Ueda kiemelte: "A japán gazdasággal és árakkal kapcsolatos bizonytalanság továbbra is nagy. A tengerentúli gazdaságok, köztük az Egyesült Államok gazdaságának kilátásai továbbra is bizonytalanok, miközben a pénzügyi piacok instabilak – mondta.
A BOJ márciusban megszüntette a negatív kamatlábakat, júliusban pedig 0,25%-ra emelte a rövid lejáratú hitelfelvételi költségeket. Ueda korábbi nyilatkozatai és a gyenge amerikai foglalkoztatási adatok augusztus elején a jen árfolyamának megugrását és részvénypiaci zuhanást váltottak ki.
Shigeru Ishiba miniszterelnök kedden sürgette a BOJ-t, hogy tartsa fenn a laza monetáris politikát. A kormány közlése szerint Ishiba és Ueda még szerdán tárgyalni fog egymással, ami az első találkozójuk lesz Ishiba hivatalba lépése óta.
Az újonnan kinevezett gazdasági miniszter, Ryosei Akazawa szerint a kormány elvárja, hogy a BOJ "alaposan értékelje" a gazdaságot a kamatemelések időzítésének megítélése során. Akazawa hangsúlyozta:
A jelenlegi 0,25%-os japán irányadó kamatláb alacsony és világviszonylatban abnormális.
Hozzátette azonban, hogy Japán prioritása a deflációból való kilábalás, és reméli, hogy a BOJ óvatos lesz a további kamatemelésekkel.
Japán új pénzügyminisztere, Katsunobu Kato szerdán nyilatkozott először a monetáris politikával kapcsolatos elvárásairól. A miniszter hangsúlyozta a Bank of Japan (BOJ) szerepének fontosságát az ország gazdasági célkitűzéseinek elérésében.
Kato kiemelte, hogy a jegybanknak a jelenlegi pénzügyi helyzet figyelembevételével kell alakítania monetáris politikáját. A fő cél továbbra is a 2%-os inflációs ráta elérése, amelyhez a BOJ megfelelő intézkedéseire van szükség.
A pénzügyminiszter első sajtótájékoztatóján külön kitért a jegybank és a piacok közötti kommunikáció jelentőségére.
Elvárjuk, hogy a BOJ alaposan kommunikáljon a piacokkal
- fogalmazott Kató, jelezve, hogy a transzparens és hatékony információáramlás kulcsfontosságú a gazdaságpolitikai célok megvalósításában.
Forrás: Reuters
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio