Portfolio signature

Felszállt a kínai sárkány: most lehet rajta nagy pénzt keresni?

Óriási gazdaságélénkítő csomagot jelentett be a héten a kínai jegybank és a kormány. Kínának szüksége is van erre, hiszen a gazdasági növekedés lassul, az eddigi növekedési modell már a határait feszegeti. Az ország részvénypiaca évek óta csak szenved, azonban hosszú ideje most először talán látszik a fény az alagút végén és eljöhet e trendszerű részvénypiaci emelkedés Kínában is.

Ez a hét biztosan különlegesen szép emlékként marad meg a kínai befektetők körében, hiszen óriásit emelkedtek a kínai részvényindexek, miután a jegybank bevetette a teljes arzenálját. A bejelentések sorozata annyiban nem volt váratlan, hogy már az amerikai jegybank 50 bázispontos kamatcsökkentése után lehetett látni, hogy végre a fejlődő országok a saját problémáikkal kezdhetnek el foglalkozni. Egy korábbi cikkünkben utaltunk is rá, hogy most jöhet el az ideje a nagyobb kínai gazdaságélénkítő-csomagnak.

Mit is csinált a jegybank pontosan?

  • Az egy hetes repo kamatát 20 bázisponttal 1,5%-ra csökkentették, továbbá a jegybank 30 bázisponttal 2,3%-ról 2%-ra csökkentette a középtávú jegybanki hitelkamatokat.
  • A kötelező tartalékrátát 0,5 százalékponttal csökkentették.
  • A meglévő lakáshitelek jelzálogkamatát a jelenlegi (alacsonyabb) jelzálogkamatokhoz igazították. A második lakásra a minimálisan elvárt önerőt 25%-ról 15%-ra csökkentették.
  • 500 milliárd jüan (71 milliárd dollár) részvénystabilizációs csomagot is bemutattak.

A fentiekből is látható, hogy a jegybank a teljes eszköztárát bevetette a gazdaság stabilizálása érdekében. Most pedig a legnagyobb kérdés az, hogy ezek az intézkedések elégségesek-e ahhoz, hogy a kínai részvénypiac tartósan emelkedni tudjon. Ehhez azt a kérdést kell megválaszolni, hogy a mostani bejelentések képesek lehetnek-e a kínai gazdaság valós problémáit kezelni.

Amire választ kaphat cikkünkben:

  • Megérkezett a várva várt kínai gazdaságélénkítő csomag
  • Mik ezek az intézkedések és képesek lehetnek kezelni a kínai gazdaság problémáit?
  • Hogyan hatnak a mostani eseményekre a részvénypiacokra
  • A kínai rally csak egyszerű fellángolás, vagy egy hosszabb ideig tartó trend kezdete?

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés