja a hálózatának építését, Izrael pedig fel fog lépni a hálózat tagjaival szemben. Ha vége is lesz a gázai válságnak (amire ma kevés esély mutatkozik), akkor könnyen elkezdődhet a libanoni válság és a Hezbollah visszaszorítása.
- Negyedrészt ugyan a két ország vezetése ma racionálisan cselekedett, ez nem jelenti azt, hogy mindig így fognak. Iránt és Izraelt is keményvonalas politikusok irányítják, akiknek a támogatói elvárják tőlük, hogy keményebben lépjenek fel a másikkal szemben. Különösen igaz ez, ha mindkét kormányban teret nyer az elképzelés, hogy a háború elkerülhetetlen, és a kérdés az, hogy ki és hogyan robbantja ki. Egy ilyen jóslat gyakran önbeteljesítővé válik.
Ebben a helyzetben Európa két dolgot tehet:
- egyrészt fenntarthatja és építheti a kommunikációs csatornákat, elsősorban Iránnal, hogy mindig legyen lehetőség de-eszkalálni, és megbeszélni a helyzetet.
- Másrészt pedig megmaradt korlátozott befolyását felhasználva, az arab országok bevonásával igyekezhet ösztökélni Izraelt a gázai válság és a libanoni helyzet békés megoldására.
Bármilyen kilátástalan is egy helyzet, a térség politikusai már bizonyították, hogy ha megvan a politikai akarat, akkor mindig vissza lehet táncolni a szakadék széléről.
Címlapkép forrása: Getty Images
