FONTOS Itt a kormány hivatalos javaslata: akár háromszor is hozzányúlhatunk a nyugdíjpénzünkhöz
Rendkívüli bejelentés jött a kormánytól a Dunaferr ügyében
Gazdaság

Rendkívüli bejelentés jött a kormánytól a Dunaferr ügyében

Rendkívüli sajtótájékoztatót hirdetett a Nemzetgazdasági Minisztérium kedd kora délutánra, miután felgyorsulni látszanak a kellemetlen fejlemények a dunaújvárosi vasmű ügyében: az egyik utódcég ellen felszámolási eljárást kezdeményezett a tartozások miatt az ISD Power áramszolgáltató. Közben a tárca korábban azt közölte: az új tulajdonos "mindent megígért, de szinte semmi sem teljesült". Az államtitkárok elmondása szerint az NGM készen áll a beavatkozásra attól függően, hogy milyen forgatókönyv valósul meg a következő napokban, hetekben a cég működését illetően. Időközben kérdéseinkkel megkerestük a vasműt működtető Liberty Dunaújvárost, ahonnan kedd este kaptunk választ.

Az NGM eseményén Lóga Máté gazdaságstratégiáért, iparért, pénzügyi forrásokért és makrogazdasági elemzésért felelős államtitkár, Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár volt jelen a minisztérium részéről.

Lóga Máté a közelmúlt fejleményeinek felidézésével indította a sajtóeseményt. Sajnálatos módon Dunaújvárosban 2022 végére egy fizetésképtelen helyzet állt elő a korábbi külföldi menedzsment és gyenge tulajdonos tevékenysége miatt. A Dunai Vasmű működése addigra ellehetetlenült, melynek nyomán több ezer munkavállaló került veszélybe - emlékeztetett az államtitkár, aki felidézte azt is, hogy a kormány és a térség országgyűlési képviselője rengeteget tett a vállalat megmentése érdekében. A dolgozók is nagy áldozatokat hoztak a cég túlélése érdekében az államtitkár ismertetése szerint. Az állam több hónapon át fizette a vasműs dolgozók bérét - idézte fel.

Az üzem annyira rossz állapotban volt, ami már akkor egy nagyon nehéz talpra állási időszakot vetített előre. Ebben a talpra állási időszakban az NGM mindent megtett, hogy működjön a gyár, Lóga Máté külön megemlítette Fábián Gergely korábbi államtitkár személyét és tevékenységét.

Beszélt arról is, hogy a Liberty Steel 2022 decemberében a gyár megsegítésére sietett és ez volt az a cég, amely sikeres pályázat keretében vásárolta meg a vasművet. Ezt követően 100 napos programot hirdetett az új tulajdonos, legfőképpen azt vállalta, hogy a dolgozók megélhetését elősegíti, azonban sajnálatos módon ebben csekély előrelépés történt az államtitkár értékelése szerint.

2024 szeptember végére a Dunai Vasmű ismét nehéz helyzetbe került, mivel a tulajdonos vállalásai csak kis mértékben teljesültek.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a teljes európai acélipar nehéz helyzetben van.

Bizonytalanná vált a vasmű működése, sajnálatos módon

a Liberty fizetésképtelenséget mutatott a mai napon, ezért felszámolási eljárást kezdeményeztek a Liberty két leányvállalata ellen.

Folyamatos kapcsolatot tartunk fent a Libertyvel, egyeztetünk velük a jövőbeli lépéseiről - jelezte. Majd megismételte az NGM korábbi közleményének állítását: felhívták a cég figyelmét, hogy időben rendezze a bérek kifizetését és a dolgozók biztonságban legyenek.

Ma találkoztam a két szakszervezet vezetőivel, a kialakult helyzetről tárgyaltunk - mondta Czomba Sándor az eseményen. Szerinte már korábban látszódott a szakszervezetek értékelése szerint, hogy a Liberty nem képes teljesíteni a korábbi nagyívű vállalásait, hiszen az alapvető kötelezettségeit sem teljesítette időben.

Segíteni fogjuk a munkavállalókat, ami attól is függ, hogy a következő napokban, hetekben mi történik a vasművel

- vetítette előre Czomba Sándor, aki ezen a ponton kitért arra, hogy érkezik az október 10., ami a fizetések teljesítésének határideje. Ezzel azt sugallta, hogy már a következő hónapokban kiderülhet, hogy valójában mi a helyzet, pénzügyi állapot a tulajdonos cégnél.

Az NGM készen áll beavatkozni, minden eszközzel

A Portfolio azon kérdésére, hogy az NGM-et mennyire érte váratlanul a felszámolási eljárás kérelmezése, Lóga Máté kifejtette: vannak kiemelt szektorok, amelyek gyengélkedése miatt több figyelmet fordít a tárca a szektort alkotó főbb vállalatokra. "A Dunaferr kapcsán ez a figyelem hatványozott volt, folyamatosan figyeltük a történéseket, ez a mostani fejlemény egy jogi aktus" - mondta az államtitkár. Amikor az államtitkárt arról kérdeztük, hogy milyen jövőbeni forgatókönyvekkel számol a tárca, Lóga Máté úgy felelt: a kérelmezett eljárás folytatásával kapcsolatos fejleményeket kell megvárni, de előrevetítette, hogy

ahogy eddig is, ezután is gyorsan tudunk dönteni, beavatkozási eszköztárunk széles körű, és folyamatosan próbáljuk újítani.

Azt is hozzátette: ha születik egy lépés, akár jogi, akár vállalati részről, arra gyorsan tudunk reagálni. Azt is megemlítette, hogy ezeket a vállalati lépéseket a következő órákban is képesek látni.

A felszámoló munkáját nem kommentálta Lóga Máté, mert leszögezte, hogy a felszámolók a kormánytól függetlenül működnek. Így nem reagált Lóga Máté arra a felvetésre, hogy a Dunaferr értékesítése során látták-e azt, hogy a Liberty Steel háza táján nem volt minden rendben.

Nemzetközi cégcsoportról van szó, ezért a Liberty külföldi leányaival kapcsolatos fejleményeket is követtük, tartottuk az ottani kollégákkal is a kapcsolatot - mondta Lóga Máté. Generálisan fogalmazott a Dunaferr értékesítése kapcsán úgy, hogy akkor ez tűnt a jó megoldásnak.

Érdeklődésünkre Czomba Sándor arról is beszélt, hogy foglalkoztatási szempontból minden térséget monitoroz az államtitkárság, de a vasmű esetében az aktuális trendekkel is tisztában vannak. Példaként említette meg, hogy a legutóbbi, szakszervezetekkel történt tárgyalásukon tudták meg azt, hogy ma reggel 8 vasutas mondott fel, akik kulcsfontosságú dolgozók. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyárt működtető cégek helyzetén múlik több más szervezet közeljövője is: megemlítette a területen működő papírgyárat, az orvosi oxigéngyárat, vagy a szakképző iskolát, amelynek a fűtése múlik a jelenlegi helyzeten.

Nem zárta ki Czomba Sándor, hogy merülnek majd fel problémák, amelyek foglalkoztatási intézkedés alkalmazását igénylik és szerinte itt nem hetekről vagy hónapokról van szó, hanem

az is lehet, hogy napokon belül megoldásért fog kiáltani ez a helyzet.

Érdeklődésünkre, miszerint a mostani helyzet miatt nemcsak a közvetlen vasműs dolgozók kerülnek nehéz helyzetbe, hanem a beszállítók, vagy közvetve más szolgáltató cégek, azt is kifejtette, hogy a cég elmúlt években látott szenvedése miatt a korábbi beszállítók sincsenek már olyan számban a gyár körül.

Ennek ellenére a térségben nem romlott a munkaerőpiaci helyzet, nem lett több regisztrált munkanélküli - értékelte az elmúlt évek fejleményeit.

A nehézségek ellenére a távozó dolgozók döntő többsége el tudott helyezkedni - tette hozzá.

Korábbi cikkünkben arra mutattunk rá, hogy 2013-ban még 5000 fő volt a központi vasműs cég létszáma, mára ez konszolidált szinten 3400 fő körül van. Vagyis 1 évtized alatt több ezer emberről beszélünk, akiket a térség munkaerőpiacának fel kellett szívnia (Dunaújváros és környéke, valamint szélesebb értelemben Paks és Székesfehérvár).

Czomba Sándor arra is kitért, hogy első körben nyilván a leginkább mobilisak távoztak a gyárból, az átlagéletkor az üzemben 50 év, és 440 munkavállaló van, aki 5 éven belül eléri a nyugdíjkorhatárt. Ezzel arra kívánt utalni, hogy "minden keresztmetszetben látják és vizsgálják a jelenlegi helyzetet".

Később előrevetítette, hogy szükség esetén munkahelymegőrzéssel, munkahelyteremtéssel és átképzéssel kapcsolatos programokban ölthet testet a konkrét megoldás. Betárazunk minden eszközzel, amire csak szükség van, de bízunk abban, hogy rendeződik a helyzet - fogalmazott az államtitkár.

lóga máté czomba sándor ngm dunaferr liberty steel vasmű
Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelõs államtitkára (j) és Lóga Máté, az NGM gazdaságstratégiáért, iparért, pénzügyi forrásokért és makrogazdasági elemzésért felelõs államtitkára a dunaújvárosi vasmû helyzetérõl tartott sajtótájékoztatón a minisztériumban 2024. október 1-jén. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Előzmények

A mostani sajtótájékoztató közvetlen előzménye, hogy a dunaújvárosi vasmű utódcégeit energiával ellátó ISD Power (amely szintén felszámolás alatt van 1,5 éve) kedden bejelentette, hogy mivel a Liberty Steel tulajdonában álló Dunarolling Dunai Vasmű Kft az elmúlt 1 év során jelentős tartozást halmozott fel az energiaszolgáltató felé, a mai napon felszámolási eljárást kezdeményezett a Dunarolling Kft-vel szemben. Az ügyben szinte azonnal közleményt adott ki a vasmű sorsát eddig közelről követő és támogató, iparpolitikáért egyébként felelős Nemzetgazdasági Minisztérium, amelyből lényegében kiderült: a vasmű legújabb szenvedéseiért a Liberty Steelt terheli a felelősség és mintha levette volna a kezét a társaságról, az elmúlt évek aktív támogatása és a gyár megmentésében való közreműködés után. Az NGM ugyanis úgy fogalmazott többek között, hogy 1) a dunaújvárosi vasmű helyzete is bizonytalan, 2) a Liberty mindent megígért, de szinte semmi sem teljesült, 3) a gyár újraindítása érdekében vállalt 100 napos program végrehajtása terén “csekély előrelépés történt” a tulajdonos részéről, 4) a tulajdonos zöld acéllal kapcsolatos kezdeményezései sem mutatnak eredményt.

Amivel konkrétan elégedetlen a minisztérium

Az NGM felrótta az új tulajdonosnak a kedd délelőtti közleményében, hogy a 100 napos programban miket vállalt és milyen vállalások teljesítését mulasztotta el:

  • "stabilizálja és felfuttatja a termelést (2024 februártól 4 hónap alatt, fokozatosan kellett volna felfuttatni a termelést 0-ról 100 ezer tonna/hó értékre, amelytől messze elmarad a Liberty),
  • integrálja a beszerzési rendszereket, és beszállítói együttműködéseket alakít ki.
  • De legfőképpen azt vállalta, hogy hosszú távon biztosítja a vasműben dolgozók megélhetését és folyamatosan fejleszti a béreket".

Címlapkép forrása: MTI/Koszticsák Szilárd

Ricardo

Nobel

Daron Acemoglu, James Robinson és Simon Johnson kapták megosztva az idei közgazdasági Nobel-díjat \"az intézmények kialakulásának és a jólétre gyakorolt hatásának tanulmányozásáért\". Ace

Kiszámoló

Jövőre megszűnik az Ügyfélkapu

2025 január közepétől már nem fogsz tudni belépni a magyarorszag.hu oldalra az Ügyfélkapu segítségével, így semmilyen elektronikus ügyintézést nem tudsz majd elvégezni. A változás szüks

Holdblog

Két Földet fogyaszt el Magyarország

Évről évre egyre korábban jön el a túlfogyasztás napja, az a nap, amikor az emberiség éves fogyasztása meghaladja a Föld átlagos eltartóképességét. Ez az a... The post Két Földet fogyaszt

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Belenyúl a kormány a nyugdíjpénztári megtakarítások szabályaiba, kijöttek a részletek!
Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024
2024. november 27.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
napelem hazteto EM 2