Eljött a fordulat az okostelefon-piacon
Gazdaság

Eljött a fordulat az okostelefon-piacon

MTI
|
Portfolio
Az okostelefonok globális piaca 7 százalékkal, 1,223 milliárd készülékre nőtt tavaly, miután az előző két évben csökkenést jegyeztek föl - áll a Canalys szingapúri elemző cég jelentésében.

A Canalys honlapján az szerepel, hogy az Apple második éve védte meg vezető szerepét a gyártók ranglistáján, amihez a feltörekvő piaci növekedés, valamint a stabil észak-amerikai és európai teljesítmény járult hozzá, ellensúlyozva a kínai eladások visszaesését.

Tavaly az iPhone-szállítások 1 százalékkal, 225,9 millió készülékre csökkentek. A lista második helyén a dél-koreai Samsung állt, amelynek a kiszállításai szintén 1 százalékkal, 222,9 millió darabra mérséklődtek. A harmadik helyen álló Xiaomi kiszállításai erőteljesen, 15 százalékkal, 168,6 millió készülékre emelkedtek.

A lista negyedik helyére a főleg Afrikában, Dél-Ázsiában, a Közel-Keleten és Dél-Amerikában terjeszkedő kínai Transsion került. Eladásai ugyancsak 15 százalékkal, 106,7 millióra nőttek. A szintén kínai OPPO tavalyi kiszállításai 3 százalékkal, 103,6 millió készülékre bővültek.

Minden más okostelefon-gyártó együttes kiszállítása 395,4 millió készülék volt tavaly, ami 14 százalékkal felülmúlta a 2023. évit.

Viszonyításképpen, tavaly az Apple és a Samsung globális piaci részesedése egyaránt 18 százalék volt, a Xiaomi részesedése 14 százalék, a Transsioné 9 százalék, az OPPO-é pedig 8 százalék.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Az AI-fák sem nőnek az égig

A ChatGPT megjelenése óta szinte eszetlenül ömlik a pénz mindenbe, ami mesterséges intelligencia, óriási buborék alakult ki az amerikai részvénypiacon. Azonban bőven megvannak a jelenség... Th

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Állampapír mellett mibe érdemes befektetni?
Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Vigyázz, Kész, Tőzsde! Használd ki a legjobb akciókat!

Ne maradj le a legnagyobb számlanyitási akciókról! Megmutatjuk, hogyan indítsd el az első befektetésed, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan kezdhetsz bele a tőzsdei vagyonépítésbe.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
börtön kerítés drótkerítés