Nagy Márton rendkívüli vizsgálatot rendelt el az autókereskedéseknél
Gazdaság

Nagy Márton rendkívüli vizsgálatot rendelt el az autókereskedéseknél

Portfolio
A nemzetgazdasági miniszter rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el az új gépjárműveket értékesítő kereskedőknél.

A Nemzetgazdasági Minisztérium és a fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörben eljáró kormányhivatalok hivatalból és a beérkezett fogyasztói megkeresések alapján egyaránt észlelték, hogy az új gépjárműveket értékesítő vállalkozások számtalan esetben alkalmaznak tisztességtelen általános szerződési feltételeket, írja közleményében a minisztérium.

A tapasztalatok alapján előfordul, hogy a márkakereskedés kizárja saját felelősségét, ha késve adja át az autót, és olyan eset is előfordul, amikor a gépjármű átadási határideje egy év, ami alatt akár a vásárló érdekmúlása is elképzelhető, de mégsem teszik lehetővé részére az elállást a szerződéstől. Szintén megtörténhet, hogy a szerződés nem tartalmazza teljeskörűen, világosan és érthetően azokat a feltételeket, amelyek miatt az átadás előtt a kereskedés megemelheti az autó eredeti árát, ezzel pedig súlyos anyagi többletterheket okoznak a fogyasztóknak, áll a közleményben.

Figyelemmel az új gépjárművek magas forgalmazási értékére is, a fogyasztóvédelmi hatóság szakmai irányítójaként a Nemzetgazdasági Minisztérium rendkívüli témavizsgálatot rendelt el a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező kormányhivataloknál az új személygépkocsi értékesítése kapcsán alkalmazott általános szerződési feltételekkel összefüggésben.

A fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai azokat a szerződési feltételeket vizsgálják, amelyeket a vállalkozás több szerződés megkötése céljából egyoldalúan, a fogyasztó közreműködése nélkül előre, egyedi megtárgyalás lehetősége nélkül határozott meg új gépjármű vásárlásával összefüggésben. Tisztességtelen szerződési feltétel alkalmazása esetén a hatóság felszólítja a vállalkozást a kifogásolt általános szerződési feltétel mellőzésére, ennek hiányában pedig megteszi a szükséges lépéseket a szakmai irányító nemzetgazdasági tárcával együtt, akár közérdekű kereset megindításával.

Címlapkép forrása: Akos Stiller/Bloomberg via Getty Images

Ricardo

Nobel

Daron Acemoglu, James Robinson és Simon Johnson kapták megosztva az idei közgazdasági Nobel-díjat \"az intézmények kialakulásának és a jólétre gyakorolt hatásának tanulmányozásáért\". Ace

Holdblog

Két Földet fogyaszt el Magyarország

Évről évre egyre korábban jön el a túlfogyasztás napja, az a nap, amikor az emberiség éves fogyasztása meghaladja a Föld átlagos eltartóképességét. Ez az a... The post Két Földet fogyaszt

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Belenyúl a kormány a nyugdíjpénztári megtakarítások szabályaiba, kijöttek a részletek!
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024
2024. november 27.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Ez is érdekelhet
az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékrendszer fed federal reserve