Gondtalan élet: a csehek nagy részének ez a valóság
Gazdaság

Gondtalan élet: a csehek nagy részének ez a valóság

Portfolio
|
MTI
A cseh családok 90 százalékának nem okoz gondot a szokásos, rendszeres havi kiadások fedezése, hat százalékuknál ez időnként probléma, míg négy százalékuk beismerte, hogy rossz anyagi helyzetben van, s a számlák kifizetése rendszeresen nagy problémákat jelent – derült ki abból az országos felmérésből, amelyet az IPSOS közvélemény-kutató intézet készített.

A tavaly ősszel készített, most nyilvánosságra hozott felmérés azt mutatta, hogy

a cseh családok 71 százaléka kisebb vagy nagyobb mértékben, de jövedelméből valamit mindig félretesz a rendkívüli kiadásokra vagy nyugdíjra.

A rendszeres megtakarítások összege, illetve hogy milyen nagy legyen a rendkívüli kiadásokra fordítható összeg, nagyon eltérő. A megkérdezettek mintegy fele szerint az lenne az ideális, ha ez az összeg háromhavi nettó jövedelem nagyságú lenne. Az emberek másik fele viszont úgy vélte, hogy ez kevés és a tartalék összegnek legalább a család hat havi, vagy egy éves jövedelmének kellene megfelelni.

A felmérés szerint nagyobb anyagi tartalékokkal csak a családok mintegy 40 százaléka rendelkezik.

Az, hogy a folyó kiadások fedezésére futja csak, leginkább a gyermeket nevelő, egyedül élő személyekre, illetve többgyermekes családokra jellemző. Ezen felnőttek többsége csak általános iskolai végzettséggel rendelkezik, s a család havi bevétele nem haladja meg a 20 ezer koronát

– mondta újságíróknak Michal Straka, az IPSOS kutatója. Csehországban 2024 végén az átlagos havi kereset a hivatalos statisztikák szerint mintegy 45 ezer koronát tett ki.

A cseh családok jövedelme a koronavírus járvány, majd az energiák drágulása és a magas infláció következtében reál értelemben veszített értékéből, a folyamatos javulás 2024 elejétől mutatható ki

– magyarázta a felmérés eredményeit Petr Mederly, a Generali Investment kereskedelmi igazgatója.

Az átélt válságok következtében az is kimutatható, hogy a cseh családok most óvatosabbak, nagyobb mértékben kezdtek takarékoskodni, s gondolni a jövőre

– tette hozzá. A felmérésből kiderült, hogy a cseh családok több mint 70 százaléka valamilyen módon a gyermekeinek is spórol, illetve jövedelme egy részét ilyen jellegű pénzügyi projektbe fekteti.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Kiszámoló

Az elszabadult hajóágyú

A frissen megválasztott politikusok esetén az első száz nap után szokás mérleget vonni, hogy mit csinált és mit tartott meg a választási ígéreteiből. Donald Trump esetén képtelenség ennyi

Holdblog

Az AI-fák sem nőnek az égig

A ChatGPT megjelenése óta szinte eszetlenül ömlik a pénz mindenbe, ami mesterséges intelligencia, óriási buborék alakult ki az amerikai részvénypiacon. Azonban bőven megvannak a jelenség... Th

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Állampapír mellett mibe érdemes befektetni?
Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Vigyázz, Kész, Tőzsde! Használd ki a legjobb akciókat!

Ne maradj le a legnagyobb számlanyitási akciókról! Megmutatjuk, hogyan indítsd el az első befektetésed, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan kezdhetsz bele a tőzsdei vagyonépítésbe.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Érdekességek, amelyeket nem biztos, hogy tudtál a Google-ről