Nagy változtatásokra készül a kormány az iskolákban
Gazdaság

Nagy változtatásokra készül a kormány az iskolákban

Portfolio
A köznevelési törvény módosításával egységes szabályozást hozna létre az iskolákba be nem vihető, illetve bevihető, de korlátozottan használható tárgyakra vonatkozóan a kormány - ezzel többek között megteremtik a lehetőségét a mobiltelefon iskolai használatának korlátozására.

A hétfőn, a választás másnapján megjelent törvényjavaslat elfogadása esetén a kormány rendeletben fogja meghatározni azon tárgyak körét, amelyet "a tanuló a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez való jogra, az egészséghez való jogra, az oktatás zavartalanságának biztosítására, valamint a köz érdekére, közbiztonságra tekintettel"

a nevelési-oktatási intézménybe nem vihet be, egész pontosan ezeket az eszközöket megőrzőben, öltözőben lesznek kötelesek elhelyezni.

A törvényjavaslat indoklása szerint az iskolákban a közelmúltban a társadalom jogos felháborodását kiváltó esetek történtek a tanárokkal, illetve a diákokkal szemben. Ezek a verbális, vizuális, illetve fizikai támadások az online és az offline térben egyaránt előfordultak.

A tervezet szerint

a tanároknak és az iskolaőrnek jogosultságuk lesz arra, hogy a diák csomagját és tárolóhelyiségét átvizsgálhassák.

Az indoklás külön kitér a mobiltelefonra, a jogalkotó pontosan így fogalmaz ezzel kapcsolatban: "az iskolai mobiltelefon-használat jelentős mértékben eltereli a diákok figyelmét a tanulásról, emellett az internetes zaklatásra is lehetőséget teremt. Jelenleg az iskolák házirendje jogosult rendelkezni erről a kérdésről, azonban

az okostelefonok egyre nagyobb elterjedése miatt szükséges egy egységes szabályozás, amelyet minden intézményben alkalmazni lehet.

A törvényjavaslat benyújtásával tehát a kormány megteremtette a lehetőségét a telefon iskolai használatának korlátozására, a pontos részletek azonban később fognak kiderülni, várhatóan kormányrendelet formájában, és akkor fény derülhet arra, hogy az egyes iskoláknak milyen felhatalmazásaik lehetnek akár a diákok okostelefon-használatának korlátozására, tiltására.

Az ügy egyébként nem teljesen előzmények nélküli Magyarországon, pár hónappal ezelőtt ugyanis szóba került a Belügyminisztériumnál is a téma. Rétvári Bence, a minisztérium parlamenti államtitkárának tavaly októberi megszólalása alapján bár arra lehetett következtetni, hogy itthon nem várható radikális változtatás, de a BM hozzátette:

a mobil elektronikai eszközök negatívan befolyásolhatják a gyermekek társas és szociális viszonyait, vagy káros hatással lehetnek verbális kommunikációjukra.

A teljes tiltást egyébként a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke, Horváth Péter nem szorgalmazná, elmondva: „Az eszközök így vagy úgy, de mindenképp bejutnak az intézményekbe,

a zéró tolerancia helyett inkább az optimális használatra kellene törekedni.

Címlapkép forrása: Getty Images

MNB Intézet

Fánk-hatás 2.0

A Covid-járvány kitörése után kiköltözési hullám indult el a nagyvárosokból, jelentős áremelkedést okozva a környező településeken. Vajon mennyiben változott azóta a helyzet? Visszarend

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ez aztán a fordulat a Dunaferr

Könyvelő

Könyvelő
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
2024. június 12.
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Future of Finance 2024
2024. szeptember 17.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.

Díjmentes online előadás

Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?

Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.

Ez is érdekelhet
szavazás 2024 szavazólapok érvénytelen főpolgármester-választás