Ukrajna nyitott az ásványkincseibe történő nyugati befektetésekre
Gazdaság

Ukrajna nyitott az ásványkincseibe történő nyugati befektetésekre

MTI
Ukrajna az ásványkincseibe történő befektetéseket illetően nyitott az együttműködésre a partnerországokkal, mivel ez része az ukrán győzelmi tervnek is - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden, miután találkozott Rafael Grossival, az ENSZ alá tartozó Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatójával.

Az államfő a sajtótájékoztatón emlékeztetett egyúttal arra, hogy Oroszország már 2014-ben elfoglalt ásványkincsekben gazdag területeket Ukrajnától.

Nyitottak vagyunk arra, hogy mindezt partnereinkkel együtt fejleszthetjük, akik fegyvereikkel, jelenlétükkel és szankciócsomagjaikkal segítenek megvédeni földünket és visszaszorítani az ellenséget

- idézte az ukrán elnököt az Interfax Ukrajina hírügynökség.

Zelenszkij azt is mondta, hogy már megvannak a munkaidőpontok Keith Kellogg, Donald Trump amerikai elnök ukrajnai és oroszországi különmegbízottja csapatának kijevi látogatására, a pontos időpontról és a csoport összetételéről megkezdődtek az egyeztetések.

Hozzátette, hogy kedden egyebek mellett erről is beszélt telefonon Andrij Jermak, az elnöki iroda vezetője Michael Waltz amerikai elnöki nemzetbiztonsági tanácsadóval. Az ukrán elnöki iroda közleménye szerint Jermak és Waltz szót ejtettek az ukrán és az amerikai elnök mielőbbi személyes kapcsolatfelvételének szükségességéről is.

Címlapkép forrása: Vitalii Nosach /Global Images Ukraine via Getty Images

Kiszámoló

Elszaladt az infláció

Hatalmasat nőtt az infláció, egy év alatt 5,5%-kal nőttek az árak, az uniós módszertan szerint pedig 5,7%-kal. Ami még rosszabb adat lett, az az egyszeri hatásoktól megtisztított maginfláció,

Holdblog

A legrosszabb fegyver tartja fenn a békét

Hiába a történelem legborzasztóbb fegyvere, mégis az atombombák tartják fent legalább valamennyire a világbékét. Atomhatalmak közt a második világháború óta legfeljebb proxy háborúk volt

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra emelkedik az infláció Magyarországon - Hogyan védjük meg a befektetéseinket?
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Vigyázz, Kész, Tőzsde! Használd ki a legjobb akciókat!

Ne maradj le a legnagyobb számlanyitási akciókról! Megmutatjuk, hogyan indítsd el az első befektetésed, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan kezdhetsz bele a tőzsdei vagyonépítésbe.

Ez is érdekelhet
azeri-energiatermelés-fenntartható-klímaváltozás-környezetvédelem-megújuló-energia-napenergia-szélfarm-zöldenergia