Az orosz energiaipari óriás Gazprom számos jogi csatározásba keveredett az orosz gáz még megmaradt európai vásárlóival és a tranzitcégekkel, ami a Krím 2014-es orosz annektálását, majd az ukrajnai konfliktusban való részvételét követő politikai következményekből fakad. A legfrissebb fejlemény, hogy egy választottbírósági ítéletben a Kreml felügyelete alatt álló társaságot elmarasztalták, kimondva, hogy nem teljesítette szerződéses kötelezettségeit.
Az ügyben egy meg nem nevezett európai gázcég úgy kaphatja meg a kártérítését a Gazprom szerződésszegése után, hogy más cégek kifizetéseit zároltathatja. Bár nem közvetlenül érintett ebben a szerződésben, de az OMV osztrák energetikai vállalat lehet a nagy vesztes a választott bírósági ítélet miatt: ez ugyanis olyan végzést tartalmaz, amely elrendeli, hogy a Gazprom megmaradt európai ügyfelei a kapott orosz gázért fizetett összegeket a pergyőztes európai vállalat számláira irányítsák át, mivel a kártérítés érvényesítését Oroszországban lehetetlennek tartják.
Az OMV, amely jelenleg szinte az összes vezetékes gázt Oroszországból importálja, közölte, hogy amennyiben a végzés végrehajtják, az OMV Gas Marketing & Trading leányvállalatának a Gazprom Exporttal kötött gázszállítási szerződése szerinti kifizetéseket a Gazprom Exportnak való átutalás helyett az európai energetikai vállalat felé kell teljesítenie. Az OMV számára azonban jelenleg nem ismert, hogy egy ilyen végrehajtásra sor kerülhet-e, és ha igen, mikor.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább.
December 1-17. között féláron adunk 2 havi Signature PRO előfizetést!
Használd a KARACSONY2025 kuponkódot a "KUPON BEVÁLTÁSA" mezőben, és élvezd a prémium elemzéseket, hírleveleket, kedvezményes konferenciajegyeket és online klubokat!
Siess, mert a 2 havi akciós előfizetést csak december 17-ig tudod aktiválni, ne maradj le, részletek ITT!
További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!