2004-ben Csehország után a szűken vett régió (a más ligában játszó Szlovénia nélkül) második legfejlettebb gazdaságként csatlakoztunk a közös piachoz: ekkor a magyar egy főre jutó GDP az uniós átlag 62,8 százalékát tette ki (a cseheké 80,7 százalék volt). A tavalyi év adatai szerint e tekintetben a tőlünk húsz éve távolinak tűnő lengyelek és románok is elénk kerültek a rangsorban, Horvátország is szűkítette a különbséget. Egyedül északi szomszédunkkal szemben sikerült megőrizni a két évtizeddel ezelőtt meglévő előnyt.
Az egy főre jutó GDP az uniós átlag százalékában(%, illetve százalékpont, PPS) | |||||
2004 | 2023 | Változás (%-pont) | |||
Csehország | 80,7 | Csehország | 90,9 | Románia | 43,3 |
Magyarország | 62,8 | Lengyelország | 79,7 | Lengyelország | 28,2 |
Szlovákia | 58,6 | Románia | 78 | Horvátország | 16,2 |
Horvátország | 56,6 | Magyarország | 76,4 | Szlovákia | 14 |
Lengyelország | 51,5 | Horvátország | 72,8 | Magyarország | 13,6 |
Románia | 34,7 | Szlovákia | 72,6 | Csehország | 10,2 |
Forrás: Eurostat, Erste |
Ennél még kiábrándítóbb képet mutatnak az egy főre eső fogyasztás adatok.
Szorosan összefügg az egy főre eső megtermelt jövedelemmel (más néven GDP/fő), de a lakosság részéről még kézzelfoghatóbb fejlettségi mutató az AIC (actual individual consumption), amely a háztartások fogyasztását teszi fajlagossá. Szintén másodikként álltunk az ajtó előtt 2004-ben, ugyanakkor majd két évtizeddel később a régióban utolsóként állunk, a térség átlagos teljesítményétől messze elmaradó javulással.
Az egy főre jutó tényleges fogyasztás az uniós átlag százalékában | |||||
2004 | 2023 | Változás | |||
Csehország | 70,9 | Románia | 83 | Románia | 43,7 |
Magyarország | 61,9 | Lengyelország | 82,9 | Lengyelország | 26,5 |
Horvátország | 61,3 | Csehország | 79,8 | Szlovákia | 21,9 |
Lengyelország | 56,4 | Horvátország | 77,6 | Horvátország | 16,3 |
Szlovákia | 54,8 | Szlovákia | 76,7 | Csehország | 8,9 |
Románia | 39,3 | Magyarország | 68 | Magyarország | 6,1 |
Forrás: Eurostat, Erste |
A gazdasági közvéleményt szorosan követők a sajtóból már értesülhettek a fenti állapotról, folyamatról, de adódik a kérdés, hogy mi állhat ennek hátterében. A magyarázó tényezők minden igényt kielégítő feltárása 100 oldalas nagyságrendű terjedelmet igényelhet, most csak a leginkább szembetűnő mozgatórugókra igyekszünk fókuszálni. Ezeket listázva:
- gazdaságszerkezet/termelékenység,
- uniós források felhasználása,
- kifektetés/turizmus szerepe.
Egyértelműen közös az elmúlt húsz évben gyengébben teljesítők körében a feldolgozóipari, azon belül is a járműipari kitettség.
Az autóiparhoz köthető kapacitásbővítések és munkahelyteremtések többségében alacsony hozzáadottértéket előállító tevékenységeket hoztak a gazdaságokba, melyek jelentősen csökkentik a munkaerő átlagos termelékenységét és üvegplafont helyeznek a jövedelemtermelő-képességük fölé. A munkaalapú gazdaság zászlója alatt jelentősen javult a hazai foglalkoztatottság, különösen az elmúlt tizenöt évben, ugyanakkor figyelemreméltó, hogy Lengyelország még nagyobb mértékű munkapiaci bővülést tudott elérni, ráadásul számottevőbb hatékonyságjavulás mellett.
Közös faktor a 2004 vagy azután csatlakozók körében a jelentős forrásbeáramlás a különböző, elsősorban kohéziós alapokból. E tekintetben az összehasonlítás alkalmas előző, 2014-2020-as ciklusban hazánk Horvátország után a második legtöbb uniós támogatásban részesült GDP-arányosan, ami szintén jelzi: adottak voltak komoly lehetőségek, ugyanakkor a kiaknázás szempontjából nem lehetünk elégedettek.
Az előző uniós költségvetési ciklusból igénybe vett források, 2014-2020 | ||
mrd EUR | GDP %-a | |
Horvátország | 10,8 | 14,4 |
Magyarország | 26,6 | 13,6 |
Lengyelország | 88,3 | 11,8 |
Szlovákia | 14,4 | 11,8 |
Bulgária | 9,5 | 10,2 |
Románia | 32,7 | 10,1 |
Csehország | 25,4 | 8,3 |
Forrás: Európai Bizottság, Erste |
Ezeken kívül két, hasonló természetű tényező még mindenképpen megemlítésre szorul: az egyik a kifektetés, a másik a turizmus. Megfigyelhető, hogy az elmúlt 20 évben érdemi növekedést mutat a magyar GNI/GDP, aminek egyik fő forrása a hazai gazdasági szereplők külföldi érdekeltségeinek bővülése és ebből adódóan az általuk megtermelt jövedelem mennyisége. A kifektetés tehát nem újkeletű jelenség. Legtöbbször az irány nem feltétlenül uniós piac, de mindenképpen magyarázat lehet az itthon megtermelt kevesebb jövedelemre, hogy szignifikánsan megnőtt a külföldön zajló (újra)befektetés. Másfelől a turizmus: leginkább az ország adottságai miatt számottevőek a magyarok külföldi utazásai – főként az elmúlt két évtizedben a legjobb teljesítményt mutató lengyelekkel és románokkal összevetve – melyek során más országokat, nagyrészt a régiós versenytársakat „támogatjuk” az előremenetelben.
A makromérleg főként fejlettség tekintetében elég vegyes, mondhatni keserédes.
A helyzet azonban jobb a piacok szintjén. A magyar tőkepiacot az uniós csatlakozás előtt a külföldi alapkezelők alapjai elsősorban befektetési célpontként kezelték. 2003 nyara lehetett, amikor egy prominens alapkezelő – egy kósza gondolatként – felvetette, hogy itt lenne az ideje, hogy irodát nyissanak Budapesten, azaz mint a háztartási megtakarítások egy részének alapjaikba való csatornázásának lehetőségén gondolkozott. Nem kellet sokáig várni. A csatlakozás előestéjén meg is érkeztek az első alapok Magyarországra, s ezzel már nem csak a részvénypiacon, hanem a befektetési alapok tekintetében is elérhetővé váltak a külpiacok a magyar háztartások számára. Akkoriban Ausztriában a háztartások megtakarításainak mintegy 2,5 százaléka került „kifektetésre”, amely mostanra 4-5 százalék közé növekedett. Itthon pedig nulláról egy százalék fölé emelkedett ez az arány mostanra. Ezzel a befektetési lehetőségek terén folyamatos felzárkózásban van Magyarország a fejlett piacok felé.
S persze nem csak a „kifektetésekben” zárkóztunk fel, hanem a pénzügyi megtakarítások is nagyot emelkedtek. Míg 2004-ben a megtakarítások a GDP 86 százalékára rúgtak idehaza, addig mostanra ez 130 százalék környékére emelkedett. (Sőt, 2020-21-ben a 140 százalékot is meghaladta. Az elmúlt egy-két évben az infláció egy keveset megevett belőle, ami nem csak hazai jelenség.) Ugyanezen idő alatt Ausztriában 160 százalékról 175-re változott ez a szám, de itt is volt közben magasabb ez az érték. Az évtized elején itt is csúcsra futott, 200 százalék feletti értékekkel. Összeségében a kezdeti 74 százalékpontos lemaradásunk 20 év alatt 49 százalékpontra csökkent. Ha pedig marad a tendencia, akkor már csak 40 évet kell várnunk, hogy ezen a téren utolérjük a sógorokat, hiszen 20 év alatt 25 százalékpontot dolgoztunk le, s még hátra van cirka 50.
A részvénypiacon, ha felszínesen szemlélődünk, akkor szintén láthatunk valamiféle EU-hatást. A BUX index komoly emelkedést produkált, mind az 1996-os OECD, mind a 2004-es EU-csatlakozáskor. Persze ebben azért komoly szerepet játszott az általános piaci hangulat, na meg egyedi tényezők is.
1996-ban a Horn-kormány reformjai, piacbarát és egyensúlyjavító intézkedései játszottak fontos szerepet a tőzsdei privatizációs hullám mellett. Ebben az évben a BUX világelső volt a 170 százalékos emelkedéssel, amelyet 144 százalékkal a török, 141-gyel pedig az orosz piac követett. A varsói WIG pedig lecsúszott a dobogóról (82 százalék).
A 2004-es csatlakozást követő egy évben is imponzáns volt az emelkedés, 55 százalék, de ebben azért az általános jó piaci hangulat is jelentős szerepet játszott. Így ez a teljesítmény már „csak” a 14. helyre volt elég a világranglistán, míg a cseh PX 62 százalékos emelkedéssel 11. lett. Azért az vigasztaló, hogy a jó teljesítmény, a dinamikus emelkedés három évig tartott.
Összehasonlítva néhány index teljesítményét a BUX-szal, meglepődve láthatjuk, hogy a magyar piac egész jó teljesítményt nyújtott.
Pedig szinte végig aggódhattunk valamin (a kapitalizmus sajátossága). 2008-2009-ben a pénzügyi váláság, majd a különadók, aztán Covid, majd infláció jött. A 20 év nagyobbik része inkább aggodalommal telt. Az átlagos éves emelkedés mégis 9 százalék felett alakult, amivel megvertünk számos nagy indexet, s a régiós indexeket is. Persze ezt óvatosan kell kezelni. Hiszen az S&P500, a PX, a CROBEX és a BELEX15 sem „total return” hanem „ár” index. Azaz az index értékébe nem számítanak be az osztalékok. Viszont a BUX, a DAX, s a WIG indexekben ez figyelembe van véve, ezért alapvetően nagyobb a teljesítményük.
Összességében azt mondhatjuk, hogy a csatlakozáshoz fűzött várakozásoktól és a versenytársak egy részétől is egyelőre elmaradt a magyar gazdasági teljesítmény, miközben a pénzügyi, tőzsdei oldalon jobb a teljesítményünk. Fontos megjegyezni, hogy az EU-tagság jelentősége – bár jelentős többletforrásokhoz juttatja az országot – nem elsősorban a támogatásokban, a nettó haszonélvező/befizető kérdésben keresendő. A legfontosabb a klubtagság, a közös, EU-s piachoz tartozás, ami beruházási projekteken keresztül értékesebbé tesz minket (szemben a nem tagországokkal) akár az unión belüli, akár az EU-n kívüli befektetők előtt, valamint egy általános bizalmat is sugároz a piacok felé a közös intézmény- és jogrendszer alkalmazása révén. Ezért vigyázzunk rá a későbbiekben is!
Címlapkép forrása: Getty Images